Balogh Zoltán / MTI
Belföld

Felháborodást okozó videója után teljesen eltűnt a turisztikai ügynökség vezetője

Lassan két hónapja nem szerepelt a nyilvánosság előtt Guller Zoltán, aki a legutóbbi videójával 11 like-ot és 1100 dislike-ot gyűjtött be.

Miközben a járvány első és második hulláma alatt sűrűn tájékoztatta a fejleményekről a vendéglátással és turizmussal foglalkozókat Guller Zoltán, addig a harmadik hullám alatt teljesen eltűnt a nyilvánosság elől a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Úgy tudjuk, Gullert két, nagy felháborodást kiváltó februári megszólalása után vonták háttérbe.

A tavaly miniszteri biztossá is kinevezett Guller áprilistól decemberig az MTÜ podcastjában sorolta az ügynökség terveit, beszélt a kormányzati támogatásokról, a turisztikai szektor helyzetéről. Idén ugyan ezek az adások elmaradtak, de a vezérigazgató évindító videóüzenetben ismertette az ágazatnak nyújtott kormányzati segítségeket, és azt is, hogy a turizmusnak juttatott támogatás összege meghaladja a kétmilliárd eurót. Guller február 2-án egy interjúban és egy videóüzenetben szólalt meg ismét. A kormány kritikátlan méltatása addig sem volt idegen a cégvezetőtől, ezúttal viszont egyenesen úgy beszélt, mint egy pártpolitikus. Guller a Magyar Nemzetnek adott interjúban, majd a turisztikai szektornak küldött videóüzenetében is azt fejtegette, hogy Brüsszelben csak tanácskoznak, „egyik bizottsági ülés követi a másikat”, de egyetlen olyan intézkedés sem született az Európai Unióban, ami a vállalkozásokat támogatná. Miközben a kisvállalkozásokat segítő 10 millió forintos állami hitelt uniós pénz biztosítja.

A kritikából kijutott Budapestnek és az ellenzéknek is, az MTÜ vezetője szerint ugyanis „nem jön segítség Budapestről sem. Jó lenne, ha az ellenzéki polgármesterek nem a vakcináért állnának oda soron kívül, hanem küzdenének és harcolnának a vállalkozások életben maradásáért”. Dicséreteit a kormánynak tartogatta Guller, mondván, a kabinet az első pillanattól ott áll az ágazat mellett.

Guller Zoltán a járvány első és második hulláma alatt direkt politizálás helyett a piaci szereplőket próbálta nyugtatni, azt sugallva, hogy a bajba jutottak folyamatos segítséget kapnak. Február elején aztán, amikor néhány vendéglátóhely a tiltás ellenére a nyitást tervezte, a vezérigazgató a már idézett gondolatok mellett (vagyis hogy Brüsszel és Budapest egyáltalán nem adott támogatást a vendéglátóknak, bezzeg a kormányra végig számíthattak) videóüzenetében arra kérte a turizmusban tevékenykedőket, hogy a hátralévő hetekben tartsanak ki, tartsák be a szabályokat, és azzal biztatta őket, hogy „nehezített pályán, a kanyarban, a külső íven fogjuk megelőzni a versenytársainkat”.

Ők azonban nem osztották az optimizmusát, és alighanem a kormányzati segítségnyújtással sem volt mindenki elégedett, a bértámogatás kifizetését például éppen akkoriban hozták előre, miután sok vendéglátós még a novemberi összeget sem kapta meg február elején. Guller videója mindenesetre rövid idő alatt 11 lájkot gyűjtött, míg százszor annyian, 1100-an fejezték ki nemtetszésüket. Ezután előbb a videó tűnt el eredeti helyéről (itt még megnézhető), majd Guller Zoltán is a nyilvánosság elől. Azóta nem szerepel, januári és februári videóüzenetét sem követte újabb, pedig a kormány – a súlyos járványadatok ellenére – hetek óta a nyitást tervezi.

Kapcsolódó
„Aki tényleg nagy szarban van, nem jut hozzá” – sokan kimaradhatnak az ingyenhitelből
Orbán Viktor februárban arról beszélt, hogy minden kisvállalkozó hozzájuthat majd a 10 milliós állami hitelhez, de azok, akik 2019-ben nyitottak vagy nagyberuházást hajtottak végre, nem kapnak pénzt.

Mikor lehet nyitás?

Miután a kormány azt kommunikálja, hogy 2,5 millió beoltott után, április 8. után megkezdődhet a korlátozások lazítása, rákérdeztünk a turisztikai ügynökségnél, mikorra prognosztizálják a vendéglátóhelyek és a szálláshelyek újranyitását. Az MTÜ szűkszavú válaszában annyit írt, hogy

a nyitás járványügyi kérdés, így az Operatív Törzs hatáskörébe tartozik.

Az ügynökség nem mindig zárkózott el az előrejelzéstől, Guller évindító üzenetében arról beszélt, hogy nyáron indulhat újra a turizmus, februárban pedig, amikor már egyre többen sürgették ezt, arról: „ahogy lehet, azonnal nyitunk”.

Persze óvatosan kell bánni a jóslatokkal. Januárban Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke például magyarázkodásra kényszerült, miután a szervezett levelet küldött a szállodásoknak és éttermeseknek arról, hogy pünkösd (május 23.) előtt ne számítsanak nyitásra. Az erről szóló cikkünk megjelenése után a kormány alaptalan és felelőtlen rémhírnek nevezte a pünkösdig tartó zárva tartást. Az MTÜ is rémhírnek minősítette ezt, Flesch Tamáson így akkora lett a nyomás, hogy még aznap visszavonta a levélét „a Kormányzati Tájékoztatási Központ által kiadott cáfolatra” hivatkozva.

Ahogy megírtuk, a kormányzat márciusi nyitásban reménykedett, ezért akadt ki a szállodaszövetség levelén. Az élet azonban inkább a pesszimista jóslatot látszik igazolni, bár a kormány a napokban előállt egy nyitási tervvel, ebben egyelőre csak az üzletek és a szolgáltatások újraindításáról, vagyis a március 8. előtti állapot visszaállításáról van szó. Hogy az éttermek teraszai mikor nyithatnak ki, arra Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a hétvégén is csak annyit mondott: „nehéz kérdés. Azt merném ma mondani, hogy áprilisban mindenképpen.” De rögtön hozzátette, minden prognózis bizonytalan.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.