Belföld

Alkotmánybíróságra mennek a gyógyszergyártók

Mádl Ferenc aláírta az árak befagyasztásáról szóló törvény módosítását. A gyógyszergyártók az AB-hez fordulnak, a MAGYOSZ csak később dönt az ügyről.

Mádl Ferenc köztársasági elnök aláírta az árak megállapításáról szóló törvény módosításását, amelyet 2004. június 14-én ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadott el az Országgyűlés – közölte a köztársasági elnök hivatala.


Az Országgyűlés – az alkotmányjogi szempontokat is figyelembe véve – döntött arról, hogy a kormány legfeljebb kilenc hónapra befagyaszthatja egyes gyógyszerek árát a gyógyszerpiac átmeneti zavarainak elhárítása vagy a gyógyszerpiac egyensúlyának fenntartása érdekében.

Eszerint a módosítás szerint a hatályos szerződésekben szereplő árnál csak akkor lehet magasabb a gyógyszer ára, ha ahhoz az egészségügyi miniszter kérelem alapján hozzájárul.

A gyógyszergyártók a törvény elfogadását követően azt közölték: alkotmányossági szempontból aggályosnak tartják a gyógyszerárak befagyasztásáról hozott országgyűlési döntést, és ha a köztársasági elnök kihirdetné a törvényt, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulnak.


Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége, a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Érdekvédelmi Egyesülete valamint a Védőoltásgyártók és Forgalmazók Egyesülete végül aláírás előtti előzetes normakontrollt kértek a köztársasági elnöktől a törvény módosításáról elfogadott törvényjavaslat ügyében. A négy egyesület indítványát az elfogadott módosítás által felvetett törvényességi aggályok indokolták.


Az említett szervezetek által kiadott közlemény szerint szerint az a tény, hogy Mádl Ferenc csak hosszas mérlegelés után döntött a fenti törvény aláírása mellett megerősíti az egyesület tagjait abban, hogy a már megfogalmazott alkotmányossági aggályok jogosak.


A szervezetek szerint az elfogadott javaslatszövegből hiányoznak az esetleges beavatkozással kapcsolatos egyértelmű meghatározások, ami – véleményünk szerint – sérti a jogbiztonság elvét. A felsorolt szervezetek ezért, a MAGYOSZ kivételével beadvánnyal fognak az Alkotmánybírósághoz fordulni.

A MAGYOSZ hétfőn közleményben tudatta: tudomásul veszi, hogy Mádl Ferenc aláírta a gyógyszerárak befagyasztását lehetővé tevő törvénymódosítást. A szövetség szerint, mivel megszületett a gyógyszerárakról szóló megállapodás a gyártók és a kormányzat között, a törvény kihirdetése nem befolyásolja a megállapodásban foglaltak megvalósítását.


A MAGYOSZ szóvivője a FigyelőNet kérdésére elmondta: a közeljövőben döntenek arról, hogy Alkotmánybírósághoz fordulnak-e az ominózus törvény miatt.
 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik