Az elmúlt hetekben a magyar sajtó nagyrészt azzal foglalkozott az Oroszországra kivetni tervezett olajszankciók kapcsán, hogy azokat mennyire és milyen módon tudja megkerülni a miniszterelnök. Mostanra ez nagyrészt kiderült, Orbán Viktor győzelmet hirdetett a szankciókkal kapcsolatban, miután a legutóbbi uniós csúcsértekezleten abban egyeztek meg a tagországok vezetői, hogy lemondanak ugyan az orosz olajról, de több tagország, köztük Magyarország is kedvezményeket kap.
A gyakorlatban egyébként a tárgyalások során az történt, ami eddig is mindig, csak ezúttal kicsit durvábban. A magyar kormány a Krím megszállása óta Oroszországra kivetett szankciókat minden alkalommal kritizálta az elfogadásuk előtt, de végül minden alkalommal meg is szavazta őket, arra hivatkozva, hogy az uniós egység fontosabb, mint az ellenállás.
Ugyan a szankciókat végül most is megszavazta Magyarország, most először úgy tűnt, hogy valódi esélye van egy egyedüli magyar vétónak. Különösen úgy, hogy a magyar kormány nem csak az uniós csúcs napján, de még a megegyezés után is vétóval fenyegetett, azért, mert az orosz ortodox egyház vezetője, Kirill pátriárka is szerepelt a szankcionálandó oroszok listáján.
Ez több szempontból is meglepő volt. Egyrészt azért, mert hiába lehetett tudni már május eleje óta, hogy a magyar kormány nem ért egyet az egyházi vezetőkre kivetett szankciókkal, Ehelyett a magyar kormány a megegyezés után, az unióba küldött nagyköveteket tömörítő COREPER ülésén jelezte a problémáit. Ez a fórum viszont jellemzően pont ennek az ellenkezőjére jó, ugyanis itt tényleg a technikai részleteit szokták kidolgozni azoknak a politikai döntéseknek, amelyek az Európai Unió Tanácsában megszületnek.
Voltak olyan elemzések is, amelyek szerint hiába dicsérik azt, hogy a magyar kormány ismét elérte, amit akart, ezúttal komoly hibát követett el. Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője például arról írt Twitteren, hogy Orbán Viktor pont a korábbi pozícióját gyengítette a Kirillel kapcsolatos vétófenyegetéssel. Eddig ugyanis mindenki elfogadta, hogy ha sikerült megegyezni Orbán Viktorral az Európai Unió Tanácsában, akkor az a vita eldőlt, nem kell már ennél alacsonyabb rendű fórumokon újra ezeket kinyitni. Most viszont pont ennek az ellenkezője történt.
While the success of the Hungarian blockade which achieved the removal of #Patriarch #Kirill from the 6th #SanctionPackage may impress observers & might be interpreted as a further success of 🇭🇺 PM #Orbán, I think it was an unforced error with far reaching consequences
THREAD 1.— Daniel Hegedus (@DanielHegedus82) June 2, 2022
Ennél viszont sokkal fontosabb az, hogy A magyar miniszterelnök például levélben kérte az uniós csúcs előtt a tanács elnökét, hogy napirendre se vegyék a szankciók ügyét, mert nem lát esélyt a megegyezésre, és nagyjából ezt nyilatkozták a csúcs előtt az uniós vezetők is.
De mi pontosan az olajszankció, amit most elfogadtak, és miért volt értelme? Röviden annyi, hogy az EU tagországai, néhány ideiglenes kivételtől eltekintve, lemondanak arról, hogy a jövőben orosz olajat vegyenek. Ennek több oka is van, és részben mindkettő a háborúhoz kapcsolódik.
Oroszország mostanra a világ leginkább szankcionált országa lett, több mint ötezer különböző szankciót vetettek ki rá a világ országai. Ennek már most érezhető gazdasági hatásai vannak, a rendkívül magas infláción át az orosz légiipar szinte teljes összeomlásán át egészen az olyan hétköznapi dolgokig, hogy az országban nem lehet már Big Macet enni. A szankciók célja részben az volt, hogy megbüntessék Oroszországot azért, hogy megtámadta Ukrajnát, részben az, hogy a gazdasági terheknek köszönhetően kevésbé tudja fenntartani a háborút Ukrajna ellen, részben pedig az, hogy a jövőben kevésbé legyen képes hasonló agresszióra más országokkal szemben.
A probléma az, hogy a háború mostani állapota messze nem ró akkora terhet az orosz költségvetésre, amit az ne tudna elviselni. A mostani mobilizáció a konzervatív becslések szerint évente körülbelül a GDP öt százalékába kerül. A költségvetés pedig sok mutató szerint nincs annyira rossz állapotban, mint amennyire indokolt lenne.
