A jó oktatás képes akár 50 százalékot is lefaragni a szociális hátrányokból, a mai magyar iskolák talán ha két százaléknyit kompenzálnak
– tragikus képet festett Észak- és Kelet-Magyarország szegregátumairól, a megakasztott intergrációról és a közömbös állami szakpolitikáról L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője az ELTE Társadalomtudományi Karán megrendezett szakmai beszélgetésen. A civil szervezet 1999 óta igyekszik helyi szinten, többlépcsős modellben segíteni az integrációt a kisebbségek és a társadalom többi tagja számára. Fő eszközük a művészetterápia, de komplex szemléletük az oktatás, a családgondozás, a közösségfejlesztés és a mukaerőteremtés pilléreire támaszkodik.
Az ország legszegényebb, legelszigeteltebb településeiről, aki tudott, már régen elköltözött, aki pedig maradt, annak a nyugdíj, a közmunka vagy a közszféra marad – mindhárom az állami szektor jóindulatától függő, kiszolgáltatott életforma. Egyetlen kitörési pont az oktatás lehetne, itt viszont mintha felélnénk meglévő, szerény eredményeinket: az eddigi, kisebb mértékű, spontán szegrációt felváltotta egy széleskörben tapasztalható, romboló tendencia. Olyan települések is új, egyházi iskolát alapítanak, ahol bőven elég lenne egy intézmény, az egyház pedig egyre több iskolát kér vissza és alapít.
Fotó: MTI/Marjai János
Az egyházi iskolákra nem vonatkozik a körzeti ellátási szabály, tehát nem kell felvenniük minden, a közelben élő gyereket. Felvételi elbeszélgetésen dönthetik el, mely családok gyerekeire illik a keresztényi életforma, ez a szubjektív szempont pedig gyakran úgy dönt gyerek és gyerek között, mintha csak a szociokulturális hátteret mérlegelnék. Jellemzően az állami iskolába kerülnek a problémásabb, szegényebb családból származó tanulók, az egyházi iskolákba pedig a stabilabb családból érkező gyerekeket veszik fel.
Nem vagyok katolikus, de azt tudom, hogy Jézus, amikor lehajolt a koldushoz vagy a prostituálthoz, nem vizsgáztatta le őket
— kommentálta a megkérdőjelezhető gyakorlatot L. Ritók Nóra, aki szerint a egyházi nevelés fügefalevele mögé rejtett kirekesztésben az önkormányzatok is partnerek. A települések kimondatlan szándéka, hogy a nem hátrányos helyzetű lakosságnak kedvezzenek a „külön iskolával”. Ráadásul az egyházi intézmények anyagi lehetőségei sokkal jobbak, mint az állami intézményeké, ez a nagyobb anyagi mozgástér pedig több és jobb pedagógust, fejlesztési eszközt és élményt, magasabb színvonalú szolgáltatást jelent az ott tanuló diákok számára.
Nem sok javulás várható a jövőben ezen a területen. Bár 2016 májusában az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a vallási alapon szervezett oktatás kirekesztő gyakorlata miatt, a törvényi módosítások ellenére érdemi változás nem történt. A szakember szerint Brüsszel nemzeti hatáskörbe rendelte a probléma rendezését, az egyházak pedig nem hajlandóak nyíltan beszélni a kirekesztésről. Bár az utóbbi időben néhány felekezet képviselője hajlandó résztvenni a szegregációellenes munkában, a valódi problémák a szőnyeg alá söpörve maradnak, a tényleges kiválasztási szándékokról pedig mélyen hallgatnak.
Az integráció nem pozitív diszkriminációs megoldás, az együttnevelésből nem csak a hátrányos helyzetű gyerek profitál. A többségi társadalom tagjai is együttérzést, együttműködést és elfogadást tanulnak, aminek egyéni és társadalmi szinten is rengeteg előnye lehetne. A szegregáció viszont rejtve és kezeletlenül hagyja a problémákat, szüleik nyomorára ítéli azokat a gyerekeket, akik az átörökített szocializációs tényezők, például a kisebbrendűségi érzés, az önbizalomhiány, a hiányzó kezdeményezőkészség, a tanult tehetetlenség, a fejletlen kommunikációs képességek miatt csak az oktatási rendszer kiegyenlítő erejében bízhatnának.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Jó káder kell, nem innovátor
A reménykedésre viszont egyre kevesebb okuk van. A szegregáció mellett az ellehetetlenülő iskolákban egyre kevesebb a szaktanár, a meglévő pedagógusállomány pedig a kiégés, a motiválatlanság és az egzisztenciális pánik jeleit mutatja. A szakképzést a fizetett időtöltések szintjére züllesztették: targoncavezetői képzést indítanak ott, ahol a faluban sohasem volt targonca és a mobilitás személyi feltételei sem adottak, hathónapos, köldöknézős, „csak gyere be és írdd alá az ívet” – szemléletű képzésekre terelik az embereket, amivel csak annyit érnek el, hogy az érintettek elveszítik a halmozottan hátrányos státuszt, de valódi szaktudást nem kapnak. L. Ritók Nóra azt is nehezményezi, hogy az iskolaigazgatók kiválasztása átértékelődött:
A végrehajtó a jó, nem az innovatív. Ebből így sohasem lesz integráció.
Nem csak az iskolai különválasztás miatt rohannak szakadék felé a hátrányos helyzetű gyerekek, a szűkülő lehetőségek és az ítélkező elfordulás szinte az egész lakosság szintjén jellemző. Ez tükröződhet az egyházi iskolákra épülő szegregációban is.
A szakember szerint a szegénységet a maga társadalmi beágyazottsgában kell vizsgálni és kezelni, ezt viszont nem segítik a XIX. századi tisztes szegénységhez kapcsolódó elvárások, melyek nem képesek kezelni a XXI. század fogyasztói hatásait. Ezért érthetetlen sokak számára, hogy egy nélkülözésben élő anya miért veszi meg akár uzsorakölcsön árán is gyerekének a legdrágább mobiltelefont és ezért nehéz elfogadni, hogy ahol nincs olvasási kultúra, ott nehéz elvárni a médiából érkező információáradat hiteles értelmezését is. Még a szakma is keveset tud a szegénység túlélési stratégiáiról, a felületes szemlélő pedig könnyen juthat arra a téves következtetésre, hogy a szegény csakis magának köszönheti a sorsát.
L. Ritók Nóra többször hangsúlyozta, hogy az önfenntartási képességek fejlesztésekor nem lehet úgy tenni, mintha a nyomorgók nem ugyanabban a – sokszor kegyetlen elvárásokat támasztó – , fogyasztói társadalomban élnének, mint mi. Az ítélkezés szétválasztja és érdektelenné, együttérzésre képtelenné teszi a társadalmi csoportokat, ez az érzelmi távolság pedig jó táptalaja lehet a manipulációnak. Minden oldalon.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének 2017-es közlése szerint a második Fidesz kormány magalakulása után gyorsult fel az iskolák egyházi átvételének folyamata. Míg 2010-ben 572 intézmény volt egyházi fenntartásban, 2016-17-re ez a szám 1308-ra emelkedett.
Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Komka Péter
