Belföld

Szijjártó Péter „ulánbátori kirándulásának” áráról kérdezték a kormányt

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI
Vadai Ágnes hiába várt választ arra, miért kellett három repülőgép ahhoz, hogy a külügyminiszter Mongóliába vigyen 33 lélegeztetőgépet.

A Demokratikus Koalíció képviselője meglehetősen drágának tartja a külügyminiszter ulánbátori villámlátogatását, ezért arról írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be a honvédelmi miniszternek. A 24.hu cikke kapcsán Vadai Ágnes azt helyesnek nevezte, hogy 33 lélegeztetőgépet ajándékoztunk Mongóliának, hiszen – mint írta – minél többtől sikerül megszabadulni, annál jobban járunk.

Érvelése szerint ugyanis a járvány idején

8-10-szer annyi lélegeztetőgépet vásároltunk, mint amennyit akár a legoptimistább számítások szerint is a magyar egészségügy a rendelkezésre álló szakképzett személyzet létszámát figyelembe véve működtetni tud, a fölösleg pedig, minthogy eladni nem sikerült, a kormány szíves tájékoztatása szerint vámraktárakban pihen, ami nem olcsó mulatság.

Ennél gazdaságosabb lett volna, ha annyit vásárolnak, amennyit fel tud az ország használni, kihagyják a maláj közvetítőt, de ezt Vadai Ágnes rögtön el is veti az Orbán-kormány közpénzkezelési gyakorlatának ismeretében. Számításai szerint az e célra elköltött 300 milliárd forintból legalább 250-et meg lehetett volna takarítani, így viszont az általa szélhámosnak nevezett maláj közvetítő luxusjachtot és magánrepülőgépet vehetett, miközben „nyilván az üzlet megkötésében közreműködő hazai személyek sem jártak rosszul”.

Ironikus irományában az ellenzéki politikus felveti azt is, hogy az ügylet utólagos ellenőrzésére kötelezett Pénzügyminisztérium nem tekintette feladatának az ellenőrzést, vizsgálat nem indult, de hetekig lehetett fényezni a kormányt, hogy milyen féltő gonddal készült föl a járványban megbetegedettek életének, egészségének megóvására.

Mindenki jól járt tehát a magyar adófizetőktől eltekintve, vagyis mondhatjuk, hogy az egész történet a szokásos mederben, a NER jól ismert logikája szerint zajlott, nincs itt semmi látnivaló, tessék tovább haladni.

Az ugyanakkor Vadai Ágnest is meglepte, amikor lapunk arról írt, hogy három repülőgép kellett ahhoz, hogy 33 lélegeztetőgépet Szijjártó Péter elvigyen Mongóliába.

Kapcsolódó
„Sok cuccot nem kell vinnünk” – mondta Szijjártó, mégis három gép repült Mongóliába
A külügyminiszter 33 lélegeztetőgépet vitt a belső-ázsiai országnak, de ahhoz, hogy gyorsan lezavarják a látogatást, az kellett, hogy az egyik repülőgép fél nappal korábban kimenjen Ulánbátorba. Szijjártónak így nem kellett várakoznia a visszaút előtt.

Ezért rákérdezett Benkő Tibornál:

  • 1. Milyen katonai érdek indokolta a Magyar Honvédség két személyszállító repülőgépének ulánbátori útját?
  • 2. Alkalmatlan-e a teherszállító repülőgép arra, hogy a miniszter azon utazzon Mongóliába?
  • 3. Milyen halaszthatatlan külügyminiszteri feladat kedvéért tette meg a két honvédségi gép fölöslegesen a Budapest és Ulánbátor közötti 6200 kilométeres távolságot?
  • 4. A két honvédségi gép útjának költségei melyik minisztérium költségvetését terhelték?
  • 5. „Mennyibe került a magyar adófizetőknek a miniszter ulánbátori kirándulása?”

A honvédelmi miniszter azt válaszolta, hogy a katonai repülőgépek mongóliai alkalmazása, költségeik elszámolása teljesen jogszerű volt. Benkő Tibor éppen a törvényre hivatkozva – a részletekről nem adhatott további tájékoztatást Vadai Ágnesnek.

A DK képviselőjének a tárcavezető azt is jelezte, hogy sem Szijjártó Péter elfoglaltságairól, sem a Külgazdasági és Külügyminisztérium HA-LHU lajstromjelű szállítógépéről nincs  információja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik