Belföld

Jól ment a Finnair légitársaságnak márciusban

A finn Finnair légitársaság márciusban 17,6 százalékkal növelte utasai számát az előző év harmadik hónapjához képest. Különösen dinamikus volt az erősödés az ázsiai forgalomban, több mint 34 százalékos.

A bejelentés szerint a nemrégiben felvett Miami, Sanghaj és Oszaka útirányok különösen sikeresek és jelentősen hozzájárultak márciusban az utasszám növekedéséhez. Ázsiai viszonylatban a Finnairnél már a kilencedik egymást követő hónapja erős a növekedés, miközben néhány ázsiai repülési célállomást az alacsony kereslet miatt töröltek, elsősorban a tavalyi SARS-járvány nyomán. Az észak-atlanti utasforgalom 34,2 százalékkal nőtt márciusban.

Tavaly a Finnair 6,8 millió utast szállított, 3,5 százalékkal kevesebbet, mint 2002-ben, és gazdálkodása is veszteséges volt: a légitársaság 21,7 millió eurós adó utáni veszteséget halmozott fel a 2002. évi 54,4 millió eurós adózott eredményt követően. Az árbevétel 6 százalékkal 1,6 milliárd euróra csökkent. A visszaesést a Finnair a dollár gyengülésével és a fölösleges kapacitásokkal magyarázta. Az idén már javulást és nyereséget várnak a takarékossági intézkedések nyomán. Az alkalmazottak száma 450-nel, 9400-ra csökken.

A német Aero International repülési magazin márciusi számának repülésbiztonsági rangsorában a világ ötven, vezető légitársasága között a Finnair azon kilenc légitársaság között volt, amelyeknél az elmúlt harminc évben nem történt halálos baleset. Ebbe a csoportba három légitársaság került csupán be Európából: a Finnair, a brit Virgin Atlantic Airways és az osztrák Austrian Airlines.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik