Farkas Róbert muzsikus családban született. Apja, és mindkét nagyapja muzsikus volt: anyai nagyapja Bécsben végzett karmester, apai nagyapja jazzhegedűs, Amerikában él, és mind a mai napig játszik. Adta magát tehát a zenei pálya, ötéves korában apja hegedűt adott a kezébe. Hétévesen beíratták zeneiskolába, hogy ne csak a tradicionális cigány zenével, hanem a klasszikus zenével is megismerkedjen. 14 évesen bekerült a 100 Tagú Cigányzenekarba. 13 évet töltött ott, először „101. hegedűsként”, végül prímásként. Rengeteget utaztak, a hiányozások miatt nem is tudta elvégezni a középiskolát. Huszonegynéhány évesen a Besh o drom zenekarban kezdett muzsikálni. Ez egy teljesen más világ volt, mint a „100 tagú”, más közönségnek játszottak, a hatalmas koncerttermek helyett inkább kisebb klubokban léptek fel. Akkoriban már el tudott menni egy esti gimnáziumba, ahol leérettségizett. Ezután felvételizett a Zeneművészeti Egyetemre, tavaly kapta meg a tanári és a kamaraművészi diplomáját. A Besh o drom mellett-közben jöttek más – klezmer, cigány – zenekarok, a Kistehén tánczenekar. Sokat számított, hogy nemcsak hegedűn játszik, hanem zongorán, harmonikán, gitáron is, így könnyen tudott a műfajok között utazni. Nagyon büszke arra, hogy játszott – a „100 tagú” kisebb változatával – Belgiumban az angol királynőnek, vagy már saját zenekarával Londonban a Gyertyák csonkig égnek premierje utáni fogadáson Jeremy Ironsnak.
Farkas Robi bevetésen (képgaléria: Szanyi Gergő-FN)
Rengeteg zenei műfajban kipróbáltad magad, miért pont a kávéházi cigányzenénél kötöttél ki?
Valóban nagyon sok műfajban megfordultam, de igazi zenei örökségemnek a cigányzenét tartom. Nagyon érdekelt, hogyan lehetne ezt megújítani. E műfaj virágkora a 30-40-es évekre tehető, amikor minden bárban játszott egy zenekar, de a 70-80-as évek után már szinte eltűnt mindenhonnan. Készítettünk egy demofelvételt az akkori kvartettemmel, amin egy magyar számot – a Halálos tavaszt – játszottuk, kicsit más felfogásban, mint ahogy megszoktuk. Ez indította el azt a folyamatot, ami a Budapest Bárt életre hívta. Megmutattam ezt a demót a feleségemnek, akit a Besh o drom menedzsereként ismertem meg, és aki ma a Budapest Bár menedzsere. Ő azt mondta, hogy ez nagyon jó, énekeseket kellene szerezni. De akkor felmerült, hogy milyen énekeseket? Először színészekre gondoltunk, de úgy döntöttünk, hogy inkább a barátainkkal csináljuk meg, akik leginkább a rock and rollban mozognak otthonosan. Azt gondoltuk, kijöhet valami érdekesség abból, hogy a cigányzenében teljesen új arcok jelennek meg. Úgy tűnik, ez be is vált.
Mit szóltak a felkért énekesek, amikor felhívtátok őket, hogy vegyenek részt egy ilyen produkcióban?
Kivétel nélkül mindenki egyből igent mondott. Lovasi András egyébként azt mondta, hogy ők már nagyon régen gondolkodtak abban – többek közt Kiss Tibivel és másokkal is – hogy ezt a kort, ezeket a dalokat valahogy elő kéne venni. Csak nem tudták pontosan, hogyan, meg nem is értek rá ezzel foglalkozni.
A dalokat hogy választjátok ki?
Az elején úgy történt, hogy a feleségem szüleitől kaptunk egy bakelitlemezt, amin Postássy Juli és Dévényi Ádám énekelt egy szál szintetizátorkísérettel. Ezekből a dalokból indultunk ki. Elküldtem a lemezt, meg még egy pár hasonló albumot mindenkinek, hogy szemezgessenek belőle. Volt akinek én választottam dalt, volt aki konkrét elképzelésekkel jött, hogy ő mit szeretne énekelni. Volt amikor az énekes is hozott és én is, végül a próbán derült ki, hogy melyik működik igazán.
Korábban leginkább filmekben hallottuk ezeket a számokat, és olyan kis bugyuta daloknak tűntek. A Budapest Bár-lemezeken azonban valahogy új értelmet nyernek. Mi a varázsuk?
A régi felvételek a mai közegben valóban nem olyan átütők, de az általunk felkért énekesek előadásával, valamint az új hangszereléssel, más zenei hozzáállással sokkal jelentőségteljesebbé, érdekesebbé váltak. Azt kértem egyébként az énekesektől, hogy ne az eredeti előadók irányából induljanak ki, hanem mindenki próbálja meg úgy elénekelni a dalokat, mintha ők írták volna. Ki rockosabban, ki mélyebben, de végül mindenki megtalálta a világát a 60-70 éves dalokban.
A Budapest Bár egy olyan projektnek indult, ami mindössze egy lemez készítésére állt össze, de végül egy sor koncert és most újabb album lett belőle. Nevezhetjük most már zenekarnak?
Amikor vettük fel az első albumot, kiderült, hogy „hoppá, ezek nagyon jó dalok lesznek”. Egy lemezhez pedig illendő lemezbemutatót is tartani. Mindenkivel megbeszéltük, hogy a Katona József Színházban élőben mutatjuk be az anyagot. Rögtön dupla előadást kellett tartani, nagyon nagy sikere volt, és jöttek a felkérések. Megbeszéltük az énekesekkel, hogy „gyerekek, minket hívnak mindenhová, koncertező zenekarrá kell válnunk”. Mindenki szívesen vállalta és vállalja a fellépéseket.
Nem lehet könnyű összeszervezni ennyi elfoglalt embert…
Igen, ezt a felségem intézi, nincs könnyű dolga. Azt találtuk ki, hogy hét közben tartjuk a Budapest Bár-koncerteket, mert hétvégén mindenki a saját zenekarával lép fel. Ez bevált, két éve szinte minden fellépésre nagyjából mindenki el tud jönni.
Azért van némi változás: új énekesek tűntek fel, Szalóki Ági pedig kiszállt. Miért nincs már Szalóki Ági a Budapest Bárral?
Nagyon sok produkciót csinál Ági, sok projektben vesz részt, nem tudta összeegyeztetni ezt a sok dolgot, le kellett mondania valamit. Sajnos a Budapest Bár most nem fért bele az életébe.
Közben csinált egy Karády-lemezt, hasonló felfogásban, mint a Budapest Bár. Nem volt ebből feszültség?
Nem. Nem volt semmi rivalizálás. Nagyon jóban vagyunk azóta is.
És az új énekesek?
Amikor Szalóki Ágival elváltak útjaink, szerettem volna továbbra is, hogy „három gráciája” legyen a Budapest Bárnak. És akkor megtaláltuk Behumi Dórit. Egy évvel azelőtt játszottam együtt a Jazz+Az-csajokkal egy más produkcióban. Nagyon tetszett nekik a Budapest Bár, mondták, hogy szívesen énekelnének velünk. Egyébként más énekesek is jelzik rendre, hogy szeretnének részt venni a Budapest Bárban. Nagyon örülök, hogy végül Dórit választottam. Más karaktert kerestem, mint Ági, nem szerettem volna, ha a közönség úgy érzi, hogy őt akarja valaki helyettesíteni. A másik új tagunk Ferenczi Gyuri. Ő is jelezte korábban, hogy „bár nem egy ajánlkozós típus, de iszonyúan szeretne a BB-ben énekelni, már meg is van a szám, hogy mit.”
Az első lemez és a koncertek sikerén felbuzdulva, most jött ki az új album, amely ezúttal ráadásul dupla lemez. Miért nem stúdióban vettétek fel ezt is?
Az A38 Hajón rögzítettük két alkalommal a felvételeket. Itt már koncertező zenekarban gondolkodtunk, aminek fontos a közönségreakciója. Az első lemez kissé melankolikusra sikerült, most több vidám dalt vettünk fel, amikre akár táncolni is lehet. Ezért is Tánc az album címe. Olyan dalokat válogattunk, amik szórakoztatóbbak, könnyedebbek. Az első CD-t mondjuk egy szilveszteri bulin akár egy az egyben végig lehet pörgetni, de a második CD-n azért ott vannak a mélységek is.
A Budapest Bár színházi produkció, de koncertzenekarként is kiválóan működik. Az új album kapcsán, úgy hírlik, tovább erősítitek a színházi vonalat.
Így van, fontos volt, hogy ha megint színházban mutatjuk be az új albumot, az előadás is legyen egy kicsit teátrálisabb. Megtaláltuk Pál Kálmán rendezőt, aki nem színészeket próbált az énekesekből faragni, hanem mindenkiből azt próbálta kihozni, ami benne van. Inkább képekben gondolkodik. Kitalálta, hogy a színpadon a Budapest Bár öltözője jelenjen meg. Megjelenik Kiss Tibi cowboykalappal a fején és pisztollyal a kezében, feltűnnek indiánok, Lovasi András hajhálóban, háziköntösben lép elő. Nagyon érdekes, a játék inkább a dalok hangulatát erősíti, mint hogy nagy drámáról lenne szó: úgyis mondhatnánk, hogy egy mai revüt hoztunk létre. A lemezbemutató nagyon jól sikerült, most indultunk vidéki színházakban is bemutatni a BB-öltözőt.
