Belföld csatatér 2024

Eltüntették a volt fideszes győri alpolgármestert, miután zsarolhatóságáról kezdtek hírek terjedni

Dr.Dézsi Csaba András facebook oldala
Dr.Dézsi Csaba András facebook oldala
A győri városvezetés tagjaként dolgozó Radnóti Ákos azután jelentette be lemondását, hogy egyik, a Fidesz-frakcióból kizárt képviselőtársa arról posztolt: a győriek között hónapok óta terjedő hírek szerint a város egyik alpolgármestere (akit nem nevezett meg) erőszakos bűncselekménnyel hozható össszefüggésbe, és zsarolhatóvá vált. A kormánypárti politikus cáfolta, hogy a bejegyzés és a lemondása között összefüggés lenne, és azt állította: nem folyik ellene büntetőeljárás. Lemondásának hivatalos indoka az, hogy új feladatot kapott a város vízi, turisztikai fejlesztésével kapcsolatban, mint turisztikai és marketingmenedzser. A férfi azóta elérhetetlen, sem a győri polgármester, sem az önkormányzat, sem az állítólag őt foglalkoztató önkormányzati cég, sem a helyi Fidesz nem válaszolt a Radnóti Ákossal kapcsolatos kérdésekre, így arra sem, hogy indítják-e az idei önkormányzati választáson a 2023 szeptemberében a Fidesz helyi alelnökévé választott politikust.

Tavaly decemberben megírtuk: lemondott Győr fideszes alpolgármestere, Radnóti Ákos. A közlemény szerint a politikus 2023. december 15-én a győri városházának benyújtott benyújtott nyilatkozatában 2024. január 1-jével mondott le, tekintettel arra, hogy „új megbízatása összeférhetetlen jelenlegi tisztségével”. „Győrben a gönyűi műtárgy megépítésével beindult a vízi élet, éppen ezért szükségessé vált a város vízi, turisztikai fejlesztése is. Radnóti Ákos a továbbiakban turisztikai és marketingmenedzserként folytatja tevékenységét, operatív feladatokat lát el” – közölte az önkormányzat, hozzátéve: „a sajtó részéről számos megkeresés érkezett a napokban Radnóti Ákossal kapcsolatban, ezeket alpolgármester úr kategorikusan cáfolja.”

Arról, hogy Radnóti le fog mondani az alpolgármesteri megbízatásáról, október óta érkeztek hírek lapunkhoz, ezért többször is kerestük a fideszes politikust, de nem nyilatkozott. Kerestük a nyomozó hatóságokat is, mivel egy Radnótival szembeni feljelentésről is pletykáltak a városban, ám érdeklődésünk máig nem vezetett eredményre.

December 16-án, szombaton a Fidesz helyi frakciójából korábban kizárt Hajtó Péter önkormányzati képviselő, a polgármesteri címért újra ringbe szálló (2019-ben a szexbotránya miatt lemondó) Borkai Zsolt egyik bizalmasa nyílt levelet írt Dézsi Csaba András fideszes polgármesternek. Ebben az állt: „Hónapok óta tartja lázban egy nagyon furcsa történet a győrieket. Méghozzá az, hogy

az egyik győri alpolgármester olyan erőszakos bűncselekményt követett el más személy vagy személyek ellen, amelynek következtében (…) zsarolhatóvá vált.

Hajtó egyebek között azt kérdezte, tud-e Dézsi arról, hogy az esetleges sértetteknek hallgatásukért cserébe az alpolgármester jogtalan előnyt biztosított vagy jogtalan előny megszerzésében befolyásával visszaélve közreműködött. Amennyiben igazak a hírek, haladéktalanul tegye meg a megfelelő lépéseket – követelte a volt fideszes képviselő, az alpolgármestert pedig lemondásra szólította fel.

A tavaly december 19-i közgyűlésen a 24.hu arról kérdezte Radnóti Ákost: nem tartja-e furcsának, hogy pont azután mondott le, hogy képviselőtársa a Facebook-bejegyzésében felvetette, hogy Győr egyik alpolgármestere zsarolható? Mire a politikus így felelt: „Tisztelt újságíró úr, ha jól elolvasta volna a közleményt, én 15-én pénteken nyújtottam be a lemondásomat. Elolvasta a közleményt? Másnap jelent meg valami. Ön szerint akkor van kérdés?” Semmilyen összefüggés nincs a kettő között? – kérdeztük. „Semmilyen összefüggés nincs” – válaszolta Radnóti Ákos. Radnótit a közgyűlésen arról is megkérdeztük: meg tudja-e erősíteni, hogy nincs vele szemben rendőri eljárás se belföldön, se külföldön? „Meg tudom erősíteni” – felelte a lemondott alpolgármester.

Marjai János / 24.hu Radnóti Ákos a közgyűlésen Győrben 2019. november 7-én.

Radnóti Ákost ezen a közgyűlésen Balla Jenő, az Összefogás Győrért színeiben az önkormányzatba jutott képviselő is kérdezte. Azt tudakolta az ülés jegyzőkönyve szerint, hogy „mi lesz a pozíciója, amit be fog tölteni. Mi lesz a feladata?” Az érintett nem válaszolt erre.

A 24.hu úgy értesült, hogy Radnóti Ákos (aki jelenleg is önkormányzati képviselő) az önkormányzati tulajdonú Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft.-nél dolgozik. Telefonon hívtuk a céget, meg tudnák-e adni Radnóti elérhetőségét, illetve tényleg ott dolgozik-e, de arra kértek, e-mail-ben tegyük fel kérdéseinket. Az alábbiakról érdeklődtünk:

  • Pontosan milyen feladatokat végez a cégnél Radnóti Ákos?
  • Milyen jogviszonyban látja el feladatát (megbízásos, vállalkozó, részmunkaidős vagy főállású alkalmazotti munkajogviszony, stb.)?
  • Milyen összegű havi bruttó jövedelemért látja el ezt a feladatot?
  • Rendelkezik-e egyéb juttatásokkal (gépjárműhasználat, lakhatási támogatás, stb.)?
  • Milyen, a nyilvánosság számára is észlelhető feladatokat lát el Radnóti Ákos? Van/volt/lesz-e olyan nyilvános rendezvény, konferencia, program, sajtótájékoztató, médiakampány, stb. melynek szervezésében részt vesz?
  • Melyek Radnóti Ákos hivatalos, munkahelyi elérhetőségei (cím, iroda, emelet, ajtó, céges telefonszám és e-mail cím)?

Választ azonban nem kaptunk az önkormányzati cégtől, mint ahogy hiába kérdeztük ezt Dézsi Csaba Andrástól, Győr kormánypárti polgármesterétől is. Radnóti Ákost is próbáltuk keresni, de elérhetetlennek bizonyult, képviselői e-mail-címe pedig már nem létezik.

A tavaly szeptemberben a Fidesz győri szervezetének alelnökévé választották Radnóti Ákost. Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselőtől, a Fidesz győri elnökétől aziránt érdeklődtünk, hogy Radnóti lemondott-e erről a posztjáról, ha igen, és mi volt annak oka. Indítják-e újra önkormányzati képviselőként az idei választáson? – kérdeztük, ugyanis úgy értesültünk, hogy Radnóti választókerületében mást indítanak, de ezt hivatalosan senki nem erősítette vagy cáfolta meg.

A korábban – mind Borkai Zsolt, mind Dézsi Csaba András polgármestersége idején – jelentős tisztségeket betöltő Radnóti Ákos a tavalyi év folyamán egyértelműen kegyvesztetté vált a győri városházán. 2023 májusában még őt szánták a Győri Atlétikai Club (GYAC) elnökének, de az egyesület Borkai Zsoltot választotta meg. Az ezt követő szeptemberi vitán már nem ő, hanem Szeles Szabolcs költségvetésért felelős alpolgármester képviselte az önkormányzatot Borkaival szemben. Októberben Szeles hivatalosan is átvette a sport felügyeletét Radnótitól, aki még júniusban az önkormányzat kormánypárti frakciójának vezetését is elvesztette, melyet addig az alpolgármesterséggel párhuzamosan töltött be. Decemberben pedig a városvezetésből is kikerült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik