Az a frissen kinevezett külügyminiszter asszony első útja Nagy-Britanniába vezetett, ahol Tony Blair brit miniszterelnökkel tárgyalt. A megbeszélés után az amerikai külügyi tárca vezetője felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy a teheráni rezsim megpróbál atombombát létrehozni, és elmondta, hogy az Egyesült Államok diplomáciai tárgyalásokat kezd, Irán nukleáris programja miatt.
A diplomata mindemellett élesen támadta az iráni vezetést az emberi jogok megsértése és a palesztin-izraeli ellentétek szítása miatt. Condoleezza Rice felszólította az arab országokat és többi államot, hogy járuljanak hozzá a palesztin reformok finanszírozásához, miután előző nap az unió helyzetéről tartott beszédében Bush amerikai elnök 350 millió dollárt ajánlott fel erre a célra. A külügyminiszter felszólította a nemzetközi közösséget: kövessék a George Bush által kijelölt utat. Rámutatott: az Európai Unió és egyes közel-keleti országok jó adakozónak bizonyultak.