Nagy István agrárminisztert kérdezte arról Vadai Ágnes, mit tanácsol azoknak, akiknek évről évre a Gyermelyi élelmiszerüzem trágyaszagát kell elviselniük a Pilis nyugati részén, a Zsámbéki-medencében és fél Budapesten. A DK politikusa idézte az rtl.hu cikkét, amely szerint augusztus elején újra megjelent a néhol diszkrétebb, néhol egészen egyértelmű trágyaszag Budapest környékén.
Budaörstől a Hajógyári-szigetig lehet érezni napok óta, hogy valami szokatlan van a levegőben. Egyértelműen azonosítható trágyaszag. A bűz a Pilis nyugati részén és a Zsámbéki-medence falvaiban szinte mindenhol érezhető.
A RTL híradónak nyilatkozó lakók akkor azt mondták, inkább nem nyitnak ablakot, de a legyekkel is fel kell venniük harcot. A trágyaszagot a Gyermelyi élelmiszerüzem okozta. Néhány napja ugyanis a baromfirészlegről származó szerves hulladékkal kezdték táplálni a bérelt földjeiket. A szél ennek szagát vitte az alacsonyabban fekvő budai területekre. Az RTL szerint a bűz még többször is visszatérhet: a gyár szerint a munkák akár októberig is tarthatnak. Vadai Ágnes arról is megkérdezte Nagy Istvánt, szabályosan helyezték-e el a szántóföldön a Gyermelyi élelmiszerüzem által odahordott
trágyát.
Nagy István agrárminiszter a trágyaszagról azt írta, a szerves trágya kijuttatásának optimális időszaka az ősz, de a vetésforgó és az eltérő vetésidejű, trágyaigényű növények talaj-előkészítő munkái szükségessé tehetik a trágya nyári kijuttatását is a földekre, de a gazdálkodónak az időszak meghatározásakor egyéb szempontokat is mérlegelnie kell, így az aktuális és a várható időjárási viszonyokra is.
Nagy István jelezte azt is, hogy a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi augusztus 9-én kapott lakossági bejelentést
a trágya kihelyezésből eredő szaghatással kapcsolatosan.
Ezt követően helyszíni szemlét tartottak, megállapították, hogy
a trágyakihelyezést a Gyermelyi Zrt. vállalatcsoporthoz tartozó Somodori Kft. a törvényi előírásoknak megfelelően, az időjárási körülmények figyelembevételével végzi.
Néhány éve egy hasonló ügyben a 24.hu is kereste az Agrárminisztériumot. Akkor azt válaszolták, hogy a trágyázást a termőföld védelméről szóló törvény, illetve rendelet szabályozza. Utóbbi többek közt azt írja elő, hogy
- a hígtrágya kijuttatását olyan gépekkel kell elvégezni, melyek közvetlenül a talajra vagy a talajba juttatják ki a hígtrágyát,
- a kijuttatott istállótrágyát haladéktalanul, egyenletesen a talajba kell dolgozni,
- a trágyát a termesztett növénynek és a termőhely adottságainak megfelelő adagokban, egyenletesen kell kijuttatni.