Az orosz gazdaság elsősorban a nyersanyagok exportjára épül, a nyersanyagok ára pedig most kifejezetten magas. Így az történt, hogy Oroszország nehezebben tud importálni, de drágán exportál, ami középtávon komoly problémákat fog okozni az orosz gazdaságnak, mert szinte semmilyen bonyolultabb technológiát nem tudnak behozni az országba, közben viszont a kereskedelmi mérleg pozitív lett, és nem is kicsit.
Hiába fagyasztották be Oroszország külföldön tárolt tartalékait, az orosz állam a nyersanyagexportból akkora megtakarítást halmozott fel, ami az idei évre tervezett kiadások felét fedezi. Így az orosz állam fél évig akkor is működni tud, ha semmilyen bevétele nincs.
Az Európai Unió pedig eközben a gyakorlatban az orosz-ukrán háború mindkét oldalát pénzeli. Ukrajnának pénzügyi és fegyveres támogatást nyújt, Oroszországtól pedig nagy mennyiségű nyersanyagot vásárol, rengeteg pénzért. Ezt a pénzt az EU tagországai értelemszerűen nem szeretnék kifizetni Oroszországnak, miközben szeretnék fokozni az oroszokra nehezedő gazdasági nyomást.
A gáz és az olaj közötti választás viszonylag egyszerű ebben az esetben. Az olajat sokkal könnyebb pótolni, és az orosz állam sokkal többet is keres rajta, mint a gázon. A nyugati cégek nagy része már egy ideje nem vásárol orosz nyersolajat, ezért az uráli olaj ára körülbelül harmadával esett a nyugati benchmark Brenthez képest. Ezen például a Mol is kifejezetten sok pénzt tudott keresni, mert olcsón szerzett olajat a százhalombattai és a pozsonyi finomítókhoz.
A mostani szankciók értelmében Európa fél év múlva majdnem teljesen leáll az orosz olajról. Kivételt egyedül a csövön érkező olaj kapott, de ez is csak részben. Az Oroszországból Európába érkező olaj legnagyobb felvásárlói a Barátság kőolajvezeték északi ágán keresztül veszik az olajat, mint például Németország vagy Lengyelország. Utóbbi kettő viszont önként vállalta, hogy hiába kaptak felmentést, lemondanak a csövön keresztül érkező olajról is.
Azok a tagországok, amelyek leginkább ki vannak téve az orosz olajnak, a Barátság vezeték déli szárnyán keresztül vásárolnak. Ilyen például Szlovákia is, amely az összes olajimportja több mint 92 százalékát az oroszoktól veszi. Magyarország kitettsége ennél valójában jóval kisebb, csak valamivel negyven százalék feletti. A Barátság vezeték déli szárnya az orosz olajimport körülbelül tíz százalékáért felel, ezért mondhatta azt Ursula von der Leyen, hogy az EU lemond az eddig vásárolt orosz olaj kilencven százalékáról.
Ezt Oroszország is meg fogja érezni, hiszen az összes orosz olajexport fele az Európai Unióba érkezik, így nem nehéz kiszámolni, hogy fél éven belül a mostani orosz olajexport 45 százaléka tűnhet el. Ez persze a gyakorlatban nem így lesz, hiszen Oroszország másfelé is el tudja adni az olaj egy részét. Kínával például egyre szorosabb a kereskedelmi kapcsolata. Ázsia felé viszont kevés olajvezeték megy, és sokkal nagyobb utat kell megtennie a hajóknak, így az oroszok csak a mostaninál is olcsóbban tudják majd eladni a gázt. Ráadásul a szállítást is nehezíti, hogy a szankciók az orosz tankereket kísérő hajók biztosítására is vonatkoznak.
Szintén komoly probléma lehet Oroszország számára, hogy az olaj nem úgy működik, hogy egyszerűen le lehet csavarni a termelést. Előfordulhat ugyanis, hogy ha egy olajkitermelőt elzárnak, akkor azt többet nem lehet beindítani. Oroszország képessége a kitermelt olaj elraktározására rendkívül alacsony, erre ugyanis eddig nem igazán volt szükség. A tárolók hamar megtelhetnek, ami problémákat okozhat Oroszországnak.
Ennél is nagyobb gond, hogy az olajszankciók a gyakorlatban nem úgy működnek, mint a sima kereskedelmi szankciók. Ezek nagy részét a háború végével el lehet törölni, és minden visszatérhet az eddigi menetrendhez. Az energia viszont sokkal hosszabb távú kérdés. Az Európai Unió valójában generációs lépést hajtott végre akkor, amikor úgy döntött, hogy leáll az orosz energiáról, mert nagyon valószínű, hogy többet nem is fog rá visszaállni.
