Az utolsó súlymérésnél vették észre, hogy az előzőleg mért értékhez képest nem fejlődött a gyermek. Bőre piszkos, ápolatlan, rossz szagú volt, rühesség borította. A védőnő orvoshoz küldte, higiéniás tanácsokkal látta el a szülőket. A szülők támadóak, nem megértőek
– az idézet egy olyan gyermekvédelmi határozatból való, amelyben egy csecsemő ideiglenes elhelyezésének felülvizsgálatáról döntött az illetékes kormányhivatal.
A kegyelmi botrány kirobbanása óta több cikkben foglalkoztunk azzal, hogy milyen visszaélések és hiányosságok tapasztalhatók a hazai gyermekvédelemben, illetve hogy a kormány milyen stratégia alapján akarja megreformálni az ágazatot. A kegyelmi ügy a figyelmet a pedofíliára és a gyermekvédelemben élő kiskorúak kiszolgáltatottságára irányította – jogosan és logikusan –, ám a lapunknak nyilatkozó szakemberek többször felhívták a figyelmet arra: ezeken túl is súlyos problémák vannak az ágazatban, melyek következtében a traumatizált gyerekeket az őket védeni hivatott rendszer valójában tovább bántalmazza.
Szerkesztőségünk birtokába került több gyermekvédelmi határozat – az ezekben feltárt esetek az ágazat legkülönbözőbb hiányosságait mutatják be, melyek együttesen rávilágítanak a hazai gyermekvédelem vegetálására. A személyiségi jogok védelme érdekében a neveket megváltoztattuk, a helyszíneket pedig szándékosan nem hozzuk nyilvánosságra.
*
Zsolt nemrég múlt egyéves. Születése óta az egyik vidéki kórházban van: az édesanyja életkörülményei nem megfelelőek, a család jogállása rendezetlen, ráadásul a közvetlen környezetükben senki nincs, aki képes lenne ellátni egy gyermek nevelését, így szó sem lehetett róla, hogy hazaadják. Pár hónapos korában szívzörejt azonosítottak nála, ami ugyan ijesztően hangzik, főleg egy újszülöttnél, de Zsolt esetében ártalmatlan tünetről volt csupán szó, ami nem igényelt komolyabb beavatkozást.
A kisfiú jelenleg jól van – leszámítva, hogy a fejlődésén már most meglátszik: a születése óta kórházi körülmények között él. Az általunk megismert szakvélemény szerint nyugodt gyermek, aki reagál a környezetére, de minden jel szerint nem igényli az emberi közelséget, még ébredéskor sem sír fel.
Az a kisfiú ott lemondott az emberiségről
– fogalmazza meg lapunknak Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember. A jelentést olvasva ő leginkább azt hangsúlyozza, hogy az elhúzódó hospitalizáció (az intézményi elhelyezés okozta lemaradás és érzelmi elszigetelődés) nem ritkán olyan károkat okoz, melyek később már visszafordíthatatlanok. Az első ezer nap fontosságára hívta fel a figyelmet, hozzátéve: életünk első két évében a leggyorsabb az agy fejlődése, és az érzelmi stimulációnak is ebben a korban a legjelentősebb a szerepe. Ha a gyermek ilyenkor tapasztalja a személyes törődést, az odafigyelést és az érzelmi biztonságot, az képessé teszi arra, hogy később tanulásra kész és érzelmileg érett legyen, ismerje és értse saját magát, valamint tudjon mások érzéseire reagálni.
A Nurturing Care című kódex, az UNICEF, a WHO és a Világbank közös kiadványa részletesen ismerteti a legfontosabb tudni- és tennivalókat tudományos kutatások és sok évtizedes tapasztalatok alapján a kisgyermekkori fejlődésről, ahogyan a magyar szerzők által összeállított Génektől a társadalomig című kiadvány is részletesen elemzi mindezeket. Ezen elvek mentén dolgozik elviekben minden intézmény és szakember, de – ahogy Zsolt esete is mutatja – a forráshiányos, hiányzó infrastruktúrájú hazai rendszerben sokszor a legnagyobb jószándék mellett sem képesek a szakemberek úgy ellátni egy gyereket, ahogy arra szüksége lenne.
A gyermekotthoni, illetve a kórházi vagy bármilyen intézményi ellátás esetén éppen ez az érzelmi stimuláció marad ki a többi között a gyerekek életéből, hiszen – amint ebben a leírásban is olvasható a pszichológus véleménye – ez a kisfiú megtanulta, hogy nem figyel rá senki, és jobb, ha csöndben marad
– magyarázza Herczog. Megjegyzi: bár örömteli, hogy az utóbbi években több csecsemőotthont is bezártak, elfogadhatatlan, hogy még mindig működnek ilyen intézmények idehaza. „Ha ez a kisgyerek bekerül egy csecsemőotthonba, ugyanolyan rossz helyzetben van, mint a kórházban, mert pontosan ugyanaz a hospitalizáció fenyegeti. 10–12 gyerekre jut egy fáradt vagy adott esetben nem is nagyon jól felkészült gondozónő nyolcórás váltásban. Nagy a fluktuáció a körükben is, mert a szakma megbecsültsége és a bérezés is arcpirítóan alacsony, így egyre nehezebb szakképzett és elkötelezett munkatársakat találni. Egyáltalában nem gondolom, hogy jobb helyzetben lenne Zsolt, ha ilyen körülmények közé kerülne” – reagál a szakértő arra, milyen kilátásai lennének a kisfiúnak, ha végül senki nem venné magához.
