Belföld koronavírus

Vattay Gábor: Novemberre robbanhat be a delta variáns a magyar kórházakba

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

Az InfoRádiónak adott interjút Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője, aki arra hívta fel a figyelmet: annak ellenére, hogy Izrael átoltottsága magas, mégis kezdetét vette egy újabb járványhullám, amelynek során ráadásul nem csak az esetszámok voltak kiugróak, hanem rengetegen szorultak kórházi ellátására. A kutató korábban a Népszavának nyilatkozott a delta variáns várható berobbanásáról.

Mint mondta: lényegében egy-másfél hónapig tartott megérteni, hogy az oltás hatékonysága néhány hónap alatt elhalványul, mely után az emberek ismét meg tudnak betegedni, és természetesen tovább is tudják adni a koronavírust. Az is kiderült, hogy az idő múltával a súlyos betegséget kiszűrő hatása is gyengül az oltásnak, ezért nagyjából 5 hónap után ajánlatos újraoltatni a lakosságot. „Egyrészt, mert a járvány az 5-6 hónapja oltottakon szabadon tud terjedni, másrészt a súlyos megbetegedések száma is felugrik” – összegezte a szakember.

Vattay Gábor egyetértett azzal, hogy ha az elkövetkezendő hetekben, hónapokban nem kapják meg a harmadik oltást a magyar emberek, akkor becslések szerint

október végén, novemberben robbanhat be a delta variáns a hazai kórházakban,

hiszen május közepére-végére tehető a lakosság zömének második oltása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik