Salamon Béla, a néhai kiváló színész az MTK-pálya állandó vendége volt, végigizgulta, -szurkolta kedvenc csapata mérkőzéseit. Az anekdota szerint a lefújás után mégis rendre oldalba bökte a szomszédját, és az eredmény felől érdeklődött.
„Nyertünk, 3-0-ra, de maga is látta a mérkőzést Béla bácsi,
miért kérdezi?” – érkezett a válasz, mire Salamon emelkedett hangon így szólt: „Tudom, fiam, de annyira jó hallani…”
Nos, valahogy magunk is így vagyunk a Puskás Hungary című dokumentumfilmmel, amelyet mától tűznek műsorukra a mozik.
Puskásról mindenki tud. Nekünk, magyaroknak, az Aranycsapat kapitánya, egy életre kelt népmesei hős, aki Esterházy Péter szerint legkisebb királyfiként szembe szállt a sorssal, és legyőzte azt. A spanyoloknak futballsztár, a görögöknek a legnagyobb edző, akit hátán hordott a Föld, imádják Ausztrálián át Ázsiáig…
Tudják, tudjuk, ki volt, de olyan jó hallani, látni és érezni újra, hogy van kire büszkének lennünk. Pláne manapság, egy olyan korban, amely nélkülözi az igazi példaképeket, ellenben bárki celeb lehet, mindenféle produktum és teljesítmény nélkül.
Puskás a moziban is hódít – KÉPGALÉRIA (Gáti András)
Almási Tamás rendező egyszerre hálás és hálatlan feladatot vállalt a dokumentumfilm elkészítésével. Puskás neve még ma is garancia a sikerre, a nevét viselő, a róla szóló alkotás csaknem biztos „győzelemre” van ítélve, ugyanakkor minimum emberfeletti emészthető hosszúságú moziba sűríteni a legendás labdarúgó életét és pályafutását, szólni emberi nagyságáról, kivételes személyiségéről. Többrészes sorozatban is nehéz, csaknem
két órába beletuszkolni meg majdnem csak lehetetlen…
Az Almási-film az első perctől az utolsóig nagy tempót diktál, levegőt is alig véve idézi sorra „Öcsi” pályájának, életének legfontosabb állomásait, miközben Puskás Csuja Imre hangján (is) emlékezik, kivételes, eddig soha nem látható képkockákkal és Dés László témára írt, karakteres zenéjével kísérve.
Pelétől kezdve, Michel Platinin, Franz Beckenbaueren, Ramón Calderónon és Sir Alex Fergusonon át Grosics Gyuláig és Buzánszky Jenőig bezárólag világsztárok sora méltatja a „világ legjobbját”, „Panchót”, a „legnagyobb magyart”, emlékeznek, sokat mesélnek róla, mégis marad bennünk némi hiányérzet…
A film ugyanis mélyebb elemzésre nem vállalkozik, az idő szorításában nem is vállalkozhat nagy eséllyel, és több – Puskás Ferenc életéhez szervesen kapcsolódó, lényeges – momentum, mint például a szövetségi kapitányi kinevezése kimaradt.
S talán hosszabb időt is kiszakíthattak volna maguknak a filmben Puskás „disszidálásának” körülményei, lelkének viharai. Miképp élte meg, hogy a korábban hozzá szívesen dörgölőző rendszer tulajdonképpen távozásra kényszerítette, majd hazaárulónak kiállította ki, és az emlékezetekből is megpróbálta kitörölni?
Ami amúgy olyannyira jól sikerült, hogy 1960-ban a France Football magyar tudósítója teljesen „elfelejtette”, az öt közé sem jelölte a német Eintracht Frankfurt elleni BEK-döntőben négy gólt is vágó Puskást az Aranylabda-szavazáson…
A „Puskás-titok” feloldása sem kimunkált, a film nem adott egyértelmű választ arra, hogy vajon miért éppen ő jutott el a halhatatlanságig a kor kivételes képességű, tudású magyar labdarúgói közül? Honnan, miből merített erőt a talpra álláshoz, és lett a Real Madrid legendás labdarúgója; és hogy mi pluszt adott a szurkolóknak, amiért azok ismeretlenül is bálványozták határon innen és túl, azok is, akik nem látták élőben játszani?
A rendező reagál
„Az észrevételek megfontolandóak. A film készítői leforgatták a hiányolt epizódokat melyek a DVD-n, illetve a sorozat változatban helyet kapnak majd. A Puskás Hungary azonban más szempontok szerint építkezik, máshová teszi a hangsúlyokat.” Almási Tamás, forgatókönyvíró-rendező.
Nyilván kellemetlen, mégis hozzátartozik a legendás tízes életéhez, hogy a gyógykezelése anyagi kérdés lett, mint ahogy az is, hogy a felesége kénytelen volt Londonban elárvereztetni férje néhány relikviáját. Ami persze cseppet sem az ő, vagy Puskás szégyene, sokkal inkább azoké, akik csak addig voltak mellette, fürdőztek a népszerűségében, amíg érdekük kívánta.
A rendező döntése nyomán erről egyáltalán nincs szó, jóllehet, egy dokumentumfilm nyilván terepe az efféle témáknak.
A dédunokákat megríkatta az alkotás – KÉPGALÉRIA (Gáti András)
Az elmaradt válaszokért egyedülálló, megindító archív felvételek (edzésen az a ballábas lövés a jobb felsőbe, parádés), köztük a Puskásra jellemző vicces jelenetek mellett néhány kivételes képkocka, fotó kárpótol. „Öcsi” még holtában is nevettet.
Az utolsó néhány percre aztán elkomorodik a mozgóképes életrajzként értelmezhető, míves és lendületes mozi, amint Puskás betegségétől meggyötörve, a távolba révedve kitekint a Kútvölgyi Kórház ablakán, még a meglett férfiak szemébe is könnyet csal. A díszbemutatón figyeltük, és így volt.
A film – amelyben kőkemény, hároméves megfeszített munka van – a fiatal, mosolygós Puskással búcsúzik a nézőtől, és valahogy így kell megőriznünk őt az emlékezetünkben…
Aki szereti az igazi hősöket, szeretni fogja ezt a mozit.
Grosicsnak tetszett
Március 10-én, az Uránia Filmszínházban került sor a Puskás Hungary című film díszbemutatójára, amely miatt Puskás Spanyolországban élő családtagjai, dédunokái is Budapestre utaztak. A vetítés után Elisabeth Puskas, az egyik unoka könnyes szemmel köszönte meg az alkotók, elsősorban Almási Tamás munkáját. A film nemcsak őt, hanem Puskás egykori játékostársát, Grosics Gyulát is megindította.
„Ha néhány perccel korábban kérdeznek, amikor még a színpadon álltam az alkotókkal, aligha tudok megszólalni, sírvafakadtam volna. Felkavart, amit láttam, a köztünk lévő barátság miatt én persze más szemmel néztem a filmet, mint a többi néző. Teljesnek és Puskáshoz méltónak tartom az alkotást, nyilván nekem azért van néhány olyan személyes történetem Öcsivel kapcsolatban, amit Almási nem mesélt el. Ezzel együtt gyönyörű, érzelmileg gazdag, nagyon felkavaró a film” – nyilatkozta a FigyelőNetnek a legendás kapus.
