Belföld

Néhány óra alatt gyakorlatilag elfogytak hétfőn az utolsó repülőjegyek is a hangnál gyorsabban szálló Concorde repülőgépekre, amelyek a tervek szerint október végén szállnak fel utoljára Londonból.
2003. 09. 22. 16:45
A tőzsdén jegyzett olasz labdarúgóklub, a Juventus 2002/2003-as üzleti évét 22,9 százalékos forgalomemelkedéssel 215,4 millió eurón zárta. A klub sorrendben hetedik alkalommal jelentett profitot, bár tiszta nyeresége 6,1 millióról 2,2 millió euróra csökkent.
2003. 09. 22. 16:32
A következő mezőgazdasági szezonban a magyar gazdáknak fel kell készülniük a támogatások megváltozására az uniós csatlakozás miatt, hiszen a vetésre még a közösségen kívül kerül sor, a terményt azonban már tagként értékesítik - mondta Németh Imre hétfőn a parlamentben.
2003. 09. 22. 15:04
Gyógyszer-nagykereskedő vállalatának értékesítése miatt a családi tulajdonban lévő Béres Csoport a tavalyi 30 milliárd forint konszolidált nettó árbevételnél az idén jóval kevesebbet vár, de az adózás előtti nyereség, a múlt évi közel 1 milliárd forint után meghaladja majd az 1 milliárd forintot – mondta el Major Ferenc a Béres Csoport anyavállalatának vezérigazgatója.
2003. 09. 22. 14:48
Lemondott a Statoil norvég energiatársaság felügyelőbizottságnak elnöke egy iráni üzlettel kapcsolatos korrupciós ügy miatt. Leif Terje Lrddesrl azzal indokolta távozási szándékát, hogy a társaság elnökének, Olav Fjkell-nek nagyobb legyen a mozgástere a botrány kezelésében.
2003. 09. 22. 14:24
A német szociáldemokratákra kemény feladat vár, ha keresztül akarják vinni az Agenda 2010 elnevezésű gazdasági reformprogramot – nyilatkozta Gerhard Schröder, német kancellár miután vasárnap pártja súlyos vereséget szenvedett a bajorországi választásokon.
2003. 09. 22. 14:12
Az orosz Gazprom, hétfői bejelentése szerint, azt reméli, hogy az év végéig sikerül megegyeznie egy amerikai céggel olyan vegyes vállalat létrehozásában, amely felépítené 10 milliárd dollár értékű, cseppfolyósított földgázt (LNG) előállító üzemét.
2003. 09. 22. 13:48
Az ellenőrök több mint 38 millió forint bírságot szabtak ki a hóközi mezőgazdasági ellenőrzések után. A helyzet rossz, de nem romlott - összegzett a Munkaügyi Főfelügyelet vezetője.
2003. 09. 22. 13:16
Olvasói sztorik