Az erőmű felé tartok és ismerős, mégis szokatlan látvány tárul elém. Utcakép, amit ezerszer láttam már, valahogy mégsem illik ide. Hamar rájövök, hogy a 19-20. század fordulójának New York-i utcaképét nézem: az erőmű közvetlen szomszédjában egy nemzetközi szuperprodukciókat is gyártó filmstúdió működik, úgyhogy elhihetik, ha őket nem zavarja a szemétégető szaga, akkor senkit. Később megtudom, mindez nem véletlen: az égéshez szükséges levegőt a hulladéktároló betonbunkerből szivattyúzzák a kazánokba, azzal együtt pedig elszippantják a bűzt is.
Hulladékút
Hétfő délelőtt érkezem meg a Mélyfúró utcai telepre. A kukásautók szabályos konvojokban állnak sorban mellettem. Begördülnek a nagykapun, megállnak egy pillanatra, amíg lemérik, mennyit szedtek fel a kora hajnali műszakkezdés óta, majd egy betonrámpa felé veszik az irányt, melynek tetején tíz hatalmas beöntőkapu várja őket. A városban összeszedett kommunális hulladék egy tízezer köbméteres betontárolóba kerül, mely fölött két hatalmas, hatkarmú markoló ingázik – valahogy úgy, ahogy azokban a pénznyelő gépekben, melyekből állítólag ki lehet halászni a plüssfigurákat, ha elég ügyes az ember.
A karmok nemcsak felmarkolják a szemetet, hogy a négy hatalmas kazán valamelyikének tűzterébe szórják, hanem gondosan meg is kevergetik. Erre azért van szükség, mert a város különböző részeiről különböző összetételű szemét érkezik a hasznosítóba, a kazánokat viszont próbálják nagyjából azonos fűtőértékű hulladékkal táplálni. Ezt Fancsalszki Róbert üzemvezetőtől tudom meg, miközben körbejárjuk vele a hamarosan éppen negyvenéves komplexumot.
Made in Czechoslovakia
A Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, vagyis a szeméterőmű közelmúltunk látványberuházásaival ellentétben jóval hamarabb készült el (csehszlovák technológiával, egy szénerőmű átalakított kazánjainak felhasználásával), minthogy átadták volna. Már 1981. december 31-én készen állt, másnap be is indították, ehhez képest az átadóünepélyt csak május 28-án tartották meg. Nem tudni, miért, talán csak akkor ért rá mindenki, akinek feltétlenül ott kellett lennie, talán a kellemes későtavaszi időjárásra vártak – mégiscsak jobb olyankor szalagot vagdosni, mint a januári fagyban.
Fancsalszki Róbert huszonhárom éve dolgozik a hulladékhasznosítóban. Azért időzött el ilyen hosszan, mert szereti a munkáját, van azonban egy különös hobbija is: gazdálkodik.
Tősgyökeres borsodi, Miskolcon született, majd Kazincbarcikáról került a fővárosba. Mezőkövesd környékén élnek rokonai, az ő segítségükkel talált egy megfelelő földterületet, amit meg tudott venni. Az hozott egy kis hasznot, amiből fejlesztett, további területeket, és gépeket vett. A még így is kicsinek számító gazdaság lassan el tudná tartani az ötfős családot, Fancsalszki azonban egyelőre nem lesz főállású farmer.
A feleségem és a gyerekeink fővárospártiak, de nekem így tökéletes. A szabadság, meg a hétvégék egy részén nem a Római parton bringázom és hekket eszem, hanem beülök a traktorba, és elmajszolom a szendvicsem.
Égés és lerakódás
A budapestiek 650-750 ezer tonna kommunális hulladékot termelnek évente. Ennek nagyjából hatvan százalékát tudják elégetni az erőműben, a többi a pusztazámori hulladéklerakóba kerül. A hulladéklerakás nem csak annyit takar, hogy kiviszik a szemet egy erre kijelölt helyre és leborítják. Az alap egy hatalmas, megfelelő rétegrenddel és védelemmel kialakított gödör, mely megakadályozza, hogy a talaj, illetve a talajvíz beszennyeződjön. A szemetet tömörítik, majd agyag- és földrétegekkel terítik be, aztán újabb réteg szemetet terítenek rá, és így tovább, míg egy nagyjából harminc-harmincöt méter magas, tortaszerű szeméthegy képződik.
Miközben a szemét lassan rohad, metángáz képződik, ami gyilkos a légkörre nézve, ezért el kell égetni. Sok helyen fáklyákat használnak, Pusztazámoron azonban befogják a metánt, és generátorokat hajtva elektromos áramot termelnek vele. Ha a lerakó megtelik, vastag réteg termőfölddel takarják be, növényeket ültetnek rá, hogy végül valahogy úgy nézzen ki, mint egy természetes domb. Aztán már csak két-háromszáz évig kell folyamatosan ellenőrizni, minden rendben van-e vele.
A legjobb az újrahasznosítás, az égetés pedig valahol a kettő között van. Ha az égetés nem puszta megsemmisítést jelent, hanem hő és energiatermelést is, ahogy a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben történik, az még jobb.
