Belföld

Nem hiányzik a BKV-nak a Habony barátja által beígért egymilliárd

Habony-Arpad(210x140)(1).jpg (habony árpád)
Habony-Arpad(210x140)(1).jpg (habony árpád)
Kétszer is haladékot adott a BKV Habony Árpád barátjának egy jelentős összegű vételár kifizetésére. Az izraeli származású vállalkozó, Michael Gagel egymilliárdért vásárolt meg egy ingatlant a közlekedési vállalattól, csakhogy nem fizetett határidőre.

A Magyar Narancs írta meg, hogy a Stadionok metróállomás feletti nagyértékű telek történetét, amelynek legújabb, a BKV számára igen előnytelen fejleménye láthatóan kevéssé izgatják a fővárosi cég vezetését.

A Welt-Stadt nevű kft. vezetői még a 2000-es évek közepén vetettek szemet a területre, amikor még Demszky Gábornak hívták a főpolgármestert, a fővárosi közlekedési vállalatot pedig Aba Botond irányította. A cég 2008-ban, hosszabb előkészítés után be is vásárolta magát a 8 ezer négyzetméteres ingatlanba, és megszerezte a terület egyhatodát.

Akkor még ki is fizették a vételárat, ami nem lehetett nagyon megterhelő. A Heti Válasz 2017-ben derítette ki, hogy az értékes telekrészt mindössze 48 millió forintért, egy nagyobb lakás áráért passzolták le a Welt-Stadtnak.

A cégnek azonban nagyszabású tervei voltak: pláza, irodaház, parkolók, esetleg hotel építési terveivel álltak elő, amihez az egész területre szükségük lett volna. A telek nagyon jó helyen fekszik: a közelben irodaházak vannak, amelyekben nagy multik székelnek, ott a buszpályaudvar, a Papp László Sportaréna, a Puskás Stadion, nincs messze a Keleti Pályaudvar, a Kerepesi út túloldalán pedig 2007-ben adták át az azóta felkapott plázaként működő Arenát. A tervek akkor – vélhetően a válságnak köszönhetően – nem valósultak meg.

A Welt-Stadt közel egy évtized után jelentkezett újra, hogy magáénak szeretné a teljes ingatlant. Ennek érdekében 2017 tavaszán opciós vételi jogot biztosító szerződést kötött a BKV-val. Ennek két fontos eleme volt. Egyrészt az év végéig jelezniük kellett, hogy élnek-e a vételi jogukkal, másrészt ezt követően 30 napon belül át kellett volna utalniuk az egymilliárdos vételárat.

A Narancs szerint itt mutatkozott meg igazán, hogy a SZDSZ-es és az MSZP-s kijáróemberekkel igen jó kapcsolatot ápoló üzleti kör időközben összebarátkozott az új fideszes elittel is. 2017. december 19-én a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősítette a beruházást. Egy nappal később, de a határidő lejárta előtt 10 nappal a Welt-Stadt jelezte: kell nekik az ingatlan, élni fognak az opciós jogukkal. A vételár kifizetésével azonban nem siettek, a pénzt nem utalták.

A BKV ezt csöppet sem vette rossz néven – pedig 30 nap késedelem esetén jogosult lett volna elállni az ügylettől –, inkább egy teljes év haladékot adtak, 2018. december 31-re tolták ki a fizetési határidőt.

A cég ezt a határidőt sem tartotta. De ebből sem lett baj, a társaság tavaly novemberben újabb határidő módosítást kért és kapott 2019. június végéig.

A lap információi szerint a Welt-Stadt a telekalakítási eljárás elhúzódásával indokolta kérelmét. Ez azért pikáns, mert a kiemelt beruházások lényege épphogy a bürokratikus terhek csökkentése: a közigazgatási eljárások mindegyikét egyszerűbben és gyorsabban lehet intézni, ha a kormány úgy dönt. Orbán-kabinet ezt 2017-ben meg is tette.

A Welt-Stadt nem akárkinek az érdekeltségébe tartozik. Az ügyvezetője az az izraeli Michael Gagel, akiről 2016-ban került nyilvánosságra egy fotó, amin a miniszterelnök kommunikációs tanácsadójával, Habony Árpáddal látható egy előkelő szórakozóhelyen. De látható volt egy olyan fotón is, amin Habonnyal és Andy Vajna kormánybiztossal pózoltak együtt. Gagel a vezetője a Princess Pékségeknek is, amelyek a metróvonalak mentén üzemelnek  egy, még a Demszky-érából származó előnyös együttműködési megállapodás alapján.

Gagelről – aki a célnyilvántartási adatbázisban rendszerint Gag El Mikhael néven szerepel – és baráti köréről az időközben bezárt Heti Válasz írta meg 2016 elején, hogy közük lehet a letelepedési kötvények árusításában utazó VolDan nevű liechtensteini tulajdonú céghez. Bár Gagel ezt a Heti Válasznak tagadta, a lap kimutatta, hogy a VolDan budapesti képviseletvezetője, Oláh Zoltán a Princess embere volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik