Bár nem férhet kétség Magyar Péternek az alkotmányos rend visszaállítása melletti elkötelezettségéhez, szembetűnő, hogy mennyire nehezen tud megszabadulni a magyar politikai hagyományok – és persze kifejezetten az elmúlt tizenhat év – vezérelvű mintázatától. Rendre elfelejti, hogy nem minden az ő dolga, még akkor sem, ha sok mindenért végső soron ő viseli a politikai felelősséget akkor is, ha az adott eseményhez nincs semmi köze.
Honfitársaink felfogásában a többé-kevésbé demokratikusnak nevezhető szabályoknak megfelelően megbízott miniszterelnök és kormánya általános felhatalmazást kap a nemzet ügyeinek intézésére. Ha jól csinálja, újra megválaszthatjuk. Ha nem, elzavarjuk. Csakhogy nem ez az alkotmányos berendezkedés lényege.
Az alkotmány – vagy tágabban fogalmazva, az alkotmányosság elmélete – hatásköröket jelöl ki, amiket mindenkinek tiszteletben kell tartani. Az elmúlt tizenhat év diktatúrájának és katasztrofális korrupciójának a lényege éppen a hatáskörök brutális áthágása volt. Persze Magyar Péter ennek az elhajlásnak még a közelében sincs, de jó lenne, ha észrevenné, hogy a hatáskörök betartásának követelménye rá is vonatkozik.
