Belföld

„Jól gondolja meg, mert a jövőben is szükség van a települése fejlődésére” – tanúmeghallgatással folytatódott Boldog István korrupciós pere

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás

A tanúk meghallgatásával telt Boldog István korrupciós perének szerdai tárgyalása, ahol a fő kérdés mindig az volt, hogy kinek milyen beleszólási jogköre volt a TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázatoknál.

A Telex tudósítása szerint elsőként a vádban szereplő pályázatok idején a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnökeként dolgozó Kovács Sándort hallgatták meg, aki 2018 óta fideszes országgyűlési képviselő. Ő arról beszélt, hogy egyeztetnek ugyan a pályázatok előtt, hogy ki, mire pályázna, hogy a települések ne szúrjanak ki egymással, de aztán a pályázatot beadják, az államkincstár formailag leokézza, aztán két, ismeretlen független szakértő pontozza. Szerinte a titoktartást senki nem szegte meg, a folyamat teljesen zárt, azt senki nem tudta befolyásolni, nekik pedig semmilyen belelátásuk, beleszólásuk nem volt a pályázatokba. Amikor pedig pár óra alatt 40 milliárdnyi pályázatról döntöttek és szavaztak, Kovács szerint megalapozott döntést hoztak, mert a szakemberek már látták azokat a pályázatokat, a megyei közgyűlés döntése már gyakorlatilag formális volt.

A tárgyaláson meghallgatták Hegedűs Istvánt, Tiszaföldvár polgármesterét is, aki úgy emlékszik a történtekre, hogy Fehér Petra – Boldog István egykori mindenese, másodrendű vádlott – megjelent nála Boldog másik táskás emberével, K. Péterrel, és kérték, csukja be az ajtót. Majd előadták neki, hogy 10 százalékot le kell adni a pályázati pénzekből a Fidesz részére, ezzel kell támogatni a pártot a választásokon. A polgármester elmondása szerint eléggé felháborította a kérés, sosem találkozott előtte ilyennel, ráadásul azt is mondta, hogy eleve rá kell még tenni saját forrásokból ezekhez a pályázati pénzekhez, hogy megvalósuljanak a projektek, eleve nem is lenne benne plusz. De Boldog embere, K. Péter azt válaszolta, hogy vannak alvó cégek, amiket beindítanak a projektek miatt, és azok megcsinálják olcsóbban, hogy megmaradjon az a 10 százalék.

A Telex szerint a polgármester azt mondta, visszautasította ezt a dolgot, amire azt a választ kapta, hogy jól gondolja meg, mert a jövőben is szükség van a települése fejlődésére, és így nem biztos, hogy lesznek támogatható projektjeik. De hozzátette, hogy Boldog István neve nem hangzott el, nem Boldog kampányára kérték a pénzt.

A tárgyaláson Fehér Petra és K. Péter is jelen volt. Fehér Petra a tanúmeghallgatás után fel is állt, majd emelt hangon mondta a polgármesternek, hogy hazudik, a 10 százalék pedig ha valamilyen szinte el is hangzott, akkor csak úgy, hogy szerintük annyi nyereség lehet, hogy van ebben a projektben és akkor nem kell hozzátenni az önkormányzat pénzéből.

Berec Zsolt, Jász-Nagykun-Szolnok-megye egykori fideszes közgyűlési alelnöke, aki a terület polgármestereivel egyeztetett a települések különböző pályázatairól, semmire nem emlékszik.
A tiszaföldvári polgármester meghallgatása után kihívták a mikrofonhoz, hogy ismét azokról a megbeszélésekről kérdezzék, amiken részt vett, de azt hajtogatta, hogy konkrétan nem emlékszik az esetekre.

Meghallgatták még Tiszatenyő és Törökszentmiklós polgármestereit is. Kazinczi István tiszatenyői polgármester elmondása szerint Fehér Petráék azzal érkeztek, hogy ebben a megnyert pénzben szerintük 20 százalék tartalék van, és ebből igényt tartanak egy nagy összegre. Markót Imre, Törökszentmiklós korábban jobbikos, 2019-ben már az Otthonunk Szentmiklós Egyesület színeiben megválasztott polgármestere is elmesélte, szerinte hogyan zajlott a megkeresés: tőle is 20 százalékot kértek a nyertes pályázatból, és elmondása szerint kifejezetten kampánytámogatásra.

Markót vallomása után is felállt Fehér Petra, aki hosszan beszélt arról, hogy mennyire megromlott a viszonya Törökszentmiklóson a polgármesterrel, és hogyan durvultak el a családja elleni kirohanások is, ezért teljesen abszurd, hogy ő bemenjen egy önkormányzati épületbe, és ott Markóttól 20 százalékokat kérjen vissza.

A tárgyalás jövő héten folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik