Belföld

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint példátlan, hogy nem a nemzetbiztonság védelmét ellátó szolgálatok csúcsvezetője alakította át a szervezetet, hanem a főigazgató leváltása után egy, az illetékes miniszter közvetlen utasításait végrehajtó, megbízott vezetőre hárult a feladat – írta a Magyar Hírlap.
2007. 09. 11. 07:48
Kifizették a szociális segélyeket a fertőző májgyulladással sújtott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nírmihálydiban, de a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke kártérítést követel a polgármestertől, mert szerintük nyilatkozataival lejáratta a helyi roma lakosságot – írja a Népszabadság.
2007. 09. 11. 07:43
Földdel, sörösflakonokkal dobálták meg a Parlamentből autóval távozó kormánypárti képviselőket hétfő este, miután az Országgyűlés elfogadta a köztársasági elnök által visszaküldött, az állami vagyonról szóló törvény módosított változatát.
2007. 09. 11. 06:55
A szociális háló folyamatos gyengülése miatt nem csoda, ha majdani nyugdíjunkra gondolva sokunkat bizonytalanság tölt el. Éppen ezért fontos, hogy azok, akik már fiatalon szeretnének gondoskodni idős koruk anyagi biztonságáról, jól tervezhető, biztonságos befektetést találjanak.
2007. 09. 10. 19:10
A Duna magas vízállása miatt a hétfő délutáni közlekedési csúcs után, az esti órákban Budapesten teljesen lezárják mindkét rakpartot a járműforgalom előtt, s nagy valószínűséggel kedden sem lehet majd közlekedni a rakpartokon - közölte Demszky Gábor, a Fővárosi Védelmi Bizottság ülését követően. Kerülőút helyett a közösségi közlekedést ajánlják.
2007. 09. 10. 17:40
Fejenként százezer forint és kamatainak megfizetését kéri tavaly benyújtott keresetében az a 199 magánszemély, akik pert indítottak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen, amiért a kormányfő a 2006-os választásokat megelőzően nem engedte nyilvánosságra hozni a költségvetési számokat.
2007. 09. 10. 17:12
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az Egészségügyi Felügyelet álláspontját figyelembe véve visszavonta azt az augusztus 24-i határozatát, amely egyes gyógyszerek új referenciárát léptette volna hatályba november 1-jével - olvasható az OEP honlapján a határozat szövege.
2007. 09. 10. 16:19
A Nemzeti Nyomozó Irodánál történt iratlopási ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálata befejeződött; jelenleg négy személy ellen folyik fegyelmi vizsgálat, ebből három vezető beosztású rendőr – jelentette be Bencze József.
2007. 09. 10. 15:26
Hetedik napja keresik azt az alig kétéves kislányt, aki Emődről tűnt el. A kutatás immár más térségben is tart, bűncselekmény gyanúja ugyanakkor nem merült fel – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t hétfőn.
2007. 09. 10. 15:21
Lezárult a Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal szemben indított fegyelmi eljárás, a volt főkapitány figyelmeztetésben részesült. A határozat ellen Gergényi Péter nem élt panasszal – jelentette be az országos rendőrfőkapitány.
2007. 09. 10. 14:45
Az állami szerepvállalás helyett az erős polgárok közösségéről szólt Gyucsány Ferenc, aki négy pillérről beszélt: gazdasági növekedés és munkahelyteremtés, iskolamegújítás, egészségügy átalakítása, hétköznapi biztonság programja. Semjén Zsolt válaszában a zsidó közösséghez szólt, aki Lendvai szerint lezsidózta az SZDSZ-t.
2007. 09. 10. 14:29
Hétfőn hivatalosan is kezdetét vette az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, valamint öt sportág - labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda, kajak-kenu - által létrehozott, az OLLÉ Sportszövetséggel életre keltett iskolaprogram, amelynek keretein belül a jövőben négyszáz új sportpályát adhatnak át.
2007. 09. 10. 14:05
A Fidesz és a KDNP támogatja Szabó Máté ombudsmani jelölését – jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője. Az ellenzéki politikusok ezután is a parlament folyosóján hallgatják a miniszterelnök felszólalásait.
2007. 09. 10. 13:57
Az SZDSZ szerint fontos, hogy a reformok folytatásához szükséges döntéseket az őszi parlamenti ülésszakban meghozzák – jelentette ki Kóka János; a liberális frakció ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vett.
2007. 09. 10. 13:52
Ingatlancseréről szóló megállapodást írt alá hétfőn a magyar külügyminiszter és a budapesti amerikai nagykövet. A dokumentum értelmében az Egyesült Államok visszaadja Magyarországnak a Táncsics Mihály egykori börtönét is magában foglaló épületet.
2007. 09. 10. 12:03
Százhúsz hektoliter bort, négyszázhúsz hektoliter sört, négy és fél ezer liter pezsgőt, ötszázhúsz liter vermutot, több mint hétezer liter pálinkát és egyéb égetett szeszes italt szerez be a Honvédelmi Minisztérium ebben az évben – írta a Magyar Nemzet.
2007. 09. 10. 08:27
Hét csontvázat találtak a Rákóczi téri metróállomás építésének kezdetén, a földmunkák során – írta a Népszava egy olyan videofelvételre hivatkozva, amelyet Kaliforniából juttatott el a laphoz egy idős magyar–amerikai holokauszt-túlélő.
2007. 09. 10. 08:04
Olvasói sztorik