Belföld

A Fidesz szerint nem baj, ha a jelöltjeik kampánypólót osztogatnak az ovisoknak

Ilyen semmiségekből csak a reménytelen helyzetben lévő, kétségbeesett ellenzéki pártok kreálnak ügyet.

Az újraválasztásért kampányoló fideszes Simonka György Facebook-oldalának címével díszített pólót kaptak azok a battonyai óvodások, akik szépen rajzoltak az adventi rajzpályázaton – számolt be az RTL. A helyi nemzetiségi óvoda közösségi oldalára képeket is feltöltöttek erről, de miután nyilvánosságra került az eset, eltüntették azokat. Az Együttnek más Békés megyei településekről is jeleztek ugyanilyen eseteket, a párt ezért a választási bizottsághoz fordult.

Mindezzel kapcsolatban a Fidesz frakcióosztálya azt közölte az RTL-lel:

a 18 év alattiaknak, különösen az óvodásoknak nincs választójoga, így kizárt a választás befolyásolása bármilyen, a részükre adott ajándékkal.

Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója ezt azzal egészítette ki, hogy az sem minősül ezen okból kifolyólag kampánynak, ha egy képviselő iskolát vagy óvodát látogat meg a választókerületében. És felmondta az ilyenkor szokásos fideszes mantrát is: „az Együtt egy reménytelen helyzetben lévő, kétségbeesett ellenzéki párt, ezért próbál semmiségekből ügyet kreálni”.

A battonyai román iskola Facebook-oldalán egyébként tengernyi képet közöltek a simonkás pólójukat felmutató gyerekekről, majd ugyanott Olteanu Júlia, az intézmény igazgatója közölte: „Gyermekeink már évek óta részt vesznek ezen a karácsonyi rajzpályázaton, ennek elismeréseként egy pólót kaptak. Örömmel vették át a megérdemelt jutalmat. Sajnálom, hogy oldalunk egyes látogatói ezt rosszhiszeműen kommentálják.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik