Belföld

Önkormányzati helyeken feszült egymásnak a DK és a Momentum

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI
Mindkét párt a másikat vádolja azzal, hogy felrúgta a korábbi megállapodást, amely az ellenzéki együttműködésről szól, és amelyet a közeljövő időközi önkormányzati választásain is érvényesnek gondolnak. A Momentum és a DK is több olyan körzetet nevezett meg, amelyben parlamenti mandátumszerzés miatt időközi választást tartanak, és amelyben a másik párt szerintük inkorrekten járt el. A Momentum kifogásolja, hogy jelöltjeik ellen a DK több helyen is indítana valakit, míg a DK szerint a Momentum több körzetben nem támogatja politikusait. A konkrét esetekről két körzetet kivéve érdemben nem beszéltek.

Egymást vádolja azzal a Demokratikus Koalíció és a Momentum, hogy felrúgta a korábbi megállapodásokat a közös indulásokról, és végül emiatt maradt el a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése. Ezen választották volna meg Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek. Bőszt a DK jelölte, miután az eddigi főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet parlamenti mandátumhoz jutott, és lemondott fővárosi pozíciójáról.

Azt, hogy a közgyűlés elmarad, Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be, hozzátéve, egyelőre nem tudják, mikor lehet majd megtartani az ülést.

Mérleg

A fővárosi közgyűlés 33 mandátumából 18 az ellenzéki összefogásé. A főpolgármester-helyettes megválasztásához az összes képviselő több mint felének szavazatára van szükség. Így a Momentum négy képviselője meg tudja akadályozni Bősz Anett megválasztását.

Több korábbi ellenzéki önkormányzati képviselő és alpolgármester is országgyűlési mandátumot szerzett, így az ő helyük megüresedett a helyi testületekben. Emiatt időközi választásokat kell tartani. A mostani vita a választásokon indulók miatt robbant ki.

A Momentum szerint ugyanis a DK felrúgta a korábbi megállapodásukat, és DK-s jelölteket indítana rá a Momentum jelöltjeire azokban a körzetekben, ahol korábban momentumos képviselő volt. Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja szerint négy ilyen körzet van és öt mandátum. Újbudáról Orosz Anna alpolgármester és Bedő Dávid, az I. kerületből Gelencsér Ferenc alpolgármester, Budafokról Tóth Endre és Orosházáról Sebők Éva jutott be a parlamentbe. A Momentum szerint – az ellenzéki megállapodás alapján – neki járna a jelölés joga a megüresedett helyekre kiírt választáson.

Barkóczi Balázs, a DK szóvivője a konkrét esetekről nem kívánt nyilatkozni, mert szerinte ezekben a körzetekben még ki sem írták az időközi választást, de úgy gondolja, hogy a Momentum volt az, amely elsőként felrúgta a közös megállapodást, mert nem támogatja a DK jelöltjeit a közeljövőben megtartandó időközi önkormányzati választáson Szolnokon, Keszthelyen, Egerben és Budapest VII. kerületében.

Hajnal kifejtette, hogy az említett VII. kerületben nem is indítanak senkit a DK-s jelölt ellen, de a Momentum logója valóban nem szerepel a jelölt mögött, ami szerintük elfogadható ajánlat, és a vitás körzetekben ezt szabályként használni is lehetne. Azt is elmondta, hogy Egerben nincs is jelöltje jelenleg a DK-nak, ugyanis pár napja lépett vissza, Szolnok és Keszthely ügyét pedig szerinte nem lehet összehasonlítani a budapesti körzetekkel. Evidensnek tartják azt is, hogy a parlamenti mandátumot szerző képviselők helyén az adott párt indítson jelöltet, így például Barkóczi isaszegi képviselői mandátumára sem indítanak senkit, miután a szóvivő bejutott a parlamentbe a rákospalotai körzetből. A további – Barkóczi által megnevezett „DK-s” körzetekről – Hajnal sem akart beszélni.

Hajnal elmondta, a Momentum elnöksége egyeztet a közös indulásokról, és ők döntöttek arról is, hogy nem fogják támogatni Bősz Anettet a mostani közgyűlésen. A II. kerület és a Hegyvidék parlamenti képviselője szerint ők szerették volna, ha megtartják a közgyűlést, mert több olyan ügyről is szavaztak volna, amik nekik fontosak, mint a budai fonódó villamoshálózat vagy a roma gyakornoki program. Addig viszont Hajnal szerint még nem jutottak el a döntésben, hogy ha szavazás lenne Bősz Anett kinevezéséről, nemmel szavaznának-e vagy tartózkodnának. A politikus közölte, a DK volt az, amely nem akarta végül megtartani a közgyűlést, miközben Barkóczi szerint ők kifejezetten szerették volna, ha van szavazás Bőszről, a halasztásról pedig Karácsony Gergely döntött. A főpolgármester egyébként közösségi oldalán azt üzente a pártoknak: ez volt az első és utolsó alkalom, hogy a pártügyek felülírták a város ügyeit.

Arról, hogy meddig tart ez az ügy, és mennyi ideig nem lesz DK-s főpolgármester-helyettese Budapestnek, szintén eltérően gondolkodnak a felek. Barkóczi szerint ez néhány héten belül eldőlhet, mert hamarosan tisztújítás lesz a Momentumnál, és az új elnökség dönt majd a kérdésben. A tisztújításon a Momentum elnöki posztjáért induló Hajnal viszont úgy véli, akár hónapokig is eltarthat a mostani vita, de legkésőbb az aláírásgyűjtésekig ki kell derülnie, meghátrál-e a DK a vitás körzetekben, vagy sem. Addig még valóban van idő, hiszen Újbudán például csak most fognak lemondani azok a képviselők, akik parlamenti mandátumot szereztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik