Belföld

Halálos vonatbaleset Gödöllőnél

Meghalt egy férfi és egy kislány a Gödöllő és Isaszeg közötti vasúti átjárónál, amikor személygépkocsijával összeütközött a Budapestről Hatvan felé közlekedő személyvonattal.

Egy 42 éves budapesti férfin kívül meghalt egy 8 év körüli kislány is a Gödöllő és Isaszeg közötti vasúti átjárónál, amikor személygépkocsival összeütköztek a Budapestről Hatvan felé közlekedő személyvonattal – mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a helyszínelés jelenleg is tart, a vonat alá gyűrt autót kiszabadították. A gödöllői rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálatot indított az ügyben.

Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke közölte, hogy a Budapest-Hatvan vonalon szünetel a vonatközlekedés, Gödöllő és Isaszeg között vonatpótló autóbuszok járnak. A Miskolcról Budapestre jövő Intercity-járat kerülő úton, Aszód és Vác érintésével ért el a fővárosba, a többi Intercity-járaton ezen a vonalon késések várhatók.

Elmondta: a műszaki mentés után egy felsővezetéket tartó oszlopot is helyre kell állítani, ez alatt a munkálat alatt azonban már egy vágányon lesz közlekedés. Tudomásuk szerint az érintett vasútállomásokon nem jelezték a fénysorompó meghibásodását, a helyszínen azonban tovább vizsgálják, hogy a vasút és a közút kereszteződésénél található szerkezet és a félsorompó működött-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik