Belföld

A pénzükért perre mennek a mentősök

Pert indított az Országos Mentőszolgálat ellen a ki nem fizetett egészségkárosodási kockázati pótlékok miatt a nemrég alakult Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége.

A Magyar Nemzet ismerteti: az érdekvédelmi szervezet szerint az OMSZ évek óta jogellenesen nem fizeti ki a dolgozóknak az úgynevezett egészségkárosodási kockázati pótlékot, aminek összege havonta húszezer forint lenne. A szervezet azt szeretné elérni, hogy az elmaradt összeget öt évre visszamenőleg kamatostul kapják meg a dolgozók, a bíróság pedig a jövőre nézve kötelezze a munkáltatót a pótlék rendszeres folyósítására. Mindez az OMSZ teljes kivonuló állományát érinti, azaz körülbelül 5600 embert. A ki nem fizetett pótlékok több milliárd forintot tesznek ki.

A bírósági eljárást olyan munkavállalók indították, akik tagjai az érdekvédelmi szervezetnek. A lap úgy tudja, hogy mások is fontolgatják hasonló eljárás megindítását. Az elmarad pótlékok kifizetését a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete is kezdeményezte, de keresetüket a bíróság elutasította.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője korábban az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, mindenki elismeri, hogy a mentőmunka veszélyes. A jogszabály szerint azonban a szóban forgó pótlékra jogosultaknál legalább a munkaidő felében ezeknek a kockázatoknak érvényesülniük kell. A mentőmunka esetében pedig ez nem állja meg a helyét, hiszen a mentőállomások többségén a mentőegységek nem folyamatos munkában töltik az időt, hanem amikor riasztás van, akkor mennek ki a beteghez. A szóvivő szerint az azonban tény, hogy a fizetések nincsenek arányban azzal a terheléssel, testi-lelki megpróbáltatással, aminek nap mint nap ki vannak téve a dolgozók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik