A kormány döntése szerint Magyarországon az összevont uniós támogatási rendszert érvényesül a mezőgazdaságban – tette hozzá a földművelésügyi miniszter napirend előtti felszólalásában.
Közölte, hogy ez több lehetőséget nyújt az ország számára, hiszen így “nem veszítünk a forrásokból amiatt, hogy nem használjuk ki a megadott kvótákat”. Számos támogatási forma már Magyarország taggá válása napján elérhető lesz, ehhez azonban pontos elszámolást kell vezetniük a termelőknek. A kormányzat ehhez kíván segítséget nyújtani a mezőgazdaságban dolgozóknak – hangsúlyozta Németh Imre.
A ellenzéki képviselők válaszukban bírálták ezt a támogatási módot, és hangsúlyozták: a kormánynak több segítséget kellene adnia a termelőknek. Turi-Kovács Béla (Fidesz) azt mondta, hogy a miniszter korábban tett nyilatkozataira szerint Magyarországnak a normatív támogatási rendszert kell alkalmaznia, illetve csak a felkészületlen tagállamok választják az egyszerűsített módot. Álláspontja szerint a kormány a tárgyalások során elveszítette az ország jó pozícióit.
Csáky András (MDF) szintén az összevont támogatási mód bevezetését bírálta. Emlékeztetett arra, hogy ez a rendszer csak szigorú feltételek, és pontos elszámolás mellett valósítható meg. Feltette a kérdést, hogy ki fog ehhez segítséget nyújtani a mezőgazdaságból élőknek. Hozzátette: a falugazdász-hálózat átalakításával a kormányzat csökkentette a termelőket segítők számát.
Kis Zoltán (SZDSZ) arra hívta fel a figyelmet: az egyszerűsített alapon járó összegek mellett más támogatásokat is igénybe vehet a mezőgazdaság a csatlakozást követően. Ezek igénybevételéhez azonban fontos, hogy megfelelő programok álljanak rendelkezésre. Magda Sándor (MSZP) azt mondta: számos területen, például a szőlő-, vagy gyümölcstermesztők körében előnyösebb a választott támogatási rendszer. A képviselő reményét fejezte ki, hogy megfelelő programokkal még több forrás vehető igénybe.