Belföld

A város laóinak arról kellett szavazni, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy börtön épüljön a város határában. A részvétel csak egyharamados volt, miközben legalább 50 százalékosnak kellett volna lennie. Azok közül, akik szavaztak, 80 százalék elutasította a börtönépítést. A népszavazás eredménytelensége nyomán az önkormányzat jogkörébe került át a döntés arról, hogy jóváhagyják-e a börtönépítést.
2003. 09. 15. 13:02
A harminctagú nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átlagában 0,5 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben, az első negyedévi 0,3 százalékos többlet után - közölték hétfőn az OECD párizsi székhelyén előzetes becslésként.
2003. 09. 15. 12:53
Az '56-os forradalom évfordulóját ismét a Horn Gábor vezette koordinációs államtitkárság szervezi. Az Örömkoncert és az európai pontonhíd kiötlésével jeleskedő politikus ezúttal százmilliós költségvetéssel a Parlamentből és a Kossuth térből csinál óriás installációval politikamentes tanórát.
2003. 09. 15. 12:44
Az elmúlt napokban a PSZÁF és a PM a sajtón keresztül üzengetett egymásnak, a vitába immáron az MSZP is bekapcsolódott. Olvassa el összefoglalónkat, amelyben a hétvége eseményeit is érintve időrendbe szedtük a múlt hét csütörtökén indult szóváltást!
2003. 09. 15. 12:42
Ma kezdődik a Magyar Köztársaság 1 milliárd euró összegű 7 éves futamidejű kötvény kibocsátásának előkészítése. A tranzakciót megelőzően egy négytagú szakértői küldöttség rövid (Frankfurtot, Athént, Zürichet, Párizst és Londont érintő) európai roadshow keretében számos befektetővel találkozik.
2003. 09. 15. 12:25
Tartalmában és megjelenésében is megújul a gazdasági napilap az információk hatékonyabb közvetítése érdekében - írja a Kreatív online.
2003. 09. 15. 11:43
A pánikon kívül különösebb károkat nem okozott, s az első jelentések szerint emberéletet sem követelt a Közép- és Észak-Olaszország nagy részén hétfőre virradóra észlelt földrengéssorozat.
2003. 09. 15. 11:06
Az euró árfolyama visszaesett a pénteken elért négyheti csúcsról a dollár ellenében, mivel a svédek elsöprő, 14 százalékpont előnnyel leadott "nem" szavazata kétségessé tette a devizapiaci kereskedők szemében az erre a hónapra várt árfolyam javulást.
2003. 09. 15. 10:45
Új tulajdonosokat keres a piacon az a skóciai biotechnológiai cég,amely hét évvel ezelőtt a világon először hozott létre életképes emlősállatot sejtklónozással.
2003. 09. 15. 10:31
Az amerikai Chevron-Tecaco és Exxon-Mobil olajipari vállalat várhatóan e héten versengő ajánlatot tesz az orosz Jukosz-Szibnyeft 25 százalék plusz egy részvényére - írta a Wall Street Journal hétfőn, bennfentesekre hivatkozva.
2003. 09. 15. 10:22
Jasszer Arafat palesztin elnök megölése az egyik lehetőség arra, hogy eltávolítsák őt a béke útjából - jelentette ki vasárnap Ehud Olmert izraeli miniszterelnök-helyettes.
2003. 09. 15. 09:42
Nincs lehetőségünk és felhatalmazásunk eltérni az adócsökkentéstől – jelentette ki Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a szabad demokraták országos tanácsának szombati ülése után. Hangsúlyozta, hogy az adócsökkentés a szabad demokraták programjának sarkalatos pontja. Leszögezte: az országos tanács egyetértett az adócsökkentés ügyében eddig képviselt fellépéssel – írja a Népszabadság.
2003. 09. 15. 09:34
Újabb nagyszabású folyóelzárásra, gát és vízi erőmű-építésre készül Kína - derül ki a hét végi sajtójelentésekből. A Longtan néven megvalósuló beruházás, amely egy 4200 megawatt kapacitású erőmű létrehozását célozza, mintegy 2,9 milliárd dollárba kerülne.
2003. 09. 15. 09:27
A brit külügyminiszter az utolsó pillanatban arra próbálta rábírni Tony Blair kormányfőt, hogy fújják le a brit hadsereg részvételét az iraki háborúban , mert az ENSZ-határozat nélküli fegyveres beavatkozás káros következményeitől tartott, Blair azonban már tavaly tavasszal eldöntötte, hogy hadba vonul Irak ellen - derül ki egy új könyvből, amelynek sorozatközlését a The Mail on Sunday kezdte meg.
2003. 09. 15. 09:26
Olvasói sztorik