A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. Közleménye szerint a meghirdetett közbeszerzési eljárás első szakasza pénteken zárult le, és a bíráló bizottság a benyújtott részvételi jelentkezések alapján – pénzügyi, gazdasági és műszaki szempontból – a beruházás megvalósítására alkalmasnak ítélte a Hídépítő Rt.-Strabag Rt. által alkotott M0 Duna-híd Konzorciumot, a Betonút Rt.-t, a Vegyépszer Rt.-t, valamint a szlovák Doprastav, a.s.-t.
Mihály Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Közúti Közlekedési Főosztályának munkatársa, az MTI-nek ez év január közepén elmondta: az M0-ás északi Duna-híd építése már az idén megkezdődhet, amennyiben Szigetmonostor önkormányzata megadja hozzájárulását, és a kormányhatározat szerinti 2006. december 31-ig adhatják át.
A település vezetői azt szeretnék, ha az északi híd részeként egy kis Duna-híd is épülne Szentendre és a sziget között a helyi közlekedés javítására, ám ezt a törekvést a Fővárosi Vízművek Rt. ellenzi. A szolgáltató cég szakértői úgy vélekednek, hogy a munkálatok veszélyeztetnék a fővárost ellátó vízbázist, ezáltal Budapest olcsó vízellátását.
Úgy tűnik, e vélemény ellenére a szigetmonostoriak elképzelése szerint valósul meg az építkezés, mert a környezetvédelmi főhatóság nem emelt kifogást a kis híd megépítése ellen, amelyen a tervek szerint 2006-ban indul meg a forgalom. A szakértők szerint, a beruházás 40-50 milliárd forintba kerülhet.