A szlovák parlament 78-54 arányban, négy tartózkodás mellett csütörtökön ismét megszavazta az egységes 19 százalékos jövedelemadót, amelyet jövő év elejétől vezetnek be Szlovákiában.
Az amerikai kormányzat csütörtöki bejelentése szerint felfüggesztette az acélipari termékekre tavaly márciusban kivetett, világszerte bírálatokat kiváltó védővámokat.
Leszek Miller nagyon jól érzi magát, jó pszichikai és fizikai formában van az általa elszenvedett sérülésekhez képest - közölte pénteken reggel a lengyel miniszterelnököt ápoló varsói belügyminisztériumi kórház igazgatója.
Öngyilkos merénylő követte el azt a dél-oroszországi robbantást, amely egy helyi érdekű vonaton történt péntek reggel - közölte az orosz belügyminisztérium. A legfrissebb adatok szerint a merénylet halálos áldozatainak száma harminchatra nőtt.
A Sulinet Expressz programban keletkezett összforgalom ezekben a napokban lépi át a bruttó 10 milliárd forintos határt, s az összeg naponta 400 millió forinttal gyarapszik - közölte az Informatikai Vállalkozások Szövetsége csütörtökön.
Közép-európai idő szerint csütörtök délután az euró újabb rekordot ért el, ezúttal a New York-i bankközi piacon: 1,2146/dollárig emelkedett, mielőtt kissé visszaesett. Csütörtökön késő délután 1,2083 dollár volt a londoni bankközi piacon. Az 1999. január 1-én hivatalosan bevezetett euró világkereskedelmi premierje 1999. január 4-én, hétfőn volt az ausztráliai Sydneyben, 1,1747 dolláros árfolyamon, majd aznap délelőtt [...]
A komolyabb magyar politikai és üzleti botrányokon edződött újságírók már nem is a gyanúsítottakról kérdezgetik a rendőrséget, hanem a vizsgálatban résztvevő rendőrökről.
Csütörtökön a hivatalos kereskedés után londoni és amerikai befektetők erőteljes forintvásárlásba kezdtek, ami kevéssel 17 óra előtt 266.55/85 forintra szorította le az euró árfolyamát.
Ez az árfolyamszint 8,40 forinttal gyengébb az egy nappal korábban jegyzett 275,10 forintos csúcs euró árfolyamnál. A dollárral 221,00/80 forinton kereskedtek, mintegy négy forinttal gyengébben a szerdán esti 225,15/25 forintos jegyzésnél.
Jövő év februárjában egyesül a papír- írószer- és irodaszer piac két meghatározó szereplője, a budapesti Papír-Ász Kft. és a szolnoki központú Gyárt-Ker Kft. A november 25-én aláírt fúziós megállapodás értelmében a két céget a tulajdonosok egyesítik és Papír-Ász Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. néven működtetik tovább.
Az egyesülés eredményeként a 2004-es évtől az új Papír-Ász Kft. magyarországot lefedő kereskedelmi kapcsolatokkal, je
A forint a legutóbbi gyengülés ellenére továbbra is túlértékelt; valós egyensúlyi helyzete 290 forint/euró felett lenne - áll az egyik vezető londoni befektetési ház szerdán kiadott elemzésében, amely szerint további kamatemelés már nem lenne hatékony.
Dánia "hivatalosan" recesszióba került a harmadik negyedében, mivel gazdaságának kibocsátása a második negyedévhez képest 0,3 százalékkal esett. Egy negyedévvel ezt megelőzően a dán GDP fél százalékos csökkenését mérték.
A harmadik negyedévi GDP-változás jócskán elmaradt az elemzői várakozásoktól, mivel azok átlagában 0,6 százalékos növekedés szerepelt. A harmadik negyedévi gazdasági visszaesés fő okát az export drámai, 1,3 százalékos
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a jövő héten csak a hároméves állampapírra hirdet aukciót, míg a korábban tervezett 15 éves államkötvény aukcióját elhalasztotta.
Az alapkezelőknél az utóbbi napokban a forint árfolyamának esése miatt jelentősen csökkent a kötvényalapok állománya, mert a kisbefektetők rövid távú betétetekbe és állampapírokba helyezik át megtakarításaikat. Az alapkezelők szerint persze kár menekülni.
Az Antenna Hungária Rt. rendkívüli közgyűlése két új igazgatósági tagot választott csütörtökön, s ezzel az eddigi 9 fős testület 11 fősre bővült - közölte Lévay Örs, a társaság igazgatóságának elnöke csütörtökön Budapesten. A közgyűlést követő eseményen bejelentették, hogy a legfőbb döntéshozói fórum két új tagja Kövesi Péter és Macher Ákos lett. A rendkívüli közgyűlés Heit Gábor személyében új felügyelőbizottsági tagot is választott.
A hazánkban bejegyzett kereskedőcég egymilliárd dolláros adózás előtti nyereségre tehet szert, a nemzetközi sajtó Szemjon Mogiljevics maffiafőnökkel összefüggésben említi...
Közlekedési infrastruktúra fejlesztésére 2004-ben a GDP mintegy 2 százalékát, 420-430 milliárd forintot költhet a közlekedési tárca, ami csaknem 200 milliárddal több, mint az idén - mondta Csillag István az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának csütörtöki ülésén.
Két magántelek megvásárlásának elhúzódása miatt nem kezdődhet meg az Óbudai rakpart út továbbépítése - közölte Tarlós István, Óbuda független polgármestere csütörtökön. Ennek ellenére az óbudai Auchan megnyitotta kapuit a vásárlók előtt.
A jövő év a magyar mezőgazdaság számára felér majd egy gazdasági rendszerváltással - hangoztatta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, egy szakmai tanácskozáson.
A gazdasági hullámvölgy egyik folyományaként az idén előreláthatólag újabb rekordot ér el a csődkérelmek száma Németországban. A Verband der Vereine Creditreform adatai szerint eddig 39.700 vállalkozás, az elmúlt évi időarányos adatnál 5,5 százalékkal több kért csődeljárást maga ellen. A magáncsődök száma 28,7 százalékkal 60.100-ra emelkedett szintén időarányos éves összevetésben.
A Postabank Rt. rendkívüli közgyűlése csütörtökön jóváhagyta a hitelintézet igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjainak feltételes lemondását valamint a testületek új tagjainak feltételes megválasztását. E lépésekre az Erste Bank der Österreichischen Sparkasse AG és az állami tulajdonosok nevében eljáró ÁPV Rt. által kötött adásvételi szerződésnek megfelelően került sor.
Az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén változatlanul - azaz 2 százalékon - hagyta a jelenlegi irányadó kamatát az eurózónában.
Döntése megfelel a várakozásoknak. Legutób, egy hónappal ezelőtti kamatértekezletén az EKB ugyancsak az addigi 2 százalékon tartotta meg irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát.
Eredményes volt csütörtökön a 12 hónapos futamidejű diszkont kincstárjegyek aukciója, a kincstár 30 milliárd forint névértékű kincstárjegyet bocsátott ki - közölte az Államadósság Kezelő Központtól (ÁKK).
Az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK) korábbi terveivel összhangban mandátumot adott a HSBC és a Sumitomo Bank pénzintézeteknek egy 500 millió euró összegű készenléti hitelkeret megállapodás megszervezésére - közölte az ÁKK csütörtökön.