Az euróval 255,00/30 forinton kereskedtek, szemben a 255,35/45 forintos pénteki árfolyammal. A kereskedők délelőtt alacsony forgalmú, eseménytelen piacról számoltak be, amit részben a Monetáris Tanács ülése miatti várakozás indokolt. Az ülés után sem élénkült meg a piac, hiszen a jegybank a várakozásoknak megfelelően nem változtatotta meg az irányadó kamatot. A forint 9,58-9,80 százalékos szűk sávban ingadozott, az eurót 254,70-255,30 forint között jegyezték.
A dollár zuhanását a Hetek pénzügyminisztereinek hétvégi találkozóján az amerikai költségvetés hatalmas hiányát ért kritikákkal magyarázzák. A Budapesten reggel jegyzett 222,10/70 forintos kurzus június közepe óta a legalacsonyabb. A délutáni 222,50/70 forintos árfolyam ugyan kismértékű erősödést mutat, de még mindig 3 forinttal volt gyengébb a pénteki 225,70/80 forintos kurzusnál.
A forintpiacon is alacsony volt a forgalom, a szűk likviditás következtében 10,10/20 százalékig emelkedtek az overnight és a tomnext kamatok a pénteki 9,75/10,00 százalékhoz képest. A hosszabb lejáratokon nem változtak a kamatok. A hat hónapos lejáraton például 9,00-10,00 százalék között, egy évre pedig 8,60 százalék körül kötöttek üzleteket.
Az állampapírok másodpiacán is csendes nap volt a hétfői. A referenciahozamok minden lejáraton csökkentek 2-5 bázisponttal.