Belföld

Sunyi rezsiemelés a szociális ellátásban: a kormány rájött, hogy vannak 31 napos hónapok

Olvasónk demens édesanyja egy vidéki idősotthon lakója, január közepén kapott értesítést, hogy ezentúl minden második hónapban többet kell fizetnie az ellátásért, mint eddig. Tavaly minden hónapban fix 129 ezer forint díjról érkezett értesítés, januárban viszont 133 300 forint állt a csekken. A kísérőlevélből kiderült, hogy habár többet kell fizetnie, nem díjemelés történt, csak egy tavaly decemberben kihirdetett kormányrendeletet alkalmaznak. Mindez így kommentálta nekünk:

Sunyi rezsiemelés a szociális ellátásban.

A havidíjat januártól napra kell kiszámolni

December végéig úgy szólt a kormányrendelet, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásoknál az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat bentlakásos intézményi ellátás esetén ellátási napra és hónapra vetítve kell meghatározni. A változás mindössze annyi, hogy a módosító kormányrendelet elhagyta az „és hónapra” szövegrészt. Erre hivatkozva értesítette úgy olvasónkat az idősotthon, hogy januártól a hónap napjainak száma alapján kell fizetni a térítési díjat. Azaz

  • ha 30 napos a hónap (négy ilyen van), akkor semmi nem változik,
  • viszont ha 31 napos (hét ilyen van egy évben), akkor egy nappal több lesz a díj,
  • februárban pedig az idén 1 nappal kevesebb (máskor kettővel).

Minden érvényes működési engedéllyel rendelkező egyházi, civil, állami, önkormányzati intézményre vonatkozik a szabályozás, mindenhol napra kell januártól kiszámolni a havidíjat – erősítette meg lapunknak a Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona intézményvezetője, Skultéti József.

A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója, Gúr Péter Attila a díjszabásról készült módszertani útmutatóra hívta a figyelmünket, ami eligazít, hogyan kell számolni. Ebben kiemelik a többi között, hogy távollét esetén is a hónapok tényleges napjával kell kiszámolni a díjat. De az is kiderül belőle, hogy eddig a napi térítési díj a havi térítési díj harmincad része volt, magyarul mindenképp harmincnapos hónapokkal számoltak. Most megfordították a logikát: a harmincnapos hónapból számított napidíj a számítás alapja, és ezt szorozzák meg az aktuális hónap napjaival. Márpedig 31 napos több van.

A matek vége az, hogy az idén éves szinten (hat napnyi összeggel) többet kell fizetni, mint tavaly.

Nem fedezi a mama nyugdíja

Olvasónk esetében a 129 ezer forintos (30 napos) havidíjból 4300 forintos napidíjjal számolnak, így jön ki a 31 napos hónapokra a 133 300 forint térítési díj, februárra pedig az idén 124 700 forint. Éves szinten ez azt jelenti, hogy míg tavaly 1 millió 548 ezer forint volt a térítési díj, az idén változatlan napidíj mellett 1 millió 573 800 forint lesz. Vagyis 25 800 forinttal emelkedik az idősotthon éves díja a jogszabályváltozás miatt.

Idén januártól 2,8 százalékos nyugdíjemelés volt. A mama nyugdíját januártól durván 4000 forinttal emelték meg (ebben benne van a tavalyi 0,7 százalékos korrekció is), így kap 119 200 forintot. A lánya azt hitte, hogy havi 14 ezer forint helyett idén már csak 10 ezer forinttal kell kipótolnia a nyugdíjat az idősotthoni díjhoz, de tévedett. Átlagban minimum havi 12 ezer forinttal kell majd megtoldania a nyugdíjat, hogy az kiadja az alap térítési díjat. De nem biztos, hogy ennyivel megússza, arra is lehet számítani, hogy emelni fogják néhány százalékkal a díjakat – ami nem szorul különösebb indoklásra a 4,7 százalékos infláció és 8 százalékos bérajánlás mellett.

Kiemelt kép: Kallos Bea / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik