Meghalt egy férfi és egy kislány a Gödöllő és Isaszeg közötti vasúti átjárónál, amikor személygépkocsijával összeütközött a Budapestről Hatvan felé közlekedő személyvonattal.
A Rajkán élő szlovákok békességben élnek együtt a helyiekkel, és állítják, eszükbe sem jutott költözni - nyilatkozta a község polgármestere a Kisalföld keddi számában.
Az országban több helyen is elfogyott pneumococcus elleni ingyenes védőoltás, de az Állami Népegészségügyi Szolgálat november 25-től pótolja a hiányokat - írja kedden a Magyar Nemzet.
A Fidesz és a KDNP nyitott a tartalmi változtatásokra a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról szóló, általuk benyújtott politikai nyilatkozattervezet ügyében. Az SZDSZ és az MDF is tett észrevételeket.
Az Országgyűlés hétfőn az Alkotmánybíróság (Ab) két héttel ezelőtti döntésének megfelelően nem rendelte el azt a népszavazást, amelyet tavasszal az Albert házaspár kezdeményezett a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetése ellen.
1944-es kiadású újságpapírba csomagolt robbanóanyagot találtak a mátraverebély-szentkúti búcsújáróhelyen a főoltár mögött; a robbanószert a tűzszerészek elszállították.
Becsületsértésért jogerősen 62 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és 20 ezer forint eljárási költség megfizetésére kötelezte a Kaposvári Városi Bíróság azt a 36 éves helybeli férfit, aki több tanú jelenlétében sértegette a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket.
Világháborús repeszromboló gránátot találtak Budapesten, a Németvölgyi út és az Istenhegyi út sarkán lévő lakóház falában, a tűzszerészek a hatástalan gránát elszállításának idejére kitelepítették a lakókat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóügyeletese.
Éles lőszerekkel lőttek rá az ATV székházára – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. A híradó szerkesztőségének ablakát érte két találat, személyi sérülés nem történt, a töltényeket még nem találták meg.
Önnek mi a stratégiája a túléléshez? A Figyelő és a Medicover speciális ajánlata, hogy Ön egészséges, sikeres, és kiegyensúlyozott maradjon. Napjaink velejárója az időhiány és a teljesítménykényszer, amelyek életformánkra így általános közérzetünkre, egészségi állapotunkra is rányomják bélyegüket.
A Zuschlag-per hétfői tárgyalási napján Fodor Endre tanácsvezető bíró lehallgatott telefonbeszélgetéseket olvasott fel és játszott le. A beszélgetésekből az derült ki, hogy az elsőrendű vádlott a rendőrséggel és belügyminisztériumi dolgozóval is kapcsolatot tartott a nyomozás időszakában.
A miniszterelnök napirend előtti, a szokásosnál rövidebb felszólalásában ismét kifejtette: a magyar-szlovák konfliktusban a határon túli magyarokon túl Magyarország és Szlovákia is sérül.
A különböző pártállású politikusok és városlakók összefogását szorgalmazta az országot lendületben tartó főváros fejlesztésének és élhetőségének érdekében Demszky Gábor. Az egységes Budapest 135. születésnapján, amelyen több mint félszáz elismerést, köztük díszpolgári címeket adott át.
Lemondott Debrecen rendőrkapitánya; Sóvágó Sándor rendőr alezredes hétfőn nyújtotta be lemondását a kapitányságvezetői beosztásról az országos rendőrfőkapitánynak.
Hétfő éjfélig nyújthatták be jelentkezésüket azok, akik 2009 februárjában szeretnék megkezdeni felsőoktatási tanulmányaikat. Aki most lemaradt, az egy hónap múlva veheti újra a kezébe a következő felvételi tájékoztatót.
Összeütközött két személyautó Budapesten a Kőbányai út és a Horog utca sarkánál hétfő reggel. A balesetben ketten sérültek meg, és a szétrepülő autóalkatrészek miatt összesen öt autó rongálódott meg.
A szombati szlovák-magyar miniszterelnöki találkozóból mind diplomáciailag, mind tartalmilag Gyurcsány Ferenc jött ki jobban. A sajtótájékoztatón kiderült: szlovák szempontból védhetetlen, hogy Ján Slotá kormánykoalíciós tényező, és a kapcsolatok megromlása innen ered. Publicisztika.