Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön Budapesten.
Megkésve ugyan, de végre elmondhatta a véleményét a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke. A Lomnici-ügy után szajkózott "bocsánat" szó ezúttal elmaradt.
A Fidesznek is tehertétel a kétharmad. Idővel szakadni fog a jobboldal. Ha Orbánék igazán akarják, jönnek az előrehozott választások. Csizmadia Ervin politológus évértékelője.
Három pakisztáni fiatalkorút fogtak el a határrendészek Kelebián - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön a Szeged24 érdeklődésére.
Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese szerint a magyar állam 2012-ben továbbra is a piacról kívánja finanszírozni magát.
Az Erzsébet-utalvány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány.
Mintegy húsz szimpatizáns ledöntötte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap óbudai, Kunigunda úti épületénél az éhségsztrájkolókat körülvevő kordont csütörtök reggel.
Szerdától szombatig engedély nélkül lehet egyes pirotechnikai eszközöket megvásárolni, felhasználni pedig 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig lehet őket.
Pert indított az Országos Mentőszolgálat ellen a ki nem fizetett egészségkárosodási kockázati pótlékok miatt a nemrég alakult Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége.