Belföld csatatér 2019

Egyszer már legyőzte a Fideszt, most újra megpróbálja 

Kevés helyen van az ellenzéknek akkora esélye a győzelemre a vasárnapi önkormányzati választáson, mint Dunaújvárosban. Érzi ezt a kormánypárt is, a fideszes önkormányzat által 766 millió forinttal támogatott kiadványban egyenesen azt állították, hogy az ellenzék kutyahússal etetné a helyieket. Ezt, nem meglepő módon, a 24.hu-nak cáfolta a jobbikos Pintér Tamás, az ellenzék közös polgármesterjelöltje.

Miért Pintér Tamás?

Nem ment egyébként zökkenőmentesen az ellenzéki összeborulás a Fejér megyei városban, de hosszas huzavona után az MSZP is beállt Pintér mögé, így a Rajta Újváros! Egyesület színeiben induló csapathoz az összes ellenzéki párt csatlakozott. Pintér a Jobbik egyetlen egyéni mandátumát szerezte – nem kis meglepetésre – a tavalyi parlamenti választáson, polgármesteri jelölése ezzel együtt sem nevezhető papírformának.

A 2014-es önkormányzati választáson ugyanis csak a harmadik legtöbb szavazatot kapta, messze lemaradva nemcsak a fideszes polgármester, Cserna Gábor, de az MSZP-s Pintér Attila mögött is. Ráadásul a városban 2016-ban megrendezett időközi választáson – amit azért tartottak, mert egy fideszes önkormányzati képviselő, Gál Roland gyilkossági ügybe keveredett – a Jobbik jelöltje újfent csak harmadik lett, az MSZP-s indulót megelőzve ugyan, de a Demokratikus Koalíció politikusától elmaradva. Ezek után nagy meglepetés volt, hogy Pintér megnyerte a tavaly áprilisi parlamenti választást úgy, hogy körülbelül kétezer szavazattal megelőzte fideszes ellenfelét, Galambos Dénest, míg a DK-s Mezei Zsolt ezúttal kevesebb mint 10 százaléknyi szavazatot kapott. A jobbikos siker főleg annak fényében volt bravúr, hogy a párt korábbi bázisán, Kelet-Magyarországon egyetlen egyéni körzetben sem tudott nyerni, sőt az ellenzék összesen csak három vidéki körzetben győzött (Dunaújváros mellett Szeged és Pécs egyik választókerületében). Pintér egyébként annak tulajdonítja eredményét, hogy aktívan képviselte városát a parlamentben, míg a négy évvel korábban megválasztott Galambos nagyokat hallgatott, így szerinte az újvárosiak számára világossá vált, hogy rá érdemes szavazni.

Fotó: Rajta Újváros Facebook

A tavalyi győzelem után Pintér ismételt csatasorba állítása logikusnak tűnhet, ám abból mégsem következik automatikusan a jelölése. Hiszen egyetlen más, tavaly egyéni parlamenti mandátumot szerző politikus sem indul az önkormányzati választáson, sőt sok helyen afféle kompenzációnak tekintik a polgármester-választást (Budapesten például több kerületben olyan jelöltet állított az ellenzék, aki tavaly visszalépett egy másik ellenzéki induló javára). Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy ha Pintér győz, akkor megszűnik országgyűlési mandátuma, vagyis egy ellenzéki körzetben időközi választást kell tartani.

Tudni kell, hogy Dunaújvárosban nem a Fidesz vereségére éhesek az emberek, hanem egy tisztességes, alkalmas városvezetést szeretnének, ezért nem volt mindegy, hogy kik indulnak az ellenzék színeiben. Országgyűlési képviselőként nem tudtam volna tiszta lelkiismerettel végignézni, hogy Dunaújvárosban a Fidesz nyer újra, így nem kockáztathattam. Választanom kellett, hogy ringbe szállok a városért a Fidesszel, vagy maradok tétlen és a kispadról szurkolok egy kevésbé esélyes polgármesterjelöltnek. Ringbe szálltam, és nagyon bízom abban, hogy megválasztásom esetén arra a jelöltre szavaznak az időközi választáson, akit én ajánlok az embereknek

– nyilatkozta a jobbikos a 24.hu-nak. Azt mondta, már a rabszolgatörvény elleni tiltakozás során sokan megkeresték, hogy induljon el Cserna Gáborral szemben,  és már nem bízta el magát, a pozitív visszajelzések és a közvélemény-kutatások eredményei miatt is optimista:

A magas részvételi arány a kulcs a győzelemhez: ha a szavazásra jogosultak 70 százaléka elmegy szavazni, akkor nyerünk. A Fidesz egészen biztosan minden szavazóját mozgósítja, éppen ezért fontos, hogy a mi szavazóink is elmenjenek voksolni.

Cserna Gábor. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Dunaújváros már rég nem baloldali fellegvár

Dunaújváros hosszú évekig volt a baloldal egyik fellegvára, 1999-től 2010-ig az azóta már elhunyt Kálmán András MSZP-s politikus irányította a várost. 2010-ben azonban megtörtént a fideszes hatalomátvétel mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választáson. A 2016-os időközin ráadásul a szocialista párt akkora pofont kapott, hogy azóta sem heverte ki.

A vereség után Tóbiás József, az MSZP akkori elnöke – ő időközben a Kanári-szigetekre költözött – lemondásra szólította fel a helyi szervezetet vezető Pintér Attilát, aki a kampányhajrában külföldön raftingolt. Pintér bizalmi szavazást kért maga ellen, de a tagság mellette voksolt, így a posztján maradt.

Dunaújvárosban régóta téma, hogy a helyi MSZP együttműködött a Fidesszel, erre a feltételezésre erősített rá az Átlátszó áprilisi cikke. Pintér Attila cége ugyanis 662 millió forint uniós támogatást kapott a Fidesz-kormánytól, ráadásul Pintér és a többi MSZP-s többször szavazott együtt a fideszesekkel.

Pintér Tamás kérdésünkre nem tagadta, hogy korábban lehettek olyan MSZP-s politikusok, akik együttműködhettek a Fidesszel, de azt állítja, ők nem tagjai az összellenzéki egyesületnek. Tóth Kálmán MSZP-s politikusban – aki a Rajta Újváros! Egyesület egyéni választókerületi jelöltje – Pintér száz százalékig megbízik. „Tóth Kálmán az összefogás eleje óta velük van, akik a gyanú árnyékába kerültek, nincsenek közöttünk” – mondta a jobbikos politikus.

Pintér Tamás szerint sem nevezhető már Dunaújváros baloldali városnak, így szerinte semmi meglepő nincs abban, hogy egy jobbikos képviselő az ellenzék jelöltje. (Rajta és Csernán kívül még egy jelölt indul a polgármesteri címért: Farsang Tibor, akit a Mi Hazánk Mozgalom indít, és aki így épp a szélsőjobboldali szavazatoktól foszthatja meg Pintért.)

Mit csinál a Fidesz?

Pintér Tamás szerint pánikol. Cserna Gábor a többi között azzal kampányol, hogy megválasztása esetén ismét állami kézbe kerül majd a Dunai Vasmű. Az ellenzéki polgármesterjelölt abszurdnak nevezte ezt, már csak azért is, mert annak idején épp a fideszes Dorkota Lajos volt az, aki nem tett semmit, amikor eladták a város tulajdonában álló részvényeket.

A Fidesz kampányfogása ráadásul Pintér és az Index cikke szerint is elhibázott stratégia, mivel az bizonytalanságot keltett a részvényesek körében, az ott dolgozókat pedig megtévesztette. Az ellenzéki polgármesterjelölt azt is megjegyezte, hogy olyan ellenszenv van a dunaújvárosi Fidesz és a vasmű vezetői között, amivel Csernáék már a dolgozók munkahelyét veszélyeztetik.

Pintér megjegyezte, nem fogalmazódott meg benne, hogy kutyahússal etesse a helyieket, de az sem, hogy migránsokat engedjenek be a városba. Szerinte a kormánypárti sajtó azért ír ilyen abszurd dolgokat, mert komoly a félelem bennük, hogy elveszítik Dunaújvárost. Tény, hogy az ellenzék öt éve csak három megyei jogú városban tudott polgármestert adni: Szeged és Salgótarján mellett Békéscsabán, ahol a független, de főleg a Jobbik által támogatott Szarvas Péter nyert, aki mögé azóta azonban a Fidesz állt be. Dunaújváros mint megyei jogú város elhódítása így a Jobbik számára is nagy eredmény lenne (jelenleg Ózd a legnagyobb olyan város az országban, ahol jobbikos a polgármester), de az ellenzék is kevés nagyvárosban indul hasonlóan jó esélyekkel, egy parlamenti választáson aratott győzelem birtokában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik