Élő Belföld

A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
  • Kiütéses győzelmet aratott az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP: az eddig is kormányzó pártszövetség 97,5 százalékos feldolgozottságnál 53,11, a hatpárti ellenzéki összefogás 34,97, a Mi Hazánk 6,22 százalékon áll.
  • Jelen állás szerint így 135 képviselői hely lesz a kormányoldalnak, ami több, mint a kétharmados többséghez szükséges 133.
  • Az ellenzéki összefogásnak 56 képviselője lesz, a Mi Hazánknak hét, és mandátumhoz jutott a német nemzetiségi képviselő is.
  • A Kétfarkú Kutya Párt 3,27 százalékot szerzett, nem került be a parlamentbe. Gattyán György Megoldás Mozgalma elérte az 1 százalékot, ami után állami támogatásra számíthat.
  • Lázár János legyőzte Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhelyen.
  • Budapesten nyert az ellenzék, a 18-ból két körzetet vitt csak el fideszes jelölt.
  • Orbán Viktor győzelmi beszédében azt mondta: akkora győzelmet arattak, hogy még a Holdról is látszik.
  • Márki-Zay Péter vereségét követően úgy fogalmazott: „A mai napon, összekötött lábbal, lándzsával a hátunkban, kigúnyolva is azt hittük, meg tudjuk nyerni ezt a választást, nem így történt.”
A választás eredménye választókerületenként

Kerületek, ahol ezer szavazatnál is kisebb a különbség

A választás egyetlen tétje is eldőlni látszik. Zsinórban negyedszer készülhet a Fidesz, hogy kétharmaddal kormányozzon. A feldolgozottság valamennyi kerületben közelít a 100 százalékhoz, mutatjuk, hol a legszorosabb az eredmény.

  • Fejér 04: 84 százalékos feldolgozottságnál mindössze 229 szavazattal vezet a Fidesz jelöltje Mészáros Lajos.
  • Budapest 13: Vajda Zoltán hátránya 271 szavaz a Fideszes Szatmáry Kristóffal szemben. A feldolgozottság 90 százalékos.
  • Baranya 01: Mellár Tamás 290 szavazattal vezet a fideszes Kővári Jánossal szemben Pécsett. 84 százalékos a feldolgozottság.
  • Budapest 15: 89 százalékos feldolgozottságnál Kunhalmi Ágnes előnye 344 szavazat.
  • Budapest 16: Hiller István az ellenzéki színeiben 716 szavazattal vezet 85 százalékos feldolgozottságnál.
  • Budapest 14: a kormánypárti jelölt Dunai Mónika 722 szavazattal nyer, itt 96 százalékos a feldolgozottság.
  • Budapest 12: 822 a szavazatkülönbséggel vezet az ellenzéki Barkóczi Balázs 92 százalékos feldolgozottságnál.

Márki-Zay: Le vagyok taglózva

„Le vagyok taglózva, mint mindenki más. Nem akarom titkolni a csalódottságomat, szomorúságomat. Soha nem gondoltuk volna, hogy ez lesz az eredmény, ezen nincs mit szépíteni” – mondta Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Az ellenzék eredményváróján hozzátette: tudták előre, hogy ez egyenlőtlen küzdelem lesz, a Fidesz csalt is szerinte, és világosan látszik, hogy Hadházy Ákosnak volt igaza: az emberek nagy részét csak az agymosás, a propaganda éri el. Elismerik a vereséget, de úgy látja, ebben a rendszerben csak veszíteni lehet a Fidesszel szemben.

Mohos Márton / 24.hu
A választás eredménye választókerületenként

Békésben egy visszatérő képviselő szerzett mandátumot

A négy győztes fideszes jelölt közül Herczeg Tamás, Dankó Béla és Kovács József megőrizte mandátumát, a negyedik egyéni választókerületben viszont Simonka György büntetőügye miatt új képviselő került az országgyűlésbe, Erdős Norbert személyében. 89,91 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 51,21 százalékát szerezte meg, csaknem ötezer szavazattal kapott többet, mint ellenzéki ellenfele, Szabó Ervin.