Az első lemezen régebbi számok voltak, most viszont feltűnt egy-két 50-es, 60-as évekbeli dal is. Miért?
Alapvetően a 30-40-es évek zenéje tetszik nekem, de szerettünk volna egy kicsit kimozdulni a korból.
A következő albumon még tovább nyit majd a zenekar?
Sok elképzelés van. Lehet, hogy más korokat is alapul veszünk, de szeretném, ha új dalok is születnének. Ne felejtsük: kiváló dalszerzők is vannak az énekesek között! Szeretném, ha születnének a kávéházi cigányzenére írt új dalok is, mert ilyenek már nagyon rég nem születtek.
Az új albumon rengeteg latinzenei hatás fedezhető fel. Néhány hónapot Brazíliában töltöttél, nyilván ott oltottak be ezzel. Hogy kerültél ki Dél-Amerikába?
Egy angol ösztöndíj keretében. Az egyik bank művészeket – zenészeket, képzőművészeket írókat – juttat el egy más kultúrába, földrészre. Így kerültem Dél-Amerikába három hónapra. Az volt a feladat, hogy adjak át az én kultúrámból valamit az ottani embereknek, én pedig kapjak egy picit az ottani kultúrából, és azt használjam az saját zenei világomban. Ez hallható az albumon.
Leginkább egyébként egy 40 fős 7-16 évesekből álló gyerekkórust tanítottam Brazíliában. Különleges, érdekes és egyben szomorú története van e gyerekeknek. Szegény és árva gyerekekből áll a kórus, akiket ugyanaz a bank támogat, amely az én ösztöndíjamat finanszírozta. Dél-Amerikában rengeteg gyereket vesznek el a szüleitől, mert nem bírják biztosítani az alapvető étkezésüket sem. Ezekkel a gyerekekkel foglalkoztam, többek között megtanítottam nekik magyarul a Kis kece lányomat is. Nem volt semmi, amikor kis brazil gyerekek énekelték gyönyörűen a magyar népdalt! És nemcsak népdalt tanítottam nekik, hanem cigány dalokat is, valamint zongorázni és hegedülni is jártak hozzám. Hozzá kell tennem, hogy kellemes csalódás volt, amikor megismertem a gyerekeket. Azt gondoltam, hogy magatartási problémás, elhanyagolt, piszkos gyerekekről lesz szó, de tisztelettudó, vidám, tiszta, értelmes gyerekekkel találkoztam, Jól lehetett dolgozni velük. Ők híresek ebben a városban, a 1,5 milliós lakosú Curitibában, egyfajta példaképei, „városimázs-hordozói” a településnek. Minden karácsonykor a főtéren több tízezer ember előtt énekelnek két héten keresztül.
Mindemellett én gitározni tanultam, és csináltam egy zenekart odakinn is. Most januárban megyek is vissza oda koncertezni. Érdekes a zenekar felállása: egy hét-, egy hathúros gitár, egy énekesnő, fuvola, ütősök és én hegedülök. A brazil zenét egy kicsit a cigány zenével és egy kicsit a jazz-zel fűszerezzük. Nemcsak a populáris, hanem a komolyzene területén is életreszóló élményeket szereztem. A Parana Szimfonikus Zenekar meghívására Andrea Bocelli brazil turnéján is szerepeltem. Sao Paoloban és Rio de Janeiroban óriási tömeg előtt játszottunk. Szerették volna, ha kint maradtam volna a zenekarban, és tanárnak is szerződtettek volna.
De egy ilyen kötöttséget nem nagyon bírnál…
Alkalmilag ez nagyon jó volt, de többet érzek magamban, mint hogy egy szimfonikus zenekarban játsszak.
Mik a teveid a közeljövőre?
Most fut a vidéki koncertturné, közben utazunk New Yorkba a magyar évad záróeseményén muzsikálni. Érdekes produkció lesz, nyolc cigány és nyolc New York-i fekete zenész lép majd színpadra, A kapcsolódási pontot fogjuk keresni a fekete- és a cigányzene között. Egyelőre nem tudjuk, mit fogunk játszani, ott rakjuk majd össze a műsort. Januárban megyek Brazíliába koncertezni, gitárt tanulni. Aztán újra beindulnak a Budapest Bár-koncertek.
