A Forbidden Stories és az Amnesty International által megszerzett, a Direkt36 által is megvizsgált adatok szerint Gémesi György gödöllői polgármestert 2018 végén választották ki a Pegasus kémszoftver célpontjává, éppen akkor, amikor komoly kormányzati nyomás alá került, majd ismeretlenek betörtek hozzá és a gyerekeihez, és felforgatták az otthonaikat.
Gémesi György otthonába 2018. december 11-én törtek be: a betörők mindent átkutattak a polgármester házában, feltörték a zárakat, kiforgatták a fiókokat, szanaszét hevertek az iratok a földön. Hiába volt azonban jó pár értékes tárgy a házban, mégsem hiányzott szinte semmi. Ezt követte bő két héttel később egy újabb betörés, ezúttal Gémesi szomszédban lakó lányához, ismét alig vittek el valamit. Gémesi György a Direkt36-nak azt mondta: meggyőződése, hogy a betörések célja egyrészt az volt, hogy kormánykörökből megfélemlítsék, másrészt esetleg az, hogy róla gyűjtsenek kompromittáló anyagokat. Gémesinek ugyanakkor erre bizonyítéka nem volt.
A lap szerint a polgármester telefonszáma is szerepel azonban abban a most kiszivárgott nemzetközi adatbázisban, amely azt mutatja, hogy az NSO nevű izraeli kémszoftvercég ügyfelei milyen telefonszámokat választottak ki megfigyelések célpontjának. Számos közvetett bizonyíték van arra, hogy a magyar célpontok kiválasztása mögött magyar állami szervek állnak.
Az ellenzéki polgármesterrel egy időben, 2018 végén választották ki a kémszoftver célpontjává Gémesi egy kormányzati ismerősét. Emellett két olyan telefonszám is felbukkan a kiszivárgott listán, melyek Gémesi párttársához és volt alpolgármesteréhez kötődnek. Gémesit elmondása szerint évek óta zaklatják, fenyegetik, és
A támadások szerinte azután sokasodtak meg, amikor a Magyar Önkormányzatok Szövetségét vezető Gémesi több polgármestertársával megpróbált egy új, a Fidesztől független jobboldali pártot felfuttatni. A lap szerint a magyar kormány nem reagált érdemben a Pegasus használatáról szóló részletes kérdéssorra, így kifejezetten a Gémesi esetleges megfigyeléséről szóló kérdésekre sem. Mindössze annyit közöltek a nemzetközi újságírócsapattal, hogy „nincs tudomásunk a megkeresésben szereplő állítólagos adatgyűjtésről”, és hozzátették, hogy Magyarország „jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el”.
A Direkt36 szerint egy másik név a listáról az ügyvédi kamara korábbi elnöke, Bánáti János. Ő 2018 végén vált célponttá, pont akkor, amikor már zajlott a nyomozás legismertebb ügyfele, Gyárfás Tamás ellen. Bánáti szerint „a mai világban ezekkel a technológiákkal együtt kell élni. Nekem nem volt félnivalóm”.
Aki 30-40 éve ilyen horderejű ügyekben dolgozik védőként, mint én, annak nem lehet úgy élni, hogy tart a megfigyeléstől
– jelentette ki.