Belföld

A kormány szerdai döntésével lehetővé tette, hogy az M6-os autópálya M0-ás és Dunaújváros közötti szakasza 2006 első félévére elkészüljön - közölte Gál J. Zoltán a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
2004. 06. 09. 18:24
A sorkötelezettség eltörlése jogi feltételeinek kialakítása, az alkotmányos szabályozás, a kompromisszum érdekében további négypárti egyeztetésre van szükség - hangsúlyozta Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen a kabinet döntését ismertette a sorkatonai szolgálati kötelezettség megszüntetéséről. Közölte: az utolsó kétezer ember idén novemberben szerel le.
2004. 06. 09. 18:20
Tizenegy százalékkal emelkedtek a fegyverkezési kiadások tavaly világszerte az Egyesült Államok terrorizmus ellen indított harca, mindenekelőtt az afganisztáni és iraki háború miatt - állapította meg a stockholmi nemzetközi békekutató intézet (SIPRI).
2004. 06. 09. 18:06
A magyarországi cigányok életkörülményeinek javításáért mintegy 250-en tüntettek szerdán a Parlament előtt, nyolc roma szervezet felhívására. Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a demonstráción elhangzottak kapcsán az MTI-nek nyilatkozva értetlenségét fejezte ki a személyét és a szervezetet ért bírálatok miatt.
2004. 06. 09. 18:03
A lajhártól megtanulhatjuk, hogyan lehet karriert csinálni, más állatoktól pedig vezetési stílusokat és ötleteket leshetünk el. Szinte bármely helyzetre találni analógiát. A természet minden idők legsikeresebb vállalata.
2004. 06. 09. 16:55
Az Uránia Nemzeti Filmszínház szombat óta vetíti Koltay Gábor, eredetileg televíziós sugárzásra készült Trianon-filmjét; a Velünk élő Trianon addig lesz műsoron, amíg érdeklődnek iránta - mondta a budapesti mozi igazgatója szerdán az MTI-nek.
2004. 06. 09. 16:53
Az eurót szerdán délután 252,30/40 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, csaknem egy forinttal erősebben a keddi 251,20/40 forintos árfolyamnál. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,90 pontos csökkenéssel, 11.176,56 ponton zárt szerdán. Az előző napi záró értékhez képest ez 0,21 százalékos gyengülés.
2004. 06. 09. 16:51
Az EU új tagja, Észtország az eurózóna előszobájaként emlegetett ERM-2 rendszerébe történő jelentkezés határán áll - közölte az észt jegybank vezetője, Vahur Kraft, hozzátéve, hogy az észt gazdaság a legjobb úton halad az euró 2007-es bevezetése felé.
2004. 06. 09. 16:50
12 év után ismét lesz charterjárat Budapest és Várna között - jelentette be Jakócs Áron a Robinson Tours vezetője szerdán a legújabb Bulgária útikönyv megjelenése alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.
2004. 06. 09. 16:34
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) átmenetileg enyhítette a kartell engedékenységi politika feltételeit azért, hogy a piaci szereplők nagyobb számban hagyjanak fel jogsértő magatartásukkal - tájékoztatta a GVH az MTI-t szerdán.
2004. 06. 09. 16:23
Közép- és Kelet-Európai ipari teljesítménye az év kezdete óta folyamatos és lendületes fellendülést mutat - állapítják meg a Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) elemző közgazdászai. "A tavalyi 3,7 százalék után az idén 4,3 százalékos GDP növekedést érhetnek el az új tagok" - jelentette ki Marianne Kager, a bank vezető közgazdásza.
2004. 06. 09. 16:18
Az SZDSZ öt kiemelt területet jelölt meg: a városok ügyét, a szabad munkaerő-áramlást, az uniós bürokrácia csökkentését, az adócsökkentést és az unió további bővítését - közölte Kuncze Gábor SZDSZ-elnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2004. 06. 09. 15:57
Nem elég „jól" politizálnia egy politikusnak; olyan személyes arcot is kell mutatnia az emberek felé, amilyet azok szívesen fogadnak – írja a csütörtökön megjelenő Figyelő a lap számára készített kutatás alapján.
2004. 06. 09. 15:12
Olvasói sztorik