Belföld

Az új RX300 formaterve és műszaki tartalma egyaránt előremutató: a gyár nagyobb biztonságot, élvezetesebb vezethetőséget ígér, s abban bízik, hogy megerősítheti etalon szerepét a luxus szabadidő-autók között.
2003. 10. 30. 08:00
Mint annyi minden, a motorosélet is a rendszerváltozást követően indult fellendülésnek Magyarországon. A számszerű fejlődés kétségtelen, látványos és ígéretes, szemléletben és kultúrában azonban még csak most kezdünk felzárkózni Európához - ezért pedig nemcsak a motorosok hibáztathatók.
2003. 10. 30. 08:00
Az új autót vásárlók között már alig akad, aki kizárólag saját pénzéből finanszírozná a vásárlást. A kereskedők általában nagyon kedvezményesnek beállított konstrukciókat kínálnak, a gyakran több millió forintot is elérő hitel felvételekor azonban érdemes alaposan átgondolni a részleteket. A piacon csaknem egyeduralkodó devizahitelek első látásra ugyan kedvezőek, de az árfolyamok kedvezőtlen elmozdulása esetén akár nagy veszteséget is okozhatnak
2003. 10. 30. 08:00
A szolgálati autó ideális esetben a XXI. század terülj-terülj asztalkája: használója sem az üzemanyagra, sem a szervizre nem költ, a kocsi mégis állandóan a rendelkezésére áll. De vajon máshogy választanak-e az emberek az ölükbe pottyanó juttatás láttán, mint ha saját zsebük terhére vennének autót?
2003. 10. 30. 08:00
A Lotus tervezői mindig is pontosan tudták,hogy kinek szánják autóikat: azoknak, akik-nek a vezetés egyszerre szenvedély és passzió, aki vegytiszta örömautózásra vágyik, és érzelmi alapon közelíti meg az autóvásárlást.
2003. 10. 30. 08:00
A BMW 5-ös sorozatának új generációja a 7-es nyomán haladva merész formatervet és ínyenceket is kielégítő műszaki tartalmat kapott. Sőt, a gyár legjobb hagyományait követve egy világújdonság is belefért a július óta kapható autóba.
2003. 10. 30. 08:00
Az európai autóipar egyik leghatalmasabb uralkodóháza, a VW Golf generációk óta ismert a piacon. A család első sarjának dédunokáját ugyan a közelmúltban francia trónbitorlók félreállították, ám Wolfsburg bízik abban, hogy az új Golf visszaveheti a jogart a Peugeot 206-tól és a Renault Mégane-tól.
2003. 10. 30. 08:00
Egy-egy modern autó katalógusát böngészve manapság rövidítések, betűszavak egész sorával találkozhatunk. ABS, ESP, BA, TRC, ASR, EBD... Mit takarnak ezek, és hogyan védik testi épségünket a velük jelölt berendezések?
2003. 10. 30. 08:00
Ha a környezetvédelem az autókkal kapcsolatban kerül szóba, mindenki azonnal a kipufogógázok tisztítására gondol. Az viszont keveseknek jut eszébe, hogy az autónak mind a születése, mind a halála erősen környezetszennyező folyamat.
2003. 10. 30. 08:00
Minőség, egyéniség, kifinomult stílus, teljesítmény - mindezt már tudjuk, ha a Jaguar legkisebb modelljéről esik szó. Most azonban a gazdaságosságot is fel kell vennünk a felsorolásba, mert az utóbbi idők piaci kihívásai miatt az X-Type immár dízelmotorral is rendelhető.
2003. 10. 30. 08:00
Egy autómodell valós értékeit hagyományosan a teljesítmény, a minőség és a megfizethetőség háromszögében vizsgáljuk. De vajon mire képes egy konstrukció, ha az utolsó tényezőt kiemeljük a képletből?
2003. 10. 30. 08:00
Gyorsabb, jobban fölszerelt és takarékosabb: ez a Honda pazar műszaki tartalmú Accordja, amely a gyár szerint vezető helyet érdemel a prémium sportlimuzinok között. És bár a marketingesek minden gyárban hivatalból optimisták, az új modellt látva úgy gondoljuk, hogy az Accord valóban esélyes.
2003. 10. 30. 08:00
A casco és a kötelező felelősségbiztosítás a forgalmazott vagyonbiztosítások közül a legnagyobb állománnyal és befizetett díjjal jellemezhető két biztosítási típus. Vélhetően kevesen vannak azok a gépjármű-tulajdonosok, akik szerződéskötés előtt részletesen végigtanulmányoznák a piac kínálta lehetőségeket, annál több azonban a szolgáltatásokkal kapcsolatban (főleg kár esetén) felvetődő kérdés.
2003. 10. 30. 08:00
A haditechnikából a mindennapokba átkerült technológiának köszönhetően "kihalástól veszélyeztetett fajjá" vált a sofőr mellett térképpel birkózó, helyes útirányt kereső mitfahrer.
2003. 10. 30. 08:00
Az autó értékvesztése olyan, mint az emberi öregedés: elkerülhetetlen és visszafordíthatatlan, de ugyanúgy befolyásolható.
2003. 10. 30. 08:00
Mindenki bajban van, amikor fel kell vázolnia az autó fejlődésének perspektíváit. Az elmúlt tíz évben ugyan egyre gyakrabban tűntek fel új meg új technikák, amelyek arra szolgáltak, hogy felváltsák a belsőégésű motort - egyelőre azonban minden alternatíva olyan drága, hogy tömeggyártásban megvalósíthatatlan.
2003. 10. 30. 08:00
Bár már a tavaszi prognózisok is kedvezőtlenek voltak, az év első kilenc hónapjában a vártnál is rosszabbul alakultak a turizmus vendégforgalmi adatai – számol be a Népszabadság arról a tapolcai tanácskozásról, amelyet a három Balaton-parti megye kereskedelmi és iparkamarája rendezett.
2003. 10. 30. 07:54
2003. október 30., Budapest – Kiemelkedő Microsoft partneri díjat kapott szakmai munkájának elismeréseként a Grepton Rt. tegnap Budapesten a Microsoft Magyarországtól.
2003. 10. 30. 00:00
Nem fogadta el a kormány a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF)tevékenységéről szóló beszámolót - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten. Gál J. Zoltán elmondása szerint a kabinet a kötelező gondosság elmulasztása, az együttműködési készség hiánya és a gazdálkodási hiányosságok miatt nem fogadta el a PSZÁF beszámolóját.
2003. 10. 29. 18:05
A Fidesz esélyt lát arra, hogy a költségvetési törvényhez benyújtott módosító indítványai közül elfogadják azt, amely a pelenka áfáját öt százalékban határozná meg - közölte Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerdai sajtótájékoztatóján.
2003. 10. 29. 18:02
Olvasói sztorik