Ötven nő, akik milliárdos forgalmú cégeket irányítanak vagy tulajdonolnak, illetve kreatív menedzserasszonyok, akiknek neve egy piaci szegmensben különösen jól cseng.
A FigyelőNet szerkesztőségéhez is eljuttatott sajtóközlemény arról tájékoztat, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága kihelyezett ülést tartott szerdán Pakson.
A Zalakerámia-csoport 177,5 millió forint nettó eredményt ért el az idén az első negyedévben, ami több mint négyszerese az egy évvel korábbi eredménynek.
Az EU-hoz csatlakozó országok egy része nem tartja teljesíthetőnek azt a célkitűzést, hogy az unióban az évtized végére 12 százalékra emelkedjen a megújuló energiaforrások aránya a teljes energiatermelésen belül - derült ki az EU-tagállamok energiaügyekért felelős minisztereinek szerdán Brüsszelben tartott tanácsülésén.
Az IAS alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint Pannonplast az év első három hónapjában 5,77mrd Ft nettó árbevételt ért el, 23,4%-kal kevesebbet, mint a múlt év hasonló időszakában.
Baumgartner Zsolt a Jordan-Ford tesztpilótája lesz. Kérdéses azonban, melyik magyarországi nagyvállalat képes szponzorálni egy a száguldó cirkuszba bekerülő versenyzőt - írja a Világgazdaság. Ezen a szinten csakis a 100 millió forintos nagyságrendű kontraktusok piacképesek. A megtérülés azonban igencsak kockázatos.
Nagyon óvatosan, de mindenképpen érdemes továbbra is törekedni szerbiai befektetésekre – vallják a szakemberek. A magyar befektetői érdeklődés nem lanyhult a szerb kormányfő ellen két hónappal ezelőtt elkövetett gyilkos merénylet óta, dacára annak, hogy sokan mások visszariadtak - olvasható a Világgazdaságban.
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) forráshiány miatt május 14-étől nem fogad be pályázatokat a munkahelyteremtő beruházások támogatására - írja a Világgazdaság. Ez a befektetői kedv további csökkenését vonja maga után – vélik szakmai körökben.
Szerző kórosan elfogult a mátrai borok irányában (is), mert kis túlzással szülőföldjének is tekintheti e tájat. (Azt a kis technikai-logisztikai kitérőt leszámítva, mely születése alkalmából kies mátraházi varázshegyi szülőföldjéről a kietlen Péterfy Sándor utcai szülőszobába ragadta, szerző fatojás korában a Mátrában lakozhatott).
Oroszországnak rengeteg fenntartása van az iraki ENSZ-szankciók feloldásáról szóló amerikai BT-határozati javaslattal, mert Moszkva ragaszkodik az ENSZ-ellenőrök visszatéréséhez - olvasható a Magyar Hírlap összeállításában.
A Kúria igazságügyi hasznosítását, a korona Várban való elhelyezését támogatja a kormány által életre hívott szakértői bizottság - írja a Népszabadság.
Csütörtökön hallgatják ki Engel Zoltánt. Elengedték kedden őrizetbe vett két feltételezett társát - írja a Népszabadság. Az aktuális híreken túl maradt a kérdés: a tűzharcban elesett rendőr miért nem viselt golyóálló mellényt?
Öt évvel ezelőtt halt meg Frank Sinatra, akit Amerikában minden idők legnagyobb előadóművészei és színészei között is az élmezőnybe soroltak. Tény, hogy olyan óriásokkal együtt, mint Ella Fitzgerald, Bing Crosby, Marylin Monroe, Dean Martin, Sammy Davis, Elvis Presley, Ray Charles és Bob Dylan, ő is a 20. századi amerikai zene, kultúra nagy egyénisége volt.
A VitaMAX kártyák egyenlegét már több mint 1500 bankautomatánál fel lehet tölteni, ráadásul a bevezető kampány keretében a Vodafone 2003. május 31-ig 2500 Ft-os feltöltés esetében 250 Ft bónuszt ad.
A Kormány 2003. január 10-i döntése értelmében a lakossági gázár 2003. május 15-től, tehát a fűtési idény vége után 12%-kal emelkedik. A többi fogyasztó esetében (a már jelenleg is piaci árakat fizető, 500 m3/h feletti teljesítményigényű fogyasztók kivételével) az áremelés mértéke 15% - olvasható a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közleményében.
Hibás spekuláció azt feltételezni, hogy az SZDSZ Nógrád megyei tisztújításához bármilyen köze van a nemrégiben tartott, úgynevezett Kendermag-demonstrációnak - nyilatkozta Gusztos Péter az MTI-nek.
A szaúd-arábiai külügyminiszter szent ígéretet tett arra szerdán, hogy megtalálják a Rijádban hétfő éjjel elkövetett hármas öngyilkos merénylet kitervelőit. Szaúd el-Fejszál herceg egyúttal figyelmeztette az al-Kaida terrorszervezet vezetőit, hogy még megbánják tettüket.
Az ORTT Panaszbizottsága egyhangúlag elítélte a tv2 csatorna tulajdonosát, az MTM-SBS Televízió Rt , mert a 2003. március 22-én közvetlenül 20 óra után sugárzott Big Brother valóságshow-ban bemutatott szexuális aktus benyomását keltő jelenettel és a közben hallható párbeszéd szöveges kiemelésével megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 5/B-C. paragrafusában megfogalmazott, a kiskorúak védelmére vonatkozó alapelveke