 |
Fehér, négyajtós limuzin – ilyen a közhelyekben élő szolgálati autó. A vállalatok ugyanis teljeisen érthető módon arra törekednek, hogy a lehető legkisebb összeget a lehető leghatékonyabban költsék el. Ha csupán belső használatra – áruterítésre, kirendeltségek látogatására, munkába járásra – szánják a gépkocsit, valóban nem számít a külcsín, így akár egy furgon vagy egy városi kisautó is megteszi.
Egészen más azonban a helyzet a vezető beosztású dolgozók esetében. Ők üzleti partnereik előtt képviselik a céget, ezért itt már a presztízs és a személyes ízlés is szerepet játszik az autóválasztásban, hiszen a vállalatot és saját magukat is minősítik vele. A matt fehér helyét tehát átveszi a metálfény, ám a szedán karosszéria legtöbbször marad. Ez ugyanis semleges, visszafogott forma – a ferdehátú modellek túl fiatalosnak, a kombik “túl praktikusnak”, a sportkocsik pedig harsányan hivalkodónak tűnhetnének.
Indokolt esetben a ferdehátúak és a buszlimuzinok természetesen még szóba jöhetnek. A kupékat, kabriókat viszont a legtöbb cég eleve kizárja a választható gépkocsik sorából – még a legfelső vezetők esetében is -, függetlenül attól, hogy egyébként beleférnének-e a meghatározott árkategóriába, illetve a kiírásban megadott gyártmányok sorába.
Egy magyarországi kőolajipari vállalat beszerzési vezetője például, megtudva, hogy egy japán és egy német márka mellett a Peugeot modelljeiből is választhat, szíve szerint egy 206 CC-t rendelt volna magának. Munkaadója azonban a jelentősen kedvezőbb vételár ellenére is hajthatatlan maradt, így most a francia márka középkategóriás modelljével jár. Elmondása szerint a kedvező ajánlat és a szervizellátottság mellett döntő szempont volt számára, hogy a konkurenciánál valamivel idősebb modell rendkívül gazdag felszereltséggel is belefért a számára megállapított keretbe.
Hasonló szempontok alapján döntött az Opel Vectra mellett Tóthmátyás Tibor, a Wallis-csoport portfólió igazgatója. A cégcsoport által forgalmazott gépkocsimárkák bármelyikét választhatta volna, ám számára ez nyújtotta a legtöbb használati értéket. Szolid, nem feltűnő autót akart, olyat, ami nem feltétlenül árulkodik arról, hogy hol dolgozik. Pályatársa Peugeot-jához hasonlóan az ő autójából is csak a bőrkárpit hiányzik az extrák listájáról, és mindkettőjük gépkocsiját 2,2 literes benzinmotor hajtja. A dízel egyikük számára sem volt alternatíva: egyrészt magasabb vételára a felszereltség rovására ment volna, másrészt – szolgálati autóról lévén szó – a csekélyebb fogyasztás nem volt lényeges szempont számukra. Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy a dízelmotorok Magyarországon még nem keresettek – Franciaországban például ezek a modellek majdhogynem eladhatatlanok lennének benzinmotorral.
 |
De vajon saját keretükből gazdálkodva is ugyanilyen fényűző modelleket választanának a magas beosztású vezetők? Trefán László, a Saabot forgalmazó Polar Mobil központi szalonjának vezetője nem tapasztalt jelentős eltérést a vállalati és magánvásárlók igényei, elképzelései között. Ebben az is szerepet játszhat, hogy az utóbbiak közül is sokan saját vállalkozásuk nevére rendelik meg az autót. A költségeket mindkét vevőtípus szeretné minél alacsonyabbra szorítani, indíttatásuk azonban eltérő: “A privát vásárló azért igyekszik lefaragni a listaárból, hogy minél kedvezőbben juthasson a kívánt járműhöz, ő tehát pénzt szeretne megtakarítani. A szolgálati autók leendő használói ezzel szemben azért alkudnak, hogy a megszabott keretbe a lehető legtöbb opciós extra beleférjen – azaz ugyanannyi pénzért többet kapjanak.”
Ebből a szempontból jelentősége lehet a választásnál annak, hogy melyik márka mekkora kedvez-ményt ad a flottavásárlóknak. Persze az sem mindegy, ki mit ért flotta alatt: egyes márkáknál már két modell megrendelésekor komoly kedvezményt kap a vevő, másutt viszont a nagybani vétel valóban nagy megrendelést jelent.
