Belföld

A Malév 300 ezerrel több utast vár idén

A Malév a tavalyi 2,3 millió menetrendszerinti utassal szemben az idén 2,6 millió főt vár és további 500 ezer charterutasra számít.

Ezt Krebsz Adrien, a légitársaság szóvivője közölte, amikor köszöntötték a menetrendszerinti járatok idei egymilliomodik utasát Ferihegyen. A Malév ezt az utasforgalmat egy hónappal korábban érte el, mint tavaly.

A légitársaság szóvivője elmondta, hogy az első félévben 25 százalékos kapacitásnövekedés mellett a menetrendszerinti járatok utasforgalma 11 százalékkal emelkedett.

Kiugró növekedést ért el a Malév a londoni (41 százalék), a velencei (33,1 százalék) a helsinki (26 százalék) és a stockholmi (24,0 százalék) járatokon.

A forgalom növekedése a múlt év végén bevezetett átlátható, egyszerű és kedvező árstruktúrának köszönhető – mondta a szóvivő.

A tavaly december 22-én indított internetes jegyértékesítésből eddig 362 millió forint bevétel származott, a magyarországi jegyeladások mintegy 15 százaléka. A Malév jegyár-bevételében a belföldi a kisebb hányad – tette hozzá a szóvivő.

Sikeres a charter üzletág is. A nyári hónapokban a Malév 850 charterjáratot indít 12 ország 30 üdülőhelyére. Az idén új célállomás Burgasz, Alicante, Szaloniki és Málta.

Krebsz Adrien elmondta, hogy a kiutazó mellett jelentős a beutazó charterforgalom is. Hozzátette: a fapados légitársaságok megjelenése érezteti ugyan a hatását, de nem okozott nagymérvű átrendeződést a charterpiacon.

A miniszterelnök-helyettes azt mondta, belátják, hogy a költségvetési vétó a szándékaikkal ellentétesen mind Lengyelországnak, mind az EU többi országának anyagilag is kárt okozna és ezt nem szeretnék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.