Élő Belföld

A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
  • Kiütéses győzelmet aratott az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP: az eddig is kormányzó pártszövetség 97,5 százalékos feldolgozottságnál 53,11, a hatpárti ellenzéki összefogás 34,97, a Mi Hazánk 6,22 százalékon áll.
  • Jelen állás szerint így 135 képviselői hely lesz a kormányoldalnak, ami több, mint a kétharmados többséghez szükséges 133.
  • Az ellenzéki összefogásnak 56 képviselője lesz, a Mi Hazánknak hét, és mandátumhoz jutott a német nemzetiségi képviselő is.
  • A Kétfarkú Kutya Párt 3,27 százalékot szerzett, nem került be a parlamentbe. Gattyán György Megoldás Mozgalma elérte az 1 százalékot, ami után állami támogatásra számíthat.
  • Lázár János legyőzte Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhelyen.
  • Budapesten nyert az ellenzék, a 18-ból két körzetet vitt csak el fideszes jelölt.
  • Orbán Viktor győzelmi beszédében azt mondta: akkora győzelmet arattak, hogy még a Holdról is látszik.
  • Márki-Zay Péter vereségét követően úgy fogalmazott: „A mai napon, összekötött lábbal, lándzsával a hátunkban, kigúnyolva is azt hittük, meg tudjuk nyerni ezt a választást, nem így történt.”
A választás eredménye választókerületenként

Továbbra is a kétharmados többség felett a Fidesz-KDNP

63 százalékos feldolgozottságnál az állás:

  1. Fidesz-KDNP 55,16%
  2. Ellenzéki összefogás 33,09%
  3. Mi Hazánk 6,45%
  4. MKKP 2,96%
  5. Megoldás Mozgalom 1,05%

A parlamenti patkóban nincs változás, a kormányoldal a kétharmados többség felett, 134 képviselőn áll, az ellenzék 58-on, a Mi Hazánknak 7 képviselője van jelen állás szerint.

RÉSZLETES EREDMÉNYEK

ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS

ORSZÁGOS eredmények

BUDAPESTI eredmények

LISTÁS eredmények

PARLAMENTI PATKÓ

NÉPSZAVAZÁS

A népszavazás eredménye

A választás eredménye választókerületenként

Somogy a Fideszé

Mind a négy körzetben legalább 77 százalékos a feldolgozottság és mindenhol a fideszes jelölt áll az élen:

  • Kaposvár: Gelencsér Attila – 14 444, dr. Varga István – 10 137
  • Barcs: Szászfalvi László – 17 216, Ander Balázs – 10 153
  • Marcali: Móring József Attila – 18 327, dr. Steinmetz Ádám – 10 384
  • Siófok: Witzmann Mihály – 19 621, Potocskáné Kőrösi Anita – 11 443

A Mi Hazánk politikusa a parlamentbe jutás küszöbén billeg

Mivel a Mi Hazánk vezetése egyelőre elbújt szem elől, nem tudtunk velük még beszélni, de kiszúrtuk az örvendő sokaságban Lantos Jánost, az esztergomi körzet jelöltjét (aki 5,57 százalékon áll). Benne az az érdekes, hogy az országos lista kilencedik helyén áll, ami azért érdekes, mert jelenlegi állás szerint nyolcfős frakciót jósolnak a pártnak.

Varga Jennifer / 24.hu

Elégedett az eredményével, főleg azért, mert a körzetében kiegyenlített a jobb- és baloldali választók aránya. „Öt százalék felett vagyok én is, azt gondolom, ezzel elégedettek lehetünk” – mondta Lantos, aki „kitörő örömmel” fogadta párttársai sikereit, 6-7 százalékos eredményeit. Toroczkai László pártelnök 10 százalék körüli eredménye szerinte várható volt, hisz Ásotthalom környékén (ahol polgármester) nagyon népszerű a politikus.

Megkérdeztük, izgul-e, hogy parlamenti képviselővé válhat-e: „Van izgulás, de nem ez a fő szempont”, Lantos amiatt izgult korábban, meglesz-e az 5 százalék a pártnak. „Annak örülök még kimondottan, hogy megjelenik egy olyan erő a parlamentben, ami a magyar munkavállalókat hangsúlyosan fogja képviselni”, Lantos vezeti egyébként a párt munkaügyi kabinetjét. Ő ezzel foglalkozik elsősorban.

Arról, hogy ha nincs meg a Fidesznek a kétharmados többség, kisegíti-e a kormánypártot szavazásoknál a Mi Hazánk, azt mondta, „senkivel sem kötünk koalíciót”, csak azt támogatják, „ami jó ennek a nemzetnek”. A teljes végeredményről azt gondolja, hogy

nem vagyok meglepve, hogy a balliberális koalíció így lebőgött; amikor semmiféle elvi megalapozottságot nem láthatunk, csak minden áron a hatalmat akarja valaki megszerezni, azt azért látják az emberek, szerintem üzentek is egy elég markánsat nekik.