Erdős Norbert ugyanakkor régi motoros, hiszen 2002 és 2010 között háromszor is nyert már egyéniben, majd 2014-től az Európa Parlament képviselője lett. 2020 novemberétől az agrártárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkáraként dolgozott, és februárban interjút is készítettünk vele. Akkor Erdős azt mondta, Simonka büntetőügye ártott a Fidesznek, helyben csökkent is a pártszervezetek száma, ez az örökség kihívást jelent. Ugyanakkor optimista, úgy látja, az ellenzéki jelöltek korábban elért eredményei az összefogás ellenére nem összeadhatók. A teljes interjút itt lehet elolvasni.

CNN: Magyarország autoriter vezetője, Orbán Viktor győzelmet hirdetett

„Magyarország autoriter vezetője és Oroszország régi szövetségese” , Orbán Viktor választási győzelmet hirdetett – írta a CNN vasárnap esti cikkében, amely a címlapon is előkelő helyet kapott. Mint írják, hogy a választási kampányban hangsúlyos szerepet kapott az ukrajnai invázió, amely miatt előtérbe került Orbán kapcsolata Vlagyimir Putyinnal.

Megjegyzik, hogy Magyarország erősen függ az orosz energiától, Orbán pedig rendre kikerülte azt, hogy elítélje Putyin támadását a szomszédos állam ellen, és ezzel a magyar miniszterelnök megnehezítette az EU azon erőfeszítéseit, hogy egységes álláspontot képviseljenek.

A CNN hozzáteszi, hiába jósoltak a közvélemény-kutatások szorosabb eredményt, a Fidesz kényelmesen győzött az ország nagy részén, Márki-Zay Péter pedig még a saját körzetében sem tudott nyerni.

Hadházy: napokig nem lesz még végeredmény

Az ellenzéki összefogás jelöltje, a Zuglóban magabiztosan vezető Hadházy Ákos a Facebookon értékelte, hogy pillanatnyi állás szerint az ellenzék súlyos vereséget szenvedett a kormánypártoktól.

Hadházy a posztjában megjegyzi, a választásoknak még nincs hivatalos végeredménye, „és látva sok választási csalással összefüggő jelzést, bejelentést, kifogást, illetve nem egy körzetben a szoros eredményt – napokig még nem is lesz végeredmény”. Azt azonban ő is elismerte, hogy az eddigi eredmények tükrében kijelenthető, hogy Orbán Viktor újra kormányt tud alakítani Magyarországon.

Az előválasztáson a szocialista Tóth Csaba ellen diadalmaskodó független képviselő ezután még megjegyezte, hogy aki sikerként könyvelné el, ha a Fidesz csak nyerne, de nem kétharmaddal, az áltatja magát, illetve, hogy sokadszorra is bebizonyosodott, hogy a jelenlegi választási rendszer nem igazságos.

Schiffer András: A kérdés az, miért egy szélsőjobboldali párt képviseli ma Magyarországon a rendszerkritikát

Aki beleszagolt a levegőbe – és nem csak Budapesten, de az országban – az egy pillanatig nem gondolta, hogy közeli lesz a két blokknak az eredménye

– mondta a 24.hu kérédésre Schiffer András, akivel a Magyar Kétfarkú Kutyapárt eredményváróján futottunk össze. Schiffer hozzátette, ilyen mértékű „verésre” azért ő sem számított. Szerinte viszont ha onnan nézzük, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje és maga az ellenzék milyen kampányt folytatott, és mit mutatott fel politikailag, akkor nincs min csodálkozni.

Schiffer azt mondta, a Mi Hazánk eredménye egyáltalán nem lepte meg, sőt a Kutyapártot is bent látta a parlementbenfebruár 24-e előtt. A Kutyapárt helyzetét szerinte alapvetően befolyásolta, hogy egy háborús pszichózisban az emberek nem akarnak viccelni.

A Mi Hazánk választási eredményére utalva Schiffer így fogalmazott:

Külön, személyesen gratulálok Novák Elődnek, akivel együtt távoztunk a magyar Országgyűlésből. Miközben alapvető kérdésekben nagyon nem értek egyet vele és a Mi Hazánkkal, az az elvhűség és az a kitartás, amit Novák Előd és társai produkáltak az elmúlt években szemben azzal, amit a neo-jobbik és az egész egyesült ellenzék tanúsított, figyelmeztető jelzés a magyar közéletnek.

Szerinte mind az orosz-ukrán háború mind a járványügyi korlátozások ügyében és a vakcinapolitikában a Mi Hazánk vett fel egyedül valódi ellenzéki pozíciót. Emiatt, mint mondta, az a kérdés, miért egy szélsőjobboldali párt képviseli ma Magyarországon a rendszerkritikát.

A választás eredménye választókerületenként

Gyopáros Alpár lehet az abszolút győztes

Győr-Moson-Sopron megyében is kihirdethető, hogy mind az öt egyéni körzetet a kormánypárti jelöltek húzták be. Közülük is kiemelkedik Gyopáros Alpár teljesítménye, aki a csornai központú választókerületben – 82 százalékos feldolgozottság mellett – 71,93 százalékos eredménnyel vezet az összellenzéki ellenfele, Kovácsné Varga Ildikó előtt, aki jelenleg 20,77 százalékon áll. Amennyiben Gyopáros képes tartani ezt a különbséget, úgy ő lehet a legnagyobb aránnyal diadalmaskodó egyéni parlamenti képviselő.

A „legszűkebb” győzelmet Simon Róbert Balázs arathatja Győrben, aki 79,41 százalékos feldolgozottságnál 51,75 százalékkal vezet összellenzéki ellenfelével, Jancsó Zitával szemben, aki jelenleg 36,98 százalékon áll. Hatvan százalék körül eredménnyel vezet saját körzetében, és már nem bukhatja el a mandátumot Kara Ákos Győrben, Barcza Attila Sopronban és Nagy István Mosonmagyaróváron.

Lázár János: köszönöm Orbán Viktor barátságát és támogatását

Lázár János Hódmezővásárhelyen tartott győzelmi beszédet.

Első körben gratulált a Csongrád-Csanád megyében induló összes fideszes jelöltnek.

Aztán köszöntetet mondott a családjának.

Majd Orbán Viktornak mondott köszönetet annak barátságáért és támogatásáért.

Ezt követően arról kezdett beszélni, hogy Hódmezővásárhelyen új korszak kezdődik, mint mondta, a polgárháborúnak vége,mert a polgárháborút megnyerték.

Ezután arra kérte a vásárhelyieket, kormánypártiakat és ellenzékieket egyaránt, hogy ássák el a csatabárdot, legyen béke a városban, és kezdjenek együtt új fejezetet.

Végül kijelentette, a vasárnap esti voksolás megmutatta, hogy Magyarországon nem lehet negatív kampánnyal és lejáratással választást nyerni.

A választás eredménye választókerületenként

Hiszékeny Dezső harmadszor is nyerni tudott a XIII. kerületben

Immár behozhatatlan Hiszékeny Dezső előnye Budapest 7-ben. Az MSZP politikusa 83 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 60 százalékát szerezte meg. Kétszer annyian szavaztak rá, mint Harrach Tamásra, aki 30 százalékon áll.

Hiszékeny 2018-ben ellenzéki összefogás nélkül is komoly győzelmet aratott: akkor 56 százalékkal végzett az élen, de idén ezen az eredményen is tudott javítani.

A választás eredménye választókerületenként

A Paks-miniszter nyerte a paksi körzetet a fideszes Tolnában

Süli János paksi bővítésért felelős miniszter 74 százalékos feldolgozottságnál 64 százalékon áll, míg Bencze János közös ellenzéki jelölt 26,85 százalékon.

A szekszárdi körzetben 88,64 százalékos feldolgozottságnál a szintén fideszes Horváth István vezet 19 605 szavazattal, Harangozó Tamásnak pedig 11 912 szavazata van.

Dombóváron Potápi Árpád megőrizte az első helyét, közel 90 százalékos feldolgozottságnál 21 004 szavazata van, míg a második helyen álló Szabó Lorándnak 8387 szavazata.

A választás eredménye választókerületenként

Jámbor András és Oláh Lajos megnyerte a kerületét

Oláh Lajos Budapest 5-ös számú választókerületében 94 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 50,74 százalékát szerezte meg, így harmadszor is a DK politikusa lesz Erzsébetváros és Terézváros képviselője.

Budapest 6-ban 91 százalékos feldolgozottságánál őrzi előnyét Jámbor András: 47,63 százalékkal vezet a Fidesz jelöltje Sára Botond előtt, aki 42,48 százalékot szerzett, így minden bizonnyal a Szikra Mozgalom politikusa nyeri el a mandátumot.

A választás eredménye választókerületenként

Egyre biztosabb, hogy újra meglesz a kétharmad az Orbán-kormánynak

135 mandátumon áll már a Fidesz-KDNP, mivel a 2018-ban ellenzéki sikert hozó Dunaújvárosban is átvette a vezetést a kormánypárti jelölt, így Budapesten kívül már csak két vidéki körzetben (a pécsi és a szegedi 1-es választókerületben) vezet az ellenzék indulója.

A feldolgozottság 74,5 százalék, egyre biztosabbnak látszik az újabb kétharmados többség az Orbán-kormánynak, és az is, hogy a Fidesz-KDNP bőven 50 százalék feletti eredményt ér el, még jobbat, mint 2010-ben, amikor 52,73 százalékon végzett.

RÉSZLETES EREDMÉNYEK

ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS

ORSZÁGOS eredmények

BUDAPESTI eredmények

LISTÁS eredmények

PARLAMENTI PATKÓ

NÉPSZAVAZÁS

A népszavazás eredménye

A választás eredménye választókerületenként

Ha valaki izgulni szeretne, annak a Baranya 01 oevk-t tudjuk ajánlani

70,79 százalékos feldolgozottságnál Mellár Tamásnak 14 675 szavazata van, Kővári Jánosnak pedig 14 487 szavazata – igen kicsi a különbség.

A többi baranyai körzetben már egyértelműbb a helyzet: a másik pécsi oevk-ban Hoppál Péternek 17 887 szavazata van, Szakács Lászlónak pedig 15 549, 83 százalékos feldolgozottságnál.

Mohácson – 72,3 százaléknál – Hargitai János vezet 18 485 szavazattal, mögötte Schwarz-Kiefer Patrik, de mivel neki 8666 szavazata van, itt már teljesen biztos Hargitai győzelme is.

Szigetváron is a Fidesz győz: 80,8 százalékos feldolgozottságnál Nagy Csaba vezet 23 203 szavazattal, a második helyezett Szarkándi Lajosnénak 10 730 szavazata van.

A választás eredménye választókerületenként

Zala megyében sem lesz más, mint Fidesz-győzelem

Mindhárom oevk-ban a fideszes jelölt nyer, a különbség csak abban van, hogy mennyivel. Zalaegerszegen 77 százalékos feldolgozottságnál Vigh Lászlónak van 22 936 szavazata, míg a második helyen álló Csidei Irénnek 12 324.

Keszthelyen Nagy Bálintnak 19 659 szavazata van, Elekes Istvánnak 9513, 69 százalékos feldolgozottságnál.

Nagykanizsán Cseresnyés Péter 18 069 szavazatnál jár, Horváth Jácint 12 602-nél, a feldolgozottság 74 százalékos.

Győzike után Mellárnak járt taps

A Partizán eredményváróján egyszer hangzott el eddig taps, mikor Győzikét kérdezte meg a Partizán/24.hu a Fidesznél, most pedig Mellár Tamásnál. Igaz, az ellenzék fontos körzeteinek sorravételénél aztán Szabó Sándornak és Kálló Gergelynek is tapsoltak. Úgy tűnik, a Madhouse közönsége túlnyomó többségében ellenzéki szimpatizáns, ezt abból is sejteni lehet, hogy elég erőteljesen szállingóznak el az emberek,

inkább máshol szomorkodunk,

mondta egy távozó.

A választás eredménye választókerületenként

Hende legyűrte Czeglédyt

Vas megyében lényegében már kiosztható mindhárom egyéni mandátum, amelyeket a kormánypárti jelöltek gyűjtenek be. A „legszorosabb küzdelem” is eldőlni látszik: Szombathelyen Hende Csaba 51,02 százalékos eredménnyel vezet az összellenzéki jelölttel, Czeglédy Csabával szemben (ő 39,39 százalékon áll) 65,48 százalékos feldolgozottság mellett. Ennél simábban húzza be a körzetét Ágh Péter és V. Németh Zsolt: előbbi Sárváron 64,72 százalékon, utóbbi Körmenden 67,06 százalékon áll 80 százalék körüli feldolgozottság mellett.

Olvasói sztorik