Belföld

Kövér László havi fizetése 200 ezerrel nőhet, és közelíti majd a bruttó 3,5 milliót

Az országgyűlési képviselők fizetése akár 75 ezer forinttal is emelkedhet márciustól, így a paramenti bruttó alapbér az 1,3 millió forintot is elérheti. Ennél azonban szinte minden parlamenti politikus többet keres majd, hiszen a bizottsági helyek, valamint a különböző tisztségek után is pluszpénz jár.

Legjobban azonban Kövér László jár a fizetésemeléssel, a házelnök a Fidesz által alkotott szabályozás alapján akár 200 ezer forinttal többet kaphat idén, mint 2021-ben.

Az Rtl.hu számításai szerint a Kövér csaknem bruttó 3,5 millió forintot vihet majd haza minden hónapban.

Az országgyűlési törvény 2018-as módosítása értelmében a képviselők mindig az előző évi bruttó átlagkereset háromszorosának megfelelő összeget kapják, azaz ahhoz, hogy fizetésemelést kapjanak, nincs szükség új előterjesztésre vagy szavazásra, a béremelés náluk automatikus. A jogszabályt három éve csak a kormánypárti képviselők (és a német nemzetiségi szószóló) szavazták meg. A tavalyi évre szóló statisztikai adat ugyan még hiányos – csak a január-szeptemberi adatokat közölte a KSH –, de Varga Mihály pénzügyminiszter minapi Facebook-posztjában 2021-re vonatkozóan 428 ezer forintos átlagkeresetről írt. 2020-ban ugyanez az érték még 403 ezer forint volt.

Amennyiben a statisztikai átlagbér valóban 25 ezer forinttal nő, akkor a képviselők fizetése ennek háromszorosával, 75 ezer forinttal emelkedik.

Kövér László házelnöki fizetését a képviselői alapbér 2,7-szeresének megfelelő összegben határozták meg, azaz több mint nyolcszor annyit keres, mint egy átlagos magyar munkavállaló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik