Belföld

Téli szúnyogirtás Szegeden

Kunstár Csaba
Kunstár Csaba

2011. 12. 29. 11:27

A Szeged24 információi szerint az enyhe időjárás miatti tömeges áttelelés miatt már januárban megkezdik a vérszívók irtását.

A Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. szakértői nemrég jelezték, hogy viszonylag nagy számban találhatóak kifejlett szúnyogok zárt, fagymentes helyeken, csatornákban és elhagyott épületekben. „A felmérésük jelenleg is zajlik” – nyilatkozta a Szeged24-nek Makrai László.

A Kft. ügyvezető igazgatója – aki maga is biológus – elmondta: a tervezett téli irtás az áttelelő, kifejlett szúnyogokra irányul, hogy ezzel is kisebb számról induljon a populáció felszaporodása tavasszal. A téli szúnyogirtásnak azért van értelme, mert a meleg hónapokban már hatalmas összegeket emészthet fel a repülős „szúnyogkergetés” mint az 2010-ben történt, 150 millió Ft értékben. Ezen összeg 2011-re a negyedére esett vissza köszönhetően a bevezetett új eljárásoknak.

Mivel Szegeden rengeteg nyári programot szerveznek, ezért különösen fontos, hogy az ide látogató turistákat ne riasszák el a szemtelen vérszívók.

A Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: a szúnyogpetékből nem fejlődnek ki a lárvák 11 fok alatt. 16 fok körül 3 hét, 25 fok körül pedig 1 hét a lárvák fejlődésének az ideje. Mivel azonban a vizek nem melegednek fel 11 fok fölé, ezért a kelés sem valószínű. Makrai László azonban hozzátette: egyre több gondjuk akad a termálvízkifolyók környékével. Itt ugyanis nagyon gyors biológiai szúnyoglárva gyérítési beavatkozásra van szükség. Amennyiben ezt elmulasztják a szúnyoglárvák gyorsan kikelnek, kifejlődnek és kirepülnek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.