Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Törökbálint fideszes polgármesterére

Elek Sándor maga jelentette be nemrég, hogy vádat emeltek ellene.

Önkormányzati ingatlanokkal összefüggő mutyik miatt hűtlen kezelés minősített esetével vádolta meg Elek Sándort az érdi ügyészség, írja az Átlátszó. Törökbálint fideszes polgármestere néhány napja maga jelentette be Facebook-oldalán, hogy vádat emeltek ellene.

Az ügyészség az Átlátszónak azt írta:

Az Érdi Járási Ügyészség nyújtott be 2023. szeptember 19. napján vádiratot az Érdi Járásbíróságra a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a./ pontja szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt.

Egyúttal jelezték: a vádiratban az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint az eljárás során felmerült bűnügyi költség általa történő megtérítésére tett indítványt.

A vádirat szerint a vádlott önkormányzati rendeletben számára biztosított, úgynevezett átruházott hatáskörben döntött a 2018-as, illetve a 2019-es évben két törökbálinti önkormányzati ingatlan becsérték alatti értékesítéséről. A döntése eredményeként az ügyészség szerint az önkormányzatot jelentős – azaz ötmillió forintot meghaladó, de ötvenmillió forintot el nem érő – vagyoni hátrány érte.

Az ügyben a feljelentést Bruder Márton, a Törökbálint Holnap Egyesület önkormányzati képviselője és Tetlák Örs, Érd LMP-s alpolgármestere tette meg.