Gyerekcipős szelektálás
A szelektív gyűjtés és az újrahasznosítás szintje Magyarországon még mindig továbbfejleszthetőnek mondható. Budapesten például átlagosan 50-60 ezer tonna szelektív hulladékot gyűjtenek be évente, ez az összes szemétnek alig tíz százaléka. Válogatás után az idegen anyagok aránya legalább 50%-os, ezek az égetőben végzik. Amikor a telepen járunk, a kukásautókról leborított kommunális hulladékban bőven látunk elvileg újrahasznosítható PET-palackokat, papírt, fémdobozokat, de komplett irodai széket, és egy kiszuperált villanybojlert is.
Eszembe jut, hogy bár a társasházban, amelyikben élek, külön lehet ugyan gyűjteni a papírt, a fémet és a műanyagot is, az üveget nem. A Lehel tér környékéről ráadásul eltűnt az összes szelektív sziget az utóbbi években. Fancsalszki Róbert elárulja, ez leginkább a lakossági panaszok miatt van így.
A társasházakban azért nincs üveggyűjtés, mert a lakókat zavarná a csörömpölés,
Mint mondja, a szelektív szigetek nagyjából hetven százaléka tűnt el Budapestről emiatt az utóbbi években.
Amikor a 2010-es évek közepén a főváros bevezette a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, Fancsalszkiék aggódtak, hogy emiatt jelentősen csökken az ömlesztett szemét fűtőértéke, de azóta sem tapasztaltak változást: a beérkező hulladék összetétele egész évben nagyjából állandó. Legutóbb a nyolcvanas-kilencvenes években volt érzékelhető rendszeres szeméttrend.
Akkoriban mindig augusztus közepére-szeptember elejére kellett tervezni az égető éves, háromhetes leállását, amikor beindult a görögdinnyeszezon. Mindenki dinnyét evett, rengeteg héj került a szemétbe. A görögdinnye nagyrészt víz, a vizet meg nehéz elégetni. Manapság már szinte egész évben lehet dinnyét enni, így nincs ezzel problémánk.
Ha a hulladék összetételében nem is figyelhető meg számottevő változás, a mennyiségében igen. 2020 elejétől kezdve érezhetően kevesebb szemetet termelünk. Idegenvezetőnk azt mondja, bár nem készült ezzel kapcsolatban hivatalos jelentés, minden valószínűség szerint a koronavírus-járvány, a turizmus leállása, és a fogyasztás csökkenése áll a háttérben.
Dugók és füstgázok
A Fővárosi Hulladékhasznosító Művet kétszer újították fel a negyven évvel ezelőtti indulás óta. Először a rendszerváltást követően, majd 2002 és 2005 között, hogy a csatlakozáskor már megfeleljen az Európai Unió előírásainak. Az elégetett szemét füstjéből többi között nitrogénoxidokat, nehézfémeket, sósavat, kéndioxot, szálló port, szerves anyagokat, szén-monoxidot vonnak ki. Valamennyi így is kijut belőlük a légkörbe, de annyira csekély mennyiség, hogy
Egy szeméterőmű még így is valamivel jobban terheli a környezetet, mint például egy földgázerőmű, csakhogy a drága, és nem megújuló földgázt ki is kell termelni és el is kell szállítani. A hulladékégető egyik legfőbb funkciója, hogy megszabadít bennünket a szemetünktől, az áram- és hőtermelés csak hab a tortán. Viszonylag kiadós adag hab: a rákospalotai szeméterőmű hetvenhatezer háztartás távhőjéhez járul hozzá és negyvenöt-ötvenezer háztartás áramellátását biztosítja.
A tavaszi-nyári időszakban az égető négy kazánjából három működik, egyet karbantartanak, olyankor több szemét kerül pusztazámori lerakóba. Fűtési idényben azonban, amikor az égető teljes kapacitással működik, még az agglomerációból is érkezik szemét a telepre. Az üzem ilyenkor napi kétezer tonnányi hulladékot fogad, és ezernégyszáz-ezerötszáz tonnányit éget el.
Kéne még
Száz egységnyi szemét elégetése után nagyjából három-négy egységnyi veszélyes hulladék és húsz-huszonhárom egységnyi salak marad vissza. Előbbi veszélyeshulladék-tárolóba, utóbbi Pusztazámorra kerül, ahol takaróanyagként hasznosítják. Az égetés során megmaradnak még a fémek – ezek közül kimágnesezik, amit lehet, majd olyan helyre szállítják, ahol újrahasznosítják.
Fancsalszki Róbert elmondja: a fejlett nyugat- és észak-európai társadalmak a szemetük kevesebb mint tíz százalékát rakják le, de vannak országok, melyekben ez az arány alig éri el az egy százalékot. A többit újrahasznosítják, illetve ellenőrzött körülmények között, a környezetet a lehető legkevésbé terhelve elégetik.
Ha az újrahasznosítás a lehető leghatékonyabb lenne, önmagában azzal egyébként sem lehetne az előírt tíz százalék alá csökkenteni a lerakott hulladék mennyiségét, szükség lenne még legalább két-három, a budapestihez hasonló hulladékégetőre. Abból viszont csak egy van, és az is negyven éve épült.