A választás eredménye választókerületenként

Egyelőre tíz százalék felett van az érvénytelen szavazatok aránya a népszavazásnál

Vannak már részeredmények a gyermekvédelmi népszavazásról is. 16,49 százalékos feldolgozottságnál:

  • Az első kérdésre („Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?”) az érvényes szavazatok aránya 29,99 százalék, érvénytelenül – az ellenzéki összefogás is ezt kérte szavazóitól – 10,17 százalék szavazott. Az igen szavazatok aránya 92,82 százalék, nemmel a szavazók 7,18 százaléka voksolt.
  • A második kérdésre („Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”) érvényesen szavazott 29,68 százalék, érvénytelenül 10,49 százalék. Igennel 3,96 százalék, nemmel pedig 96,04 százalék.
  • A harmadik kérdésre („Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”) érvényesen szavazott 29,59 százalék, érvénytelenül 10,57 százalék. Az igen és a nem szavazatok aránya: 4,36 százalék, illetve 95,64 százalék.
  • A negyedik kérdésre („Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”) az érvényes szavazatok aránya 29,57 százalék, érvénytelenül szavazott 10,60 százalék. Az igen szavazatok aránya 4,48 százalék, a nemeké 95,52 százalék.

A népszavazás akkor érvényes, ha azon az összes, azaz nagyjából 8,2 millió választópolgár több mint fele érvényesen szavaz, és akkor eredményes, ha a résztvevők több mint fele azonos választ ad a feltett kérdésre.

A választás eredménye választókerületenként

A fideszes Vitályos Eszter lesz Szentendre környékének képviselője

Pest 3. számú választókerületében a fideszes és az ellenzéki jelölt is új volt 2018-hoz képest. Akkor a fideszes Hadházy Sándor mérte össze erejét a DK-s Király Miklóssal – előbbi 30 ezer, utóbbi szűk 13 ezer szavazatot kapott. Most Vitályos Eszter küzdött meg az ellenzéki Buzinkay Györggyel, 61,63 százalékos feldolgozottságnál előbbi 21.525, utóbbi 15.471 szavazatot kapott.

Koncerthangulat a Kutyapárt eredményváróján

Továbbra is konceethangulat jellemzi a Kutyapárt eredményváróját, annak ellenére, hogy a párt a jelek szerint nem éri el a parlamenti bejutási küszöböt.

E pillanatban éppen Nagy Dávid, a Kutyapárt kampánydal-versenyének győztese énekel a színpadon.

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A választás eredménye választókerületenként

Kósa Lajos biztosan vezet Debrecenben

73,33 százalékos feldolgozottságnál Kósa Lajos 49,77 százalékon áll, míg az összellenzéki jelölt, Varga Zoltán a szavazatok 38.93 százalékát kapta. Ezt az egy körzetet minősítették előzetesen billegőnek Hajdú-Bihar megyében, de a jelek szerint a Fidesz győzelmét itt sem fenyegeti veszély. A másik öt választókerületben még ennyire sem kell izgulnia a kormánypártnak, jelöltjei 60 százalék körüli eredménnyel biztosan vezetnek mindegyikben.

A választás eredménye választókerületenként

Hiszékeny Dezső csaknem dupla annyi szavazatot kapott, mint Harrach Tamás

Angyalföldön az MSZP-s Hiszékeny Dezső még nagyobb aránnyal nyeri meg a kerületet, mint négy éve: a szavazatok 60,07 százalékát kapta meg, a Fideszes Harrach Tamás pedig 30,92 százalékon áll. Az ellenzéki politikus 2018-ban a szavazatok 56 százalékát szerezte meg, Harrach pedig 28 százalékon végzett. A feldolgozottság 60 százalékos.

Toroczkai 11-kor készül beszédet mondani

A tervek szerint 11 órakor mond beszédet a Mi Hazánk elnöke az eredményvárón, de a pontos időpont nagyban függ attól, hogy mikor szólal meg Orbán Viktor és Márki-Zay Péter.

A választás eredménye választókerületenként

Lezsák Sándor a győztesek között

A kiskunfélegyházai körzetben 70 százalékos feldolgozottságnál Lezsák Sándornak 20 123 szavazata van, míg a második helyen álló Kis-Szeniczey Kálmánnak 7752.

Kalocsán már ennél is nagyobb, 77 és fél százalékos a feldolgozottság, itt Font Sándornak 18 736 szavazata van, a közös ellenzék jelöltjének, Magóné Tóth Gyöngyi Máriának pedig 9160.

A kecskeméti oevk-ban is győztest lehet hirdetni: 75,64 százalékos feldolgozottságnál 19 789 szavazata van a fideszes Salacz Lászlónak és 9686 szavazata Szőkéné Kopping Ritának.

Némileg alacsonyabb, 66 százalékos a feldolgozottság a másik kecskeméti körzetben, ott Szeberényi Gyula Tamás vezet 15 835 szavazattal, őt követi Bodrozsán Alexandra 9860 szavazattal.

A kiskunhalasi körzetben egyelőre 50 százalék alatti a feldolgozottság, Bányai Gábor vezet (11 465 szavazat) Molnár László előtt (4730 szavazat).

Baján Zsigó Róbertnek van masszív előnye 66 százalékos feldolgozottságnál: 15 418 szavazat szemben a második helyezett Kiss László 8220 szavazatával.

Növekszik a pesszimizmus az ellenzéki eredményváron

A sörpadoknál mértük fel az ellenzéki szimpatizánsok hangulatát, és szélsőséges eredményt kaptunk.

A rosszkedv annak tudható be, hogy a jelenlegi állás szerint kétharmada lesz a Fidesznek, igaz, messze még a vége. Ez azonban nem boldogítja az ellenzékieket: “Próbálok optimista maradni, de mindjárt öngyilkos leszek” – mondja egy egyetemista, aki épp beáll a barátaival szelfizni egyet kezében egy MZP-táblával.

Kicsit odébb két fiatal sörözik, de eléggé ki vannak borulva. “Ez rosszabb, mint négy éve” -így az egyik. “Négy éve az volt, hogy lefeküdtem este tízkor, és amikor felébredtem narancsban volt az ország. Most ugyanez néz ki.” A másik azt mondja: “Ez egy vicc. Nincs egyetlen nem ellenzéki ismerősöm, erre a Fidesznek van kétharmada.”  Nagyon el vannak kesederve, de több asztalnál is ehhez hasonló beszélgetés hallható.

Mohos Márton / 24.hu

Závecz Tibor: A Fidesz győzelme nem kétséges, de még csökkenhet a különbség

Závecz Tibor és Ravasz Ábel a 24.hu és a Partizán közös választási műsorában beszélt az eddigi eredményekről. A szakértők szerint a Fidesz győzelme már nem kétséges, de jó eséllyel még zárulni fog az olló, ahogy a nagyvárosi adatok nagyobb számban fognak beérkezni. A Kétfarkú Kutyapárt parlamenti bejutását már nem tartják elképzelhetőnek, a Mi Hazánk bejutása pedig még nem biztos, ismét a nagyvárosi szavazatok beérkezése miatt.

Elhangzott, hogy az eredmények arra utalnak, hogy a Fidesz nemcsak a kistelepüléseken és falvakban mougósított nagyon jól, de a billegő körzetekben és megyeszékhelyeken is. Másrészt jobban sikerült hatniuk arra a becslések szerint hatszázezer „bizonytalan” választópolgárra, aki az utolsó pillanatban dönti el, kire szavaz. Ravasz Ábel is úgy látja, hogy egyértelműen a Fidesznek áll a zászló, de meg kell várni a végeredményeket ahhoz, hogy pontosan lehessen értékelni a történteket.

A választás eredménye választókerületenként

Harmadik ciklusára készülhet a DK-s Oláh Lajos

Az Erzsébetvárost és Terézvárost is magába foglaló Budapest 5-ben 2014 és 2018 után minden bizonnyal ismét egyéni mandátumot szerez Oláh Lajos. A DK képviselője 69,12 százalékos feldolgozottságánál őrzi több mint 10 százalékos előnyét: a szavazatok 50,80 százalékát szerezte meg, a fidesz Kovács Balázs Norbert pedig 38,23 százalékon áll.

A harmadik helyen valószínűleg Terdik Roland az MKKP jelöltje fog végezni, 5,63 százalékot kapott.

A választás eredménye választókerületenként

A két szegedi körzetben minimálisan csökkent csak az éllovasok előnye

Az 1. számú Csongrád-Csanád megyei OEVK-ban Szabó Sándor 48,62 százalékon ál (69%-feldolgozottságnál), míg a fideszes Bartók Csaba 37,26%-on áll, a 2. számú egyéni körzetben pedig Mihálffy Béla előnye 8 százalékosra csökkent, de 76 százalékos feldolgozottságnál ez nem sokat számít. Itt a Mi Hazánk vezetője, Toroczkai László a harmadik, 10,18%-os eredménnyel.

A második legboldogabb eredményváró

A Mi Hazánk XII. kerületi eredményváróján talán a legjobb a hangulat a Fidesz-KDNP-é után. A párt egyelőre stabilan tartja 6,5 százalék körüli eredményét, amit kezdetben nagy ováció fogadott. A pártelnök, Toroczkai László 10 százalék körül van jelenleg egyénileg az egyik szegedi körzetben, és a párt több jelöltje is elért 5 százalék feletti eredményt. Ennek megfelelően vidám a hangulat, folyamatosan készülnek a szendvicsek, ömlik be a pogácsa, boldog zsinatolás figyelhető meg. A párt prominens politikusai (Fekete László egykori erőembert leszámítva) eltűntek szem elől, valószínűleg arra várnak, amikor már fixen meglesz a parlament. A hajdani, szélsőjobbos Jobbik óta nem járt erről a politikai vonalról párt az Országgyűlésben, a radikálisok öröme ennél fogva érthető.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik