Belföld

Rendőrségi és BM-es kapcsolatai is voltak Zuschlagnak

A Zuschlag-per hétfői tárgyalási napján Fodor Endre tanácsvezető bíró lehallgatott telefonbeszélgetéseket olvasott fel és játszott le. A beszélgetésekből az derült ki, hogy az elsőrendű vádlott a rendőrséggel és belügyminisztériumi dolgozóval is kapcsolatot tartott a nyomozás időszakában.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben hétfőn ismertetett beszélgetések 2007 elején zajlottak Őri András negyedrendű és Zuschlag János elsőrendű vádlott között. Zuschlag több alkalommal megnyugtatta a negyedrendű vádlottat; szava szerint „én a rendőrséget tudom fogni”.

A Kiskunhalasi Ügyészség feljelentésére a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon 2005-ben indult nyomozás két év alatt nem tudott konkrét eredményt elérni, ezért a rendőrök be akarták fejezni. Zuschlag megjegyezte: „az együttműködés olyan alacsony volt a rendőrség részéről, hogy az ügyésznőnek már b….ta az agyát”.

A bíróság előtt felolvasott lehallgatott beszélgetésekből és Lados István másodrendű vádlott korábbi vallomásából kiderült, hogy az ügyészség – miután észlelte, hogy a rendőrhatóság nem hajtja végre, illetve nem megfelelően hajtja végre az ügyben adott írásos és szóbeli rendelkezéseket -, utasítást adott arra, hogy vonják ügyészségi hatáskörbe a nyomozást. A perben lejátszott telefonbeszélgetések alapján egyértelművé vált – és ezt korábban ő maga el is mondta -, hogy Zuschlag Jánost valaki értesítette a telefonok lehallgatásáról.

Fodor Endre tanácsvezető bíró bejelentette: a per későbbi szakaszában le fogja játszani azt a telefonbeszélgetést, amelyben Zuschlag János beszélget a nyomozásról az akkor a Belügyminisztériumban dolgozó Lusztig Péter MSZP-s országgyűlési képviselővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik