Új vezetőket választanak pénteken a Malév élére. A vezérigazgatói székbe Gönci János kerül, míg az elnöki megbízatást Hónig Péter, a Dunaferr vezérigazgatója kapja – írja a Magyar Hírlap.
Idén mindössze két hazai pénzintézet jelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF), hogy külföldön is szeretne pénzügyi szolgáltatást nyújtani – írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
Becsült adatok szerint ötvenmilliárd forinttal tartoznak befektetőiknek az utóbbi években kártyavárként összeomlott ingatlanhasznosító szövetkezetek - olvasható a Népszabadságban.
A környező országok piaca a relatív könnyen leküzdhető nyelvi akadályok miatt vonzó a magyar befektetőknek. Elsődleges célterület Románia, de Cseh-, Horvát- és Lengyelország sem marad el. A régióban gondolkodás tendenciáját erősíti, hogy a 2007–2013-as brüsszeli költségvetés előnyben részesíti a határokon átnyúló kapcsolatok erősítését. Így nagyobb összegeket lehet majd lehívni a határ menti együttműködésekre – írja a Napi Gazdaság.
Budapest, 2005. február 7. - Idén is Eauscar-díjjal (az ásványvíz-Oscarral) jutalmazták a Szentkirályi Ásványvizet a párizsi Aqua-Expo-n. Első alkalommal tavaly, a szénsavmentes kategóriában, 2005-ben pedig az ízesített víz kategóriájában szerezték meg az első helyezést jelentő EAUSCAR-díjat, az egyedi fejlesztésű rózsaolajjal és gyógynövény-kivonatokkal ízesített ásványvízzel.
Komplex informatikai-üzletviteli szolgáltatási csomagot nyújt a hazai kis- és középvállalatoknak a SZÁMALK Informatika Rt. (Atigris Informatika Rt.). A Microsoft Aranyfokozatú Partnereként a cég olyan szolgáltatást kínál, amely az integrált ügyviteli rendszer bevezetése mellett kiterjed a szükséges informatikai környezet kialakítására, a rendszer biztonságos működését garantáló folyamatos támogatásra, az alkalmazottak oktatására és különféle kie
Már látható, hogy az EU számos területen nem képes a korábban kitűzött célok elérésére. A növekedés és a versenyképesség kerül előtérbe a José Manuel Barroso vezette Európai Unió Lisszabon-stratégiájában.
Öt éve nyereséges a báli szezon legfényesebb eseménye, a fővárosi Operabál. A bevételi oldalon: a támogatók és a jegyvásárlók, a kiadási oldalon szereplő tételek sora ezzel szemben jóval hosszabb.
Miközben nőnek, növögetnek az eva hatálya alá tartozók terhei, egyes cégtípusok spórolhatnak a személyi jövedelemadón. Ráadásul teljesen törvényesen, a jogszabályok maximális betartása mellett.
A BMW 6-os sorozata egyre több tuningcéget ihlet meg. A szolidabbak megelégszenek néhány spoilerrel, a bátrabbak a motort is feljavítják. A BMW is elkészítette saját tuning verzióját.Tekintse meg galériánkat >>
Gyurcsány Ferenc pénteken levélben köszönte meg a négy parlamenti párt elnökének, hogy február 3-án részt vettek a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Fejlesztési Tervről, a sikeres Magyarország programjáról tartott egyeztetésen.
Az idén 7,9 milliárd forint állami támogatás adható panel felújítási pályázatokra, ami 6,5 milliárddal haladja meg a 2004. évi összeget - tájékoztatta az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) az MTI-t pénteken.
A magyar GDP mintegy 30 százalékát éri el a szürke- és feketegazdaság teljesítménye, mintegy 6600 milliárd forintot tesz ki - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken Budapesten, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága rendezvényén.
A forint árnyalatnyit tovább erősödött pénteken a bankközi devizapiacon, az eurót délután 243,75/85 forinton jegyezték, 45 fillérrel gyengébben a 244,30/40 forintos csütörtöki árfolyamnál. A forint helyzete 20 bázisponttal 13,66 százalékra javult maradt a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A gyenge dollár meg fogja állítani az amerikai gazdaság külső egyensúlyi hiányait, mert a külföldi exportőröknek nem lesz érdemes az amerikai piacra termelniük – jelentette ki Alan Greenspan a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek londoni értekezletén.
Három magyar és egy szlovák társaság tehet ajánlatot a budapesti M0-ás körgyűrű 4 kilométeres, 2-szer 2 sávos autóúti szakasz kivitelezésére és az Északi Duna-híd megépítésére.
A budapesti XIII. kerületi önkormányzat mintegy 1,5 milliárd forintos beruházásában 66 lakásos bérház épül a Bulcsú utcában, amit várhatóan májusban adnak majd át.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,57 százalékos emelkedéssel, pénteken 16 032,83 pontos új történelmi csúcson zárt, s árfolyamrekordot döntött a Mol is.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter pénteken levelet írt Kovács Lászlónak, az Európai Unió adóügyi biztosának, amelyben arra kéri, segítsen gyorsabbá, hatékonyabbá tenni az áfa-bevallások ellenőrzését.
Az OPEC szerint a kartell januári napi átlagtermelése 29,25 millió hordó volt, 460 ezerrel kisebb a decemberi átlagnál, bár eredetileg egymillió hórdós csökkentésről döntöttek.
Condoleezza Rice, amerikai külügyminiszter szerint az egyesült Államok jelen pillanatban nem tervezi Irán megtámadását, egyelőre elegendőnek tekintik a diplomáciai eszközöket - adta hírül a BBC Online.
Várhatóan február közepén írják ki az Interreg III/A program pályázatait, amelyek három év alatt összesen 32 millió eurós forrást biztosítanak a Dél-Alföld és Észak-Alföld megyéinek a határon átnyúló együttműködések elősegítésére.