Belföld

Nem fizet osztalékot a Styl – még mindig túl sok az inproduktív

Nem fizet osztalékot idén részvényeseinek a Styl Ruhagyártó Rt. - erről döntött szerdán a társaság közgyűlése Szombathelyen.

A Styl rt. a 2003. évi üzleti tevékenységét 632 millió 189 ezer forintos veszteséggel zárta, amelyet a közgyűlés döntése értelmében 5 évre elhatároltak. Az elfogadott könyvvizsgálói jelentés szerint a részvénytársaság bevétele 2003-ban 3 milliárd 839 millió forint volt, csaknem 247 millió forinttal kevesebb mint egy évvel korábban. A Styl vesztesége 2002-ben 472 millió forint volt.

A társaság szerdai közgyűlésén elhangzott: a Styl 2003-ban férfi felsőruházati termékekből 20,5 százalékkal gyártott kevesebbet, mint 2002-ben, a termelés azonban mindinkább eltoldódik a kis szériás, magasabb minőségű, ám több előkészítési munkát igénylő termékek irányába. Hasonló mértékű csökkenés következett be a női ruházati termékeknél is.

A Styl 2003-ban – Kolozsvári M. Victor vezérigazgató elmondása szerint – jelentős átszervezéseket hajtott vége, a vasvári és körmendi telephelyekről a termelést szombathelyi központi üzembe helyezték át, a létszámot pedig egy év alatt összesen 288 fővel csökkentették. “A végrehajtott intézkedések hatására reményeink szerint közel 400 millió forintos költségcsökkenés várható” – mondta a vezérigazgató. Hozzáfűzte: a Styl Rt.-nek 2003-ban több év óta elfekvő készleteit sikerült értékesítenie, noha a készletek relatív értékben nem csökkentek, megközelítik az 500 millió forintot, a jelenleg raktáron lévő késztermékek már sokkal piacképesebbek.

A közgyűlés által elfogadott üzleti terv 2004-re a veszteségesség felszámolását tűzi ki célul; nullszaldóval számol, aminek teljesítéséhez azonban az elhangzottak szerint piacbővítésre, az európai uniós csatlakozás várható előnyeinek kihasználására van szükség.

A közgyűlésen felszólaló Molnár Miklós részvényes szerint az üzleti terv nem reális, az idei év első három hónapjának negatív eredménye alapján legalább 500 millió forintos veszteségre lehet számítani. Úgy fogalmazott: az 1.375 főt foglalkoztató cégen belül még mindig túl nagy az inproduktív létszám, 850-en dolgoznak közvetlenül a termelésben. A Styl Rt. közgyűlése szerdán módosította a részvénytársaság alapszabályát; a törvényi változásoknak megfelelően döntött a részvények dematerializált értékpapírrá történt átalakításáról is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.