Bár sokak szerint horoszkópokban hinni éppen annyira értelmetlen, mint az idei parlamenti választás, mi azért megnéztük, kinek kedvezhet a csillagok állása 2018-ban. Mivel egy forrás nem forrás, két laptársunk éves horoszkópját is felhasználtuk és kerültünk mindenféle utalást a politikára, illetve elhagytuk a szerelmi szálakra vonatkozó utalásokat is.
Az idei évben sokkal fontosabb lesz a pénz, mint a korábbi esztendőkben, de 2018 uralkodó bolygója a szeretet jelképe is, amolyan „fortuna minor” a kis szerencse bolygója.
Összeállításunkban azokat az embereket vettük számba, akik az elmúlt év alapján meghatározóak lehetnek 2018-ban. Így Orbán Viktor és eddigi hivatalos kihívói (Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Vona Gábor) mellett természetesen felkerült listánkra Soros György és Simicska Lajos is.
A választás pontos dátuma még nem ismert, így megnéztük azt is, kinek, mikorra esik a szerencsenapja.
Rögtön két furcsa helyzet is kialakult, hiszen míg Orbán Viktor (1963. 05. 31) és Karácsony Gergely (1975. 06. 11) az Ikrek, addig Vona Gábor (1978. 08. 20) és Soros György (1930. 08. 12) egyaránt az Oroszlán jegyében született.
Ez esetükben a horoszkóp értelmezését nehézkesebbé teheti, de némi vigaszt jelenthet, hogy minden szó mást jelent egy Fidesz szavazónak, mint másnak.
Orbán Viktor, Karácsony Gergely – Ikrek
Pénz, munka
Az anyagi előrelépés éve. A Vénusz évében felszámolhatóvá válik az a kapcsolata, amiben az utóbbi időben már nem érezte jól magát. A munkában olyan lehetőséggel kínálhatja meg a sors, ami miatt az állatövben ön lesz a nagy mázlista.

Egészség
Ha betegséggel küszködik, akkor előfordulhat, hogy új gyógymód, gyógyszer kipróbálására lesz lehetősége, de különös figyelmet kell fordítania csontjaira, ízületeire, izmaira.
Ami még fontos
Ingatlannal kapcsolatos ügyet kell bonyolítania, lehet hogy költözni fog, vagy lakást újít fel. Megszabadulhat egy olyan személytől, aki sokszor nehezítette meg az életét. Az április egy vidám, könnyed hónap lesz az Ikreknek.
Vona Gábor, Soros György – Oroszlán
Pénz, munka
Az új célok elérésének éve. Figyelme fókuszában munkája állhat, lehetőséget kaphat rá, hogy új helyen keresse kenyerét. Könnyen lehet, hogy soha nem dolgozott még annyit, mint az idén. Könnyen kaphat olyan pénzt, ami szomorú eseményhez kötődik, amiről szíve szerint lemondana.
Egészség
Többször előfordulhat, hogy szorongás keríti hatalmába, amit ügyesen titkol, mégis okozhat egészségi problémát.

Ami még fontos
Gyermeke miatt háttérbe szoríthatja saját igényeit, de a Vénusz évében a külföld is nagy szerepet játszhat az életében. Áprilisban alig fog bírni belső energiáival.
Szél Bernadett (1977. 03. 09.) – Halak
Pénz, munka
A gyümölcsöző kapcsolatok éve. Talán még sohasem voltak olyan fontosak az anyagiak is, mint idén. Munkájában, megélhetésében nagyobb változás várható. Még az is lehet, hogy leváltják a felettesét, ami az ön helyzetét is befolyásolhatja.
Egészség
Ha korábban felütötte fejét egy betegség, nem kell aggódnia, nagyon kevés az esélye annak, hogy a probléma ismét jelentkezzen.
Ami még fontos
A Vénusz évében rengeteg társasági tevékenységet végezhet, alig marad ideje önmagára, pedig erre óriási szüksége lehet. Ilyenkor töltekezhet fel erővel, energiával. Áprilisban csökkenhet stressztűrő képességük.

Simicska Lajos (1960. 01. 28.) – Vízöntő
Pénz, munka
Az energikusság éve. Olyan dologba kezdhet, amiben még nincs tapasztalata. A sors sorra hozhatja olyan helyzetekbe, amelyek azt sugallhatják: bátorság, lépjen, változtasson! A Vénusz évében eljön a pillanat, amikor feljebb léphet a társadalmi ranglétrán.
Egészség
Bár kevesebb kedvet érezhet a mozgáshoz, inkább lustálkodna, idén nagyon fontos lehet a rendszeres testedzés.
Ami még fontos
A Vénusz évében különösen fontos lenne, hogy használja diplomáciai érzékét. Csak így kerülheti el a kínos ügyeket. Az áprilisi hangulatuk éppen olyan változékony lehet, mint az időjárás.

Ugyanakkor szakértők régóta mondják, hogy az úgynevezett precesszió – a Nap és a Hold együttes gravitációs hatása – miatt a mai csillagjegyek teljesen elszakadtak a valódi csillagképektől, így 2018-ban is bármi megtörténhet.