Belföld

Clinton: a nép nem akarta Bush politikáját

admin

2003. 09. 15. 09:29

Az elnökválasztási maraton kezdetén a demokraták szerint behozható Bush előnye – számol be a Népszabadság.

A demokraták egyik kampánynyitó rendezvényén Bill Clinton volt elnök bírálta utódját, és évtizedek óta a legerősebbnek nevezte saját pártja jelöltjeit. A Tom Harkin iowai szenátor birtokán tartott hagyományos ősz eleji hússütő partin heten sorakoztak fel a kilenc hivatalos demokrata elnökjelöltből, hogy elnyerjék a zuhogó eső ellenére összegyűlt több ezer pártaktivista támogatását. A demokrata jelölteknek kulcsfontosságú, hogyan szerepelnek a néhány hónap múlva esedékes első előválasztásokon Iowában és New Hampshire-ben.

Míg 2000-ben Al Gore igyekezett nem kiejteni a botrányok közepette távozó Clinton nevét, a mostani jelöltek egymással versenyezve méltatták a volt elnök érdemeit, és valamennyien számítanak rá a kampány során. Clinton azzal támadta Busht, hogy elmulasztotta a szeptember 11-e utáni történelmi esélyt: ahelyett, hogy egységbe tömörítette volna a világot a terrorizmus ellen, eltaszította magától Amerika szövetségeseit, odahaza pedig megosztotta a társadalmat azzal, hogy túlságos messze kihúzódott jobboldalra. Clinton emlékeztetett a 2000-es szavazati arányokra, amikor Gore félmillióval több voksot kapott. Az exelnök szerint a nép nem hatalmazta fel Busht a jelenlegi, megosztó politikára.

A Washington Post friss felmérése szerint tízből hat megkérdezett ellenzi a Bush által a terrorizmus elleni harcra kért további 87 milliárd dollárt. Ugyanennyien vélik úgy, hogy a gazdaság, a munkahelyek teremtése fontosabb, mint a háború. Az elnök külpolitikáját a két hónappal ezelőtti 67 százalék helyett csupán 53 százalék támogatja, és egy százalékkal ennél is kevesebben helyeslik az Irakban követett taktikát. Ez sokak szemében Bush sebezhetőségét jelzi, jóllehet az elnök egy „ismeretlen” demokrata ellen 49:44-re vezet, a konkrét jelöltek közül pedig senki sem tudta 15 pontnál jobban megközelíteni. Az elnökválasztás 2004. november 2-án lesz.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Mátyás király országa ez

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.