Belföld

A kormányfő levelet írt a pártelnököknek

Gyurcsány Ferenc pénteken levélben köszönte meg a négy parlamenti párt elnökének, hogy február 3-án részt vettek a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Fejlesztési Tervről, a sikeres Magyarország programjáról tartott egyeztetésen.

A miniszterelnök levelében leszögezte, hogy a találkozót biztató kezdetnek tekinti, s nyitott a tárgyalások folytatására. „Hosszú idő után először sikerült fontos nemzeti kérdésben tárgyalóasztalhoz hívni a parlamenti pártok elnökeit. Fontosnak tartom, hogy a Magyarország jövőjét hosszú évtizedekre meghatározó fejlesztési tervet a parlamenti pártokkal egyetértésben dolgozzuk ki. Sikeres Magyarország együttműködésből épül.” – írta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc azt is hangsúlyozta, hogy a csütörtöki munkamegbeszélés meggyőzte arról, hogy a parlamenti pártok képesek lesznek konszenzusra jutni a sikeres Magyarország következő tíz évét meghatározó fejlesztési terv prioritásairól. A miniszterelnök szerint az érdemi párbeszéd folytatásának alapvető feltétele, hogy mielőbb szakmai válaszok szülessenek arra az öt alapkérdésre, amelyet találkozón felvetett. Az öt kérdés a következő volt:

1. Egyetért-e azzal, hogy a fejlesztéspolitika célja a versenyképes és igazságos Magyarország megteremtése, amely biztonságos életet teremt a magyar családok számára?

2. Egyetért-e azzal, hogy a fejlesztéspolitikai célok elérésének eszköze: befektetés a gazdaságba, befektetés az emberbe és befektetés a környezetbe?

3. Mi a véleménye, a nemzeti jövedelem mekkora hányadát fordítsuk beruházásokra, illetve fogyasztásra?

4. Egyetért-e azzal, hogy a rendelkezésre álló források 50 százalékban központi 50 százalékban helyi döntés alapján kerüljenek felhasználásra?

5. Egyetért-e azzal, hogy a sikeres fejlesztéspolitika feltétele a társadalmi konszenzus, mit tud tenni ennek megteremtése érdekében?

„Az én és kormányom válaszait ezekre a kérdésekre az egyeztetésen megismerhették. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a pártok és a pártok vezetői is tegyék egyértelművé álláspontjukat. Kérem ezért, kidolgozott szakmai válaszaikat jutassák el a miniszterelnöki kabinet részére. Ezek kézhezvételét követően készen állok kezdeményezni az egyeztetés következő fordulóját” – zárja a pártelnököknek írott levelét a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik