Belföld

A Mátrai Erőmű szerint akkor is érezni a bomlástermékek szagát, ha semmit nem mutatnak a műszerek

Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, a két szervezett mérés nulla értéket mutatott, közölte a Katasztrófavédelem a Mátrai Erőmű szennyeződése kapcsán egy sajtótájékoztatón Visontán.

Hankó Norbert, a Mátrai Erőmű biztonsági vezetője elmondta, hogy nyáron már volt egy baleset az Őzse-völgyi víztározóban, de akkor az derült ki, hogy nincs szükség semmilyen intézkedésre.

November ötödikén az erőmű működéséhez szükséges egyik szivattyú elromlott, de aznap a munkások még nem érzékeltek semmilyen szivárgást. November hatodikán folytatták a munkát, ekkor már enyhe irritációról számoltak be, és ekkor abbahagyták a munkát. November hetedikén a vízellátási osztály mintát vett a medence vizéből, de nem számoltak be semmilyen panaszról. A délelőtt folyamán viszont a a vízellátási és a környezetvédelmi osztály vezetői lementek vizsgálatra, és ők is tapasztalták az orrfolyást és a könnyezést. Ekkor már a labor is jelezte, hogy a vízmintának kellemetlen szaga van, de mást nem jelzett.

Ezután, november nyolcadikán elkezdték kivizsgálni a helyzetet. A légvizsgáló szerkezet nitrogén-monoxid jelenlétét mutatta ki. Délután a helyzet megváltozott, már kénhidrogén jelenlétét is kimutatták. Ekkor elkezdtek szellőztetni, de már csak izolációs légzőkészülékkel mehettek a helyszínre. A munkatársakat tájékoztatták, hogy a helyszínt nem lehet megközelíteni, illetve munkát végezni csak légzőkészülékkel lehet.

November kilencedikén a helyiséget nagyteljesítményű ventillátorokkal kiszellőztették, majd kiadtak egy lakossági tájékoztatót, mert riadalmat okozott a hír, hogy erőteljes szagú bomlástermékeket lehetett tapasztalni. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az emberek az észlelés napján sem voltak veszélyben, mert csak egy az erőmű területén lévő lezárt tér volt veszélyben.

Hankó szerint az anyagok bomlástermékeinek akkor is érezhető szaga van, ha a mérőműszereik nem érzékelik az egészségügyi határérték egytizedét sem. 

Az erőmű vezetése visszautasítja és cáfolja, hogy az erőmű mulasztott volna, vagy felelősségük lenne. Az Őzse-völgyi víztározó egyébként jelen helyzetben sem az erőmű, sem más vízvételezés szempontjából nem használható. A napokban leürítik, a visszamaradó iszapot kikotorják, veszélyes anyagként elszállítják.

Pozsgai Szabolcs tisztifőorvos szerint a lakosság egészsége egyetlen pillanatban sem volt veszélyben az egész időszak alatt.

A rendőrfőkapitány elmondta, hogy környezetkárosítás miatt feljelentés érkezett, ezt vizsgálják, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főkapitányság fogja vizsgálni.

Elhangzott, hogy 19-20 ember jelzett minimális panaszokat, de végig keresőképesek maradtak, néhány ember volt betegszabadságon pár napig. Arról viszont nem tudnak, hogy hányan mentek el háziorvoshoz, csak arról, hogy az erőműnél kik jeleztek.

A kiemelt kép a Hvg.hu élő közvetítéséből van